Miért L alakú az Operettszínház, és hogyan érhetett többet egy romlott életű díva egy egész épületnél? Az Orfeum sikamlós titkai.

A világvárossá váló Budapesten annak rendje, s módja szerint sorjáztak a rosszabbnál rosszabb hírű lebujok, varieték és egyéb szórakoztató helyek. A XIX-ik század utolsó harmadában a Kék Macska volt a leghírhedtebb (ahol kvázi kihelyezett kormányüléseket tartottak éjszakánként a rossz nyelvek szerint), egészen addig, míg le nem taszította trónjáról a frissen épült Orfeum. Nem meglepő módon  - mint például a Budapesti Konstantinápolyt  – ezt a lázálmot is Somossy Károlynak köszönhette a város.

Az Orfeum

Forrás: Színigazdaság.hu        

   Ez az excentrikus figura a korabeli székesfőváros éjszakai életének koronázatlan királya volt, de egész élete Rejtő Jenő lapjaira kívánkozott volna. A német születésű, Somossy (korábban Singer) tanította meg Krúdy szerint nagyvilágiasan mulatni Budapestet. Ám eddig hosszú út vezetett, melynek egyik legendás momentuma a házassága volt. Singer jó ötletnek látta, ha frigyre lép a város egyik, szinte kizárólag zsiványok részére fenntartott csehója, a Két Pisztoly tulajdonosának a – hát bizony eléggé csúnyácska – lányával, ezzel bekerülve a családi üzletbe is. Itt sokat tanult a „kulturált” szórakoztatásról és új tudásával, valamint néhány napi bevétellel felfegyverkezve egyszerűen külföldre szökött.

Öt év múlva, 1877-ben tért vissza az országba, és 17 évnyi szórakoztatás után annyi tőkét halmozott fel, hogy a Nagymező utczában vásárolt telken felépíthette igazi álmát, az Orfeumot. A mulató kivitelezésére a legnevesebb bécsi építészpárost kérte fel, akik valóban egy csodát álmodtak meg az akkor még eléggé visszafogott utcácskába. Mivel a felvásárolt telkek közül egy sarki ingatlan hiányzott, így valóban minden szakmai tudásukra szükségük is volt az épület felvázolásakor. Végül úgy oldották meg a problémát, hogy a homlokzatot aszimmetrikusra tervezték, ami lehetővé tette volna a későbbi harmonikus befejezést, ha sikerül megalkudni a hiányzó területre is. Ez egyébként ma is jól látható, ha a jelenleg itt üzemelő Operettszínházzal szemben állunk. A bal oldali, Mozsár utca sarkán magasodó épület egészen más stílusú, mint a homlokzat, vagy a Mozsár utcai oldalsó kijárat.

            De ezt az apróságot leszámítva az átadása után már Somossy Orfeum néven futó intézmény valóban maga volt a csoda. A kornak megfelelően, a francia királyok stílusát utánzó, túldíszített belső kiválóan passzolt a színpadon pergő, frivol műsorszámokhoz. Az épülethez szervesen hozzátartozott a felülről világítóablakokkal fedett télikert, melyben ma a Moulin Rouge székel. Az Orfeumot és a télikertet folyosó kötötte össze a legfelső szinten, ahol amerikai stílusú büfék várták a megéhező vagy éppen kitikkadt vendégeket. Míg az Orfeum enyhén a színpad felé lejtő nézőterén damaszttal és ezüsttel terített asztalok mellett ülve lehetett megtekinteni a műsort, addig a télikertben inkább kávéházi asztalok álltak, pálmákkal szegélyezve és cigányzenére vetkőzhették le hétköznapi énjüket a betérők. Bár elvben a kulturáltabb szórakoztatás kategóriájába sorolt orfeumokban a műsor végeztével be kellett volna zárni, ezt nem nagyon tartották be, így hajnalig folyt az – ilyen-olyan – szórakozás.

            Bár hivatalosan szinte mindenki elítélendőnek tartotta ezt a helyet, azért nem sok olyan ember élt Pesten, aki legalább egyszer ne fordult volna meg a félemeleti büféasztalok vagy éppen az emeleti szeparék valamelyikénél. A maga stílusában az Orfeum valóban sokat nyújtott. Elég, ha csak azt említjük meg, hogy itt már akkor 116 égőből álló villamos csillár világított, amikor még a középületek is nagyjából gázlámpák fényében fürödtek, vagy hogy 4 hónappal a világ első filmvetítése után már itt is csodálhatták a mozgóképeket. De ugyanígy a műsorban is a legismertebb szórakoztatók kaptak helyet. Fellépett itt többek között a katonatiszt, aki légtornász mutatvány közben lőtt célba, vagy éppen a hamvas tinédzsereknek tűnő, harmincas nővérek, akik kisdiák ruhában adták elő még ma is arcpirítóan sikamlós dalaikat. A mulató „legszebb rózsája” azonban kétségtelenül Carola Cecília volt, aki kiváló tánctudásával és lehengerlő idomaival az első pillanattól a közönség kedvence és álmainak netovábbja lehetett.

Carola Cecília

Forrás: Museum.hu

Carola mindenkivel tegező viszonyban volt az Orfeumon belül, ám az utcán szinte senki sem köszönt neki. A hölgyért olyannyira rajongtak a korszak férfiúi, hogy egy esetben Lazarovits Zdenkó bácskai nábob egymillió forintot sem sajnált, hogy a díva kegyeit elnyerje. Hogy ez mennyi pénz volt, ahhoz elég tudnunk, hogy az Orfeum teljes építési költsége 800 ezer forintot, míg az Operaház felállítása 2,6 millió forintot kóstált. Ez a pénz pedig igen jól jött volna Somossynak is, mivel a sok fényűzést, a kiváló műsort és az üzemeltetés egyéb költségeit képtelenség volt fedezni a bevételekből. A Somossy Orfeum végül alig öt éven keresztül volt a budapesti éjszakai élet központja, és 1899-ben bezárt.