Pipás Pista balladája
2018. július 18. írta: Lynxa

Pipás Pista balladája

Következő írásunk egy bérgyilkos alakját mutatja be, aki nőként született, anyává lett, azután férfiként élt, sok erőszakot tapasztalt meg, míg végül maga is bűnözővé, többszörös bérgyilkossá vált.

A tanyavilág sötét mélye

A Pipás Pistaként fennmaradt személy, egy nagy szegénységben élő családba született Fődi Viktória néven, Szeged környékén. Szüleitől, főleg apjától, sok bántalmazást szenvedett el, végül 13 éves korában cselédnek vagy pásztornak adták. A munkára alkalmas volt, hiszen az átlagosnál erősebb, magasabb volt alkata, munkabírása pedig átlagon felüli már ebben az életkorban. Akkori gazdája sem bizonyult jobbnak apjánál, több alkalommal erőszakoskodott vele, végül belekényszerítette egy házasságba sváb kocsisával, egy Rieger Pál nevű helyi férfival. A házasság sem hozott számára könnyű életet, férjének öt gyermeket szült, akik közül sajnos csak egy maradt életben. Férje szintén erőszakos és arrogáns természetű volt, így talán megkönnyebbülést is jelentett a számára a korai özvegység. Megmaradt lányát végül árvaházba adta, és egyedül folytatta életét.

180 fokos fordulat, Pipás Pistává válás

Eddigi történetét ismerve nem csoda, ha nem vágyott többé sem apára, sem férjre, sem férfi gazdára. Megözvegyülése után egy nagyszüleitől örökölt tanyán élt, és akkoriban kezdett férfiruhába bújni. A környezetében élők ismerték, tudták valódi kilétét.

pipas_pista1.jpg

Forrás: http://unknownmisandry.blogspot.com

 

Férfimód élt, a helyi Kutyakaparó Csárdában külön asztalt tartottak fenn neki. Rendkívül tartottak tőle hatalmas fizikai ereje miatt, úgy hírlett, hogy fél kézzel földhöz tudott vágni egy férfit. Napszámosként megbecsülték, mivel munkabírásával sem férfiak, sem nők nem tudtak versenyezni. Főleg kaszálásból és fuvarozásból tartotta fenn magát. Részben – saját elmondása szerint – ezért is öltözött férfinak, hiszen férfiként jobb bért és nagyobb tekintélyt remélhetett. A napszámos munka mellett csempészárut is szállított Szabadkáról Szegedre. Rossz nyelvek szerint a nadrág alatt is a férfiakat szerette, és prostituáltként hadifoglyokat szórakoztatott.

Bérgyilkossá lett

A fáma szerint fogadalmat tett, hogy bosszút áll minden erőszakos, gonosz férfin, akik megkeserítik a hozzá hasonló nők életét. Egyszer a kocsmában kereste meg egy asszony, és arra kérte, hogy ölje meg a sógorát, mivel az haszontalan és fiatal felesége egyébként is új férjre kacsintgat. A Viktóriából lett Pipás Pista pedig felakasztotta, mások szerint megfojtotta a nemkívánatos rokont.

pipas_pista2.jpg

Forrás: http://unknownmisandry.blogspot.com

 

A leleplezés

Nem ez volt az egyetlen bérgyilkosság, amit elkövetett. Két, mások szerint hét gyilkosságot tudtak rábizonyítani, és börtönbe is vetették. Rabtársai arra panaszkodtak, hogy sosem fürdik, bűzlik, utálatos az egész lénye. Amikor ezek után orvosi vizsgálat alá vetették, kiderült, hogy valójában nő, megtörtént a nagy leleplezés. A bíróság 1933-ban halálra ítélte, de Horthy kormányzói kegyelemben részesítette, így a börtönben érte a halál 1940-ben.

Rendkívül szomorú és brutalitásokkal tűzdelt életútja sokakat foglalkoztatott korában és napjainkban is. Rengeteg anekdota, féligazság, álhír él vele kapcsolatban, a fentiek hitelességét több forrás megerősíti, mások cáfolják. Pozsgai Zsolt író, rendező Pipás Pista címmel színdarabot is írt róla, amelyet a Szegedi Nemzeti Színház 2013-ban mutatott be. Gyilkosságok elkövetését semmivel sem lehet ugyan igazolni, de szomorú, népi balladába illő élettörténete sokakban részvétet kelt ma is.

 

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár anyagait használtuk

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2314029410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel Tigh 2018.07.19. 06:04:49

A dédnagyapám volt a rendőrnyomozó, aki elkapta. Aki mellesleg a Szent István hadihajón szolgált, amikor az elsüllyedt. Tata rendesen odarakta a családi legendáriumnak :)

Tom Sinner 2018.07.19. 06:05:02

Aki szereti a népzenei alapú dark-goth-industrial metalt, annak ajánlom ezt a számot, a szövege a cikkben szereplő történeten alapszik.
www.youtube.com/watch?v=kD7fAdyas0I

kommandanter 2018.07.29. 09:48:38

@colonel Tigh:

Pintér Ferenc 1895-ben született ugyancsak Szegeden, szerb családban hét gyermek közül az utolsóként. A haditengerészetnél a „Szent István” csatahajó írnokaként és postafutárjaként teljesített szolgálatot. A tragédia idején a fő fedélzet szintje alatt, az ütegfedélzet jobb oldalán kialakított elülső kötözőhelyre volt beosztva a hajó lelkészével, Sági Józseffel együtt. A torpedótalálatok után a megdőlt hajó vontatását előkészítő matrózoknak segédkezett a vontatókötél előkészítésében, majd a hajótest jobb oldalának tehermentesítésére irányuló műveletekben, amikor elrendelték a hajó nehéz horgonyainak tengerbe dobását. A lába azonban a horgonyláncok közé szorult, amit a saját erejével kiszabadítani nem tudott. Minden reményt feladott, amikor a süllyedő hajó megbillent, a lánc fellazult, s ő kiszabadult a bilincsből. A tengerbe vetette magát, s úszva megmenekült. Csodával határos menekülése emlékére a csaknem vesztét okozó horgony kicsinyített ezüst mását áldozatul ajánlotta a Szűzanyának. Ajándéka a szegedi szerb templomban ma is látható a kegytárgyak között. Pintér Ferenc csodálatos menekülése után szabadságot, majd új beosztást kapott a „Szent István” testvérhajóján, a „Viribus Unitis” flotta-vezérhajón. Ott tartózkodott akkor is, amikor az uralkodó a flottát átadta a Jugoszláv Nemzeti Tanácsnak 1918. október 24-én. A „Frankopan”-ra keresztelt vezérhajót azonban egy héttel később olasz tengerészek aláaknázták, s a hajó felrobbant és elsüllyedt. Így Pintér Ferenc – rövid öt hónap alatt – kétszer is elsüllyedt a hajójával. A második katasztrófát is megúszta, majd hazatért Szegedre. A háború befejezését követően rendőr lett, s ebben a minőségében az egyik legnagyobb magyar bűnügyi szenzáció főszereplőjévé vált: 1932-ben ő leplezte le a húszas évek hírhedt sorozatgyilkosát, a „pipás Pista”-ként is ismert „átokházi rém”-et – a férfiruhában járó, férfimódra élő, de valójában nő – Rieger Pálnét. 1984-ben halt meg Szegeden, a lánc okozta sérülés nyomát azonban haláláig viselte a lábszárán.

Fredddy 2018.07.29. 09:48:56

Áldozatait általában hurokkal fojtotta meg, és aztán felakasztotta. Azért nem volt gyanús, illetve bizonyítható, mert akkoriban, a harmincas évek elején sok gazda akasztotta fel magát a válság miatt. Egy családi veszekedés során fenyegette meg egy asszony a férjét, hogy ráhívja Pipás Pistát, ez ütötte meg a kiérkező csednőrök fülét, akkor kezdtek nyomozni utána, és így kapták el. Az ítélet után a Csillagban várt az akasztásra, ahol egy jóindulatú, kedves nevelőnő keze alá került, hatására megbánta bűneit, hívő katolikus lett és olvasni is megtanult. Horthy ezért kegyelmezett meg neki. Fénykorában húzóra itta ki az egyliteres borosüveget, de végül májelégtelenségben halt meg a börtönben.
süti beállítások módosítása