Kapzsi háziurak a budapesti telefon ellen
2018. január 08. írta: Lynxa

Kapzsi háziurak a budapesti telefon ellen

Képzeletbeli riport a telefon első éveiből felcsavaródó császári zászlókkal, zavaró villamosokkal és kedvezményes tarifacsomaggal.

 

Ahogy a Budapest romantikája blogon több ízben, úgy most is egy képzeletbeli vendégeskedésre invitáljuk a kedves olvasóinkat, ezúttal egy kora XX. századi újságíró apró és nem is túlságosan fényűző otthonába. Kellemes nyári este borul a székesfővárosra, így az ablakokon beárad a langyos levegő, mivel egy belvárosi bérházban járunk, így a körfolyosós udvaron éppen felcsendül a verkli fülbemászó muzsikája. A lakásban főhelyen függ a falon egy tekerős telefon, melyet a házigazdánk láthatólag nagy becsben tart és amikor rákérdezünk, szívesen mesél el mindent, amit ekkor a telefonokról és a hozzájuk kapcsolódó fontos dolgokról tudni illik.

telefon2_szabo_csaba.jpg

Forrás: Fortepan/ Szabó Csaba            

 

Az első, amit igen fontosnak tart elmondani, hogy ezek a készülékek csak drága és felesleges falidíszként szolgálhatnának, egy életrevaló és zseniális magyar ember, Puskás Tivadar és öccse, Ferenc nélkül. Míg utóbbi abban szerzett elévülhetetlen érdemeket, hogy a telefonálás Budapesten is elterjedhessen, előbbi találta fel magát a telefonközpontot. Csodálkozó arcunkat látva a zsurnaliszta már neki is kezd mondókájának.

            Puskás Edison mellett dolgozott, amikor egy napon egy ragyogó gondolat ütött szöget a fejébe: a telefon, a kor talán legizgalmasabb találmánya akkor terjedhet majd el igazán, ha bárki, bárkivel beszélhet rajta keresztül. Eleinte ugyanis csak azok a telefonkészülékek léphettek kapcsolatba, melyeket közvetlenül összekötött egymással egy kábel. Ez a megoldás tökéletes lehetett mondjuk egy bánya és a központi iroda összekötésére, de a mindennapokban bizony nem szolgált ki minden idényt. Puskás ekkor papírra vetette a telefonközpont terveit és máris sietett Edisonhoz, aki azonban nem látta meg a találmány zsenialitását és alig több, mint egy vállrándítás lett Tivadar jutalma.

            Ő azonban nem tört meg, és alig két évvel a telefon szabadalmának bejegyzése után már Párizsban építette ki első telefonközpontját.  Hogy mi is volt ez a rendszer igazából? Puskás arra jött rá, hogy nem elegendő, ha a telefonkészülékeket kettesével párba kötjük, hanem szükség lesz egy olyan központra, ahová minden egyes állomást egyesével bekötünk, így bármelyik előfizető, bármely másikkal telefonkapcsolatot létesíthet, elegendő egy kapcsolótáblán a két vonalat összekapcsolni. Ilyen telefonközpont épült Budapesten is, 1881-ben Puskás Ferenc jóvoltából, ugyanis Tivadart teljesen lekötötte a francia építkezés. Később persze még több központ is követte a Lánchíd közelében épültet, amire szükség is volt, mert gyorsan nőtt az előfizetők száma, holott egy ilyen előfizetés bizony nagyon sok pénzbe kerül.

telefon1_morvay_kinga_vertes_karoly_felvetele.jpg

Forrás: Fortepan/ Morvai Kinga. Vértes Károly felvétele            

 

Képzeletbeli vendéglátónk itt azonnal magyarázni kezdi, hogy bizony neki sem lenne pénze egy ilyen úri huncutságra, ám az újságíróknak nem kell megfizetnie az évi 150 forintot. Ők ugyanis este 9 és hajnali hat óra között telefonálhatnak, lényegesen alacsonyabb áron. Ráadásul már a 150 forint is kedvezményes ár, mivel ezt már az államnak kell megfizetni. Puskásék első központjában még 180 forint volt a belépés. Persze ettől függetlenül még pár évig biztosan ők üzemeltetik a hálózatot, de már csak, mint bérlők, mivel az állam kivásárolta őket a vállalkozásukból és komolyan fejleszteni is kezdett.

            Ennek köszönhető az is, hogy ma már több ezer ember hívható fel egy egyszerű szám ismeretében. Nagy újítás volt ez is! Eleinte a telefonokat csak név, lakhely vagy éppen foglalkozás alapján lehetett azonosítani. Csak képzeljük el szegény telefonos kisasszonyokat, akiknek ezt a rengeteg adatot meg kellett jegyeznie. Hamar kiderült, hogy valamilyen számrendszert kell bevezetni, de az emberek eleinte ódzkodtak az újítástól, és csak második nekifutásra sikerült életbe léptetni az új rendszert 1901-ben. Korábban, amikor felvette a telefont, neki is a nevet vagy éppen a szerkesztőség címét kellett bemondania, ám volt eset, amikor egy kezdő központos hosszú percekig keresgélt, mire sikerült létrehoznia a kapcsolatot.

            Szintén az állami szerepvállalásnak köszönhető az is, hogy jóval gyorsabbá vált a rendszer kiépítése. Korábban, amikor Puskásék egy ház oldalára megpróbálták felszerelni a vezeték tartására kiképzett konzolt, a háziurak ellenkezésébe botlottak. Sokan úgy vélték: elcsúfítja az épületet a telefonvezeték és a hozzá szükséges felszerelés, de akadtak olyanok is, akik egyszerűen nyerészkedni szerettek volna az egész procedúrán. Mára azonban rendelet kötelezi a házakat a felszerelés engedélyezésére, és több helyütt már föld alá is helyeznek kábeleket. A rossz nyelvek szerint ezt Ferenc József szorgalmazta, akinek látogatásakor a császári zászlók a szél miatt a vezetékekre gabalyodtak, és így sokkal kevésbé látványosan hirdették Ausztria nagyságát. Az igazság inkább az, hogy korábban a vezetékek – amellett, hogy a központ környékén elcsúfították a várost - túlságosan érzékenyek voltak az elektromosságra. Gyakran a villamosok elhaladása is megzavarta a telefon működését, viharban pedig a központ egyszerűen lekapcsolódott a hálózatról, így előzendő meg az esetleges villámcsapás okozta károkat.

            Lassan búcsúznunk kell, hiszen este kilenc óra és vendéglátónk végre intézheti telefonos ügyeit, tekerős készülékén. Utoljára még kesereg egy keveset azon, hogy nincsen pénze lecserélni a készüléket egy olyanra, melyet már a központ lát el elektromossággal és nem kell állandóan tekergetnie, de áldja az új, két eres kábelt, melyet nem rég húztak be a házba. Emiatt ugyanis már szinte soha nem fordul elő, hogy valaki más beszélgetését hallja a sajátja közben és az ő cikkjei is előbb jelennek meg az újságban, mint a ház körfolyosóin folytatott diskurzusok közepette.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr813474569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.09. 10:17:17

Kb. olyan mint a 90-es években ordítozva vagánykodtak a mobilokkal a proflik. Az esetek 90% 200Ft játék volt amit a gyerek megunt otthon. :D

Treff Bubi 2018.01.10. 06:28:51

A második képen nem Babits Mihály telefonál?:)
süti beállítások módosítása