Rejtő Jenő az idegenlégióban és más kávéházi anekdoták
2017. március 29. írta: Lynxa

Rejtő Jenő az idegenlégióban és más kávéházi anekdoták

Melyik művét írta Krúdy a kedvenc kávéházában? Valóban a Dunába dobta Molnár Ferenc a New York kulcsát? A színes történetek kapcsán könnyebb elképzelni a kávéházak fénykorát.

 

Az anekdoták olyan rövid történetek, melyek álltalában híres emberek szokásait, életét, egyéniségét mutatják be, a lezárásként egy ötletes csattanóval. Azonban többre is képesek ezek a kis, színes sztorik. A segítségükkel megelevenednek az adott kor jellemző szokásai és így szinte mindegy is, hogy az anekdoták igazak-e vagy sem. A lényeg, hogy kiválóan ábrázolják az adott személyt vagy éppen a kort, melyben születtek.

            Amikor a Budapest Romantikája blog elindult, azt tűzte a zászlajára, hogy feleleveníti a múlt század fordulójának romantikus miliőjét. Mi lehetne erre alkalmasabb eszköz, mint néhány kávéházi anekdota, melyet sokan ismernek ugyan, de még számukra is kellemes lehet újra és újra felidézni őket, és egy pillanatra újra a XIX. század Budapestjének semmivel sem összetéveszthető légkörébe képzelni magukat. Persze mint minden esetben, ezek az anekdoták sem biztos, hogy igazak, de jól festik le a híres vendéglátóhelyek vonzerejét. 

            Talán a leghíresebb kávéházzal kapcsolatos történet Molnár Ferencről szól, és a New York kulcsával kapcsolatos. Bár ez a kávézó a második megnyitásakor nyerte el igazán fényűző kinézetét, az eredeti állapotában is Európa legszebb vendéglátó helyei között emlegették. Művészek és más hírességek tucatjai fordultak itt meg nap, mint nap. Voltak olyan emberek is, akik vidékről utaztak fel a székesfővárosba, hogy a New York napi 400 darab, friss újságjának valamelyikét átlapozhassák. Molnár Ferenc kapcsolata ezzel a kávéházzal legendás volt. Úgy tudni, hogy a Pál utcai fiúkat is itt írta meg, néhány hét leforgása alatt. A szóban forgó anekdota szerint az ifjú Molnár néhány barátjával részt vett a New York megnyitó ünnepségén, ahol elcsenték a kávéház kulcsát és a Dunába hajították, mondván, hogy így annak örökké nyitva kell lennie. Szép történet, de valószínűleg nem igaz, mivel a hivatalos megnyitáskor, 1894-ben mindössze 16 éves volt és Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tanult, így nem hihető, hogy ott let volna a díszes eseményen (a Pál Utcai fiúk megírásakor, már tíz évvel idősebben járt oda. A történészek inkább azt gyanítják, hogy az újranyitáskor, 1927-ben történhetett meg inkább a nevezetes kulcsdobálás. Mindenesetre a sztori annyira mélyen él a köztudatban, hogy 2014-ben újra eljátszották, hogy ha örökre nem is, de újabb 120 évig nyitva tartson a New York.

new_york_karzat_k.jpg
Talán ennél az asztalnál született a Pál Utcai fiúk
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

 

            Ha van ember, akinek a neve össze fonódik a századforduló romantikájával, az nem más mint Krúdy Gyula. Hősei és azok a csodás leírások a kávéházakban felszolgált ételekről, melyektől az ember már szinte a szájában érzi a fenséges fogások zamatát, tökéletesen mutatják be a XX. század elejének világát. Ezek után azt gondolnánk, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is a kávéházban dolgozott, ez azonban csak részben igaz. Akik ismerték, azok egybehangzóan állították, hogy Krúdy soha nem írt ilyen helyeken, de kétségtelenül előszeretettel figyelte a betérő vendégek sokszínű forgatagát és folyamatosan gyűjtötte az ihletet.

De mit mondjunk Rejtő Jenőről? A ponyva koronázatlan királyának élete szinte egyetlen egybefüggő anekdota. Vele kapcsolatban alig akad olyan történet, melyet ugyanúgy mesélnének és bárki képes lett volna valaha is bizonyítani bármelyiket is. Az mindenesetre biztos, hogy Rejtő a Japán kávéházban élt és dolgozott, szinte folyamatosan, arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mire és milyen indítatásból írta a műveit. Gyakran hallani, hogy szalvétákra, vagy kézelőkre jegyzetelt, hogy némi aprópénzt keressen ételre. Ugyanakkor rövid élete vége felé Rejtő már befutott és elismert író és színpadi szerző volt, aki – noha legendásan rosszul bánt a pénzzel – semmiképpen sem számított szegénynek. Egyes források pedig azt állítják, hogy a Japán pincérei nagy mennyiségű jegyzetpapírt, „kutyanyelvet” hordtak maguknál, hogy az író kedvére dolgozhasson. Vitáznak arról is, hogy Rejtő járt-e az idegenlégióban, hiszen többen is állítják, hogy  - igaz csak néhány hétre – valóban belépett a katonai szervezetbe. De az sem biztos, hogy valóban járt Oranban vagy éppen Marseille-ben, és tényleg dolgozott-e dokkmunkásként. Különleges képességeit azonban senki sem vitatja, így két anekdotát igaznak vehetünk vele kapcsolatban. Az egyik, hogy a Láthatatlan légió című művét egyetlen nap alatt írta meg egy kávéházban és hogy Csortos Gyulától tíz pengőt nyert. Történt mindez azért, mert a híres színész nem hitte el, hogy Rejtő képes 50 összefügés nélküli szót fejben tartani és bármelyiktől kezdve visszamondani. Persze Rejtőt valószínűleg azért övezi ennyi legenda, mert fordulatos műveiről és képszerű leírásairól nehéz elképzelni, hogy kizárólag a fantázia szüleményei és nem áll mögöttük egy hosszú, kalandos élet. Minden esetre a századforduló romantikájába belefért az is, hogy egy világcsavargó tapasztalati és tehetsége révén bármit elérhetett.

Persze ugyanennek a fordítottja is igaz. Mintha csak Rejtő írta volna meg a történetet, az elszegényedett Podmaniczky Frigyesről, aki egykor az egyik legvagyonosabb főúr volt Magyarországon. Élete vége felé Podmaniczky újságírásból tartotta el magát, ám a munkához szükséges napilapok beszerzése már túlságosan drága lett volna neki, így a Steingasser kávéházba járt elolvasni azokat és elkészíteni az írásait. A mendemonda azt tartja, hogy ilyenkor felvette legjobb ruháját és gomblyukába szegfűt tűzött, hogy ne szegény újságírónak, hanem előkelő vendégnek tűnjön. Ahogy Rejtő mondta volna: Egy úr a pokolban is úr marad”.

Persze a művészek nem csak áldást jelenthettek a kávéházaknak és erről egy anekdota szerint Steuer Gyula, az Abbázia egykori tulajdonosa is meggyőződhetett, amikor a házán ezt a feliratot találta „Ezt a házat az Abbázia kávéházból loptam”. Steuer azzal haragította magára a nála vendégeskedő művészeket, hogy egy bélyegzőt készítetett, melyen az „Ezt képet az Abbázia kávéházból loptam”. Ezzel a drága külföldi újságjainak a képeit pecsételte végig, mivel a művészek előszeretettel tépték ki azokat, otthoni használatra.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8012303231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.