Dús keblű, karcsú derekú fodros szoknyás, szemlesütve közlekedő úrinőktől a rövid-bubi frizurás, cigarettázó szexszimbólumokig, íme az aranykor nőideáljai.
Forrás: Fortepan, Hetényi Zsuzsa
Az 1800-as évek első felében a fűzős, fodros, szalagos ruhák voltak divatban a hölgyek körében. Gondoljunk csak Sissi királynéra, akit évtizedekig Európa legszebb asszonyának tartottak. Ebben a korban a férfiak a karcsú, de nőies megjelenésért bomlottak, a hosszú haj, a hibátlan hófehér bőr, a vékony derék és a domborodó mellek, íves csípő elengedhetetlen volt. A kor elvárásainak Sissi is kínkeservesen próbált megfelelni, ezért volt több méter hosszú a hajkoronája, ezért fogyókúrázott egy életen át, és ezért sanyargatta testét különböző testgyakorlással, ráadásul rendkívül szoros fűzőt is hordott. A külcsínhez hozzátartozott a nőies, szerény magatartás, amely a férjnek és apának való feltétlen engedelmességben, a művészetekben való jártasságban és az ártatlan, de divatos megjelenésben nyilvánult meg. A polgárosodással, a városi élet terjedésével, az általános jólét megjelenésével azonban nemcsak a hétköznapi élet, de bizony a nőideál is jelentősen megváltozott néhány évtized alatt.
A XIX. század végére, a XX. század elejére a nők szerepe teljesen átértékelődött a társadalmon belül: egyre többen vállaltak munkát, az arisztokrácia körében is jellemző lett a nők körében az önálló, alkotó tevékenység (művészet, divattervezés, sport stb.), egyre több hölgy vállalkozott, a pénz nyújtotta függetlenség következtében pedig a különböző jogokból is egyre többet követeltek a hölgyek, ekkor indultak a hazai szüfrazsett-mozgalmak is. Ezzel párhuzamosan a női öntudatra ébredés jeleként megváltozott a női ideál is: a hölgyekről lekerültek a fűzők, amelyek eddig jelentősen korlátozták őket a mozgásban, rövidebbé és egyszerűbbé váltak a ruhák. Ezzel párhuzamosan az ideális testkép is változni kezdett: míg az 1800-as évek végén a nőies, telt idomú hölgyeket csodálták, addig az I. Világháború előtt és után a vékony, szinte fiús testalkat lett a követendő. Megjelent a rövid bubifrizura, a nadrágviselet, és a nők egyre több maszkulin tevékenységet vettek át a férfiaktól, például a dohányzást. A soványság kultusz megjelenésével párhuzamosan egyre többet lehetett hallani a különböző diétákról. A Meinl csokoládék egyik leghíresebb reklámkampánya ebben a korban éppen a csokidiétát népszerűsíti a fogyni vágyó hölgyek körében.
Míg az 1800-as évek sztárjai, Blaha Lujza, Jászai Mari, vagy felkapott szexikonjai, mint Carola Cecília mind-mind buja bájakkal és telt idomokkal rendelkeztek, addigra a két világháború között feltűnő filmes sztárok már jóval karcsúbbak lettek. Idézzük csak fel Perczel Zita, Erdélyi Mici, Turay Ida alakját, akik már nyomokban sem emlékeztettek a teltkarcsú elődjeikre: a vékony szemöldök, a lapos mell és a csontos, sudár testalkat egyfajta elvárássá vált a színésznők és a divatot követő hölgyek körében is. Kiemelkedő művészeink Ady Endre, Radnóti Miklós is már jóval karcsúbb, egyúttal emancipált nőkben találták meg múzsájukat: Csinszka és Gyarmati Fanny is megfelelt az új szépségideálnak. Társadalomkutatók szerint egyébként a nők kinézetének megítélése szorosan összefügg azzal a sztereotípiával, hogy a karcsú, férfiasabb testalkatot társítják tudattalanul az emberek az önérdekérvényesítéshez, míg a teltebb, nőiesebb testalkat inkább a klasszikus női szerepekhez – feleség, anya, háziasszony – kötődik. Ahogyan előtérbe került a női egyenjogúság, a női önmegvalósítás az élet minden területén, úgy vált egyre vékonyabbá az elvárt testalkat.
