Miért hoznak vizet a kávé mellé, és mire jó a damaszt szalvéta - éttermi etikett dióhéjban
2017. március 20. írta: Lynxa

Miért hoznak vizet a kávé mellé, és mire jó a damaszt szalvéta - éttermi etikett dióhéjban

Sokan vannak úgy, hogy egy étteremben feszengve ülnek az asztalnál, amit nem az ottani miliő, sokkal inkább a szokásostól éltérő illemszabályok, vagyis inkább azok nem ismerete okoz. Íme egy gyorstalpaló az éttermi, kávéházi illemtanból.

 teritek.jpg

  • A kávéházba/étterembe mindig a férfinek illik először belépni, majd az ajtót megtartva előre kell engednie a hölgyet. Ez a szokás azokból az időkből származik, amikor komoly veszélyt is jelenthetett egy nyilvános vendéglátóhelyre való betérés, és a férfiak „terepszemlét” tartottak, mielőtt a velük lévő nő is belépett volna.
  • Ha magunknak kell asztalt választanunk, akkor ez alapvetően a férfi dolga, de felajánlhatja a hölgynek is. A legtöbb étteremben azonban vagy a pincér javasol asztalt vagy az erre a feladatra dedikált hosztessz vagy recepciós. Ha a pincér vezet az asztalhoz, akkor őt a hölgy(ek) követik, majd utóvédként következnek a férfiak.
  • A férfi lesegíti a hölgy kabátját, majd kihúzza előtte a széket és miután leült, be is tolja. Ő csak akkor foglalja el a helyét, amikor a nő már kényelmesen ül.

csoportkep_1913_k.jpg

Volt idő, amikor így illett megjelenni egy étteremben...

Forrás: Fortepan

 

  • A kabátot a fogasra tegyük, de csak akkor, ha nem kell más kabátjára ráakasztanunk. Ilyen esetben tehetjük a szék támlájára is.
  • Az asztalra nem illik semmilyen tárgyat kitenni, a kulcsnak, pénztárcának és a mobilnak sincs helye a tányér mellett. A táskát csak táskatartón illik elhelyezni vagy jelezni kell a pincérnek, hogy nem találtunk helyet. Ő gondoskodik egy székről ahová kényelmesen letehetjük (a földre sem való). Szintén ne tegyük a terítékre a karunkat, könyökünket, úgy együnk, hogy maximum a csuklónk érintse az asztalt.
  • A rendelést a férfinak illik leadnia. A hölgy maga választ, de az úriember siet a segítségére a megrendelésben. A bort szintén a férfi jelöl ki, kóstolót is neki hoznak belőle. Fontos szabály, hogy az italokat nem illik keverni (kivéve az aperitfet). Ha esetleg sörrel kezdünk, fejezzük is be azzal. Az aperitif választásánál kerüljük az édes likőröket.
  • A papírszalvétát nem illik összegyűrve a tányérban hagyni. Hajtsuk össze és tegyük le a tányér mellé. Ha damaszt szalvétát kapunk, azt ketté hajtva (a hajtás a térdünk felé esik), tegyük az ölünkbe. Ne aggódjunk, ha ráhullik az étel, mert éppen a ruha megóvása a szerepe. Ha végeztünk a fogással, akkor a morzsákat egy – nem látványos – mozdulattal öntsük le róla.
  • Ha mód van rá, akkor azonos típusú fogásokat rendeljünk, hogy az asztaltársaságból senkinek se kelljen várni a következő fogásra (ha senki sem rendel levest, akkor lehetőleg mi se tegyük).
  • Az előételként felszolgált fűszervajat nem illik a tányérból a péksüteményre kenni. A hozzá adott késsel kenjünk a tányérunkra, majd saját késünkkel onnan kenjük a falatra.
  • A kenyeret nem illik harapni. Mindig kézzel törjük. A tunkolás szintén illetlenségnek számít.
  • Az ételeket a megfelelő sorrendben kihelyezett evőeszközökkel fogyasszuk. Mindig a legkülső evőeszköz való a következő fogáshoz.
  • A felszolgált ételek mind fogyaszthatóak kell, hogy legyenek, így a dekorációt és a cipót, melyben a levest feltálalják, nyugodtan megehetjük.
  • A fogpiszkáló használata elfogadott, de takarjuk el a kezünkkel használat közben.
  • A kávéhoz adott víz a száj megtisztítására szolgál, hogy az ízeket tökéletesen érezzük. Az itthon bevett gyakorlat, miszerint a fekete után isszuk meg a vizet, helytelen.

csoportkep_1915_k.jpg

...és így egy elegáns kávéházban

Forrás: Fortepan

 

  • A kiskanál csak a kávé megkeverésére szolgál, nem illik a csészében hagyni. A cukros zacskóval együtt a csészealjra tegyük le. Az ital megkeverésekor kerüljük a kanál csészéhez koccintását, hogy ne zavarjuk a zajjal a többi vendéget. Ha választhatunk, akkor inkább kockacukrot kérjünk, hogy a zacskó feltépésekor kiszóródó cukrot elkerüljük.
  • Az asztalra vagy földre szóródott ételt, morzsát, nem illik feltakarítani és szintén faragatlanság felhívni rá a figyelmet. Tegyünk úgy, mintha észre sem vettük volna.
  • A fizetés az illem szerint a férfi dolga, de ma már elfogadott, ha átengedi a nőnek.
  • A borravaló elfogadott mennyisége 10 százalék. Azonban, ha ennek másfélszeresét meghaladja, az is illetlenségnek számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9112308427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clodovicus S. Carolus 2017.03.21. 07:04:30

Kellemes és elegáns írás. Bár számomra új információval nem szolgált, viszont a stílusa kedvemre volt. Köszönöm.

2017.03.22. 08:54:56

Khm, azért az asztalra hullott morzsa vagy ételmaradék nemcsak esztétikailag gáz, de egy óvatlan pillanatban összekenhetjük vele a ruhánkat vagy a kezünket. Igy szerintem nem ördögtől való és az illemtől elrugaszkadott, ha megkérjük a felszolgálót, távolitsa el. Sőt, az sem, ha ezt mi magunk tesszük. Ez mondjuk függ az étterem jellegétől, egy felsőkategóriás étteremben, a felszolgálót kérjük meg, egy családias hangulatúban az illemtankönyv szerint sem néznek ki, ha magunk tesszük meg.
süti beállítások módosítása