Titkokat rejt az Operaház
2017. június 08. írta: Lynxa

Titkokat rejt az Operaház

Vajon mit gondoltak a betyárok és Ferenc József az Operaház építésének ötletéről, és mit kaphatott az idelátogató két ló áráért? Cikk a fényűzés és hibátlan neveltetés korából.

 

Budapest aranykorában a város soha nem látott fejlődésen ment át, és mind jobban felvette a versenyt más európai nagyvárosok fényűzésével. Ezen az úton megkerülhetetlen állomás volt az akkoriban a legrangosabbnak tartott szórakozás, az opera élvezete, mely egy önálló színházat kívánt a rohamosan fejlődő székesfővárosban is. Bár korábban is tartottak már drámai- és opera előadásokat, ezek helyszíne nem adott megfelelő hátteret a grandiózus előadásoknak. Így merült fel a pesti Operaház megépítésének gondolata, mellyel komolyabban az 1870-es évek elején kezdtek komolyabban foglalkozni. Lónyay Menyhért miniszterelnök végül 1873. március 12-én kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát az állásfoglalásért.

opera2.jpg

 

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

Ezzel meg is kezdődött a lenyűgöző szépségű épület építésének előkészítése. Az építést részben finanszírozó bank nagyszerű lehetőséget látott az Opera mostani helyen történő felépítésében, hiszen akkor ez a terület mocsaras, rosszhírű betyárok által gyakran látogatott része volt a fővárosnak. Az épülő Sugár út (Andrássy út) és az Opera azonban a csillagos égbe emelhette a város akkor legolcsóbban árult telkeinek értékét. Persze a betyárok és a belőlük élő Piros szemű csárda tulajdonosa nem repesett az ötlettől, és igen komoly fellépésre volt szükség ahhoz, hogy a telket végül sikerült megszereznie a fővárosnak (az épülő Sugár útról és a Piros szemű csárdáról ebben a cikkünkben olvashatnak bővebbenn).  A munkálatok megkezdéséhez végül a bank 250-, a főváros 400 ezer, míg az udvartartási keretösszeg 1,6 millió forintot adott, így a büdzsé meghaladta a 2 millió forintot. A Közmunkák Tanácsa a tervpályázat zsűrizésére Ybl Miklóst kérte fel, aki maga is nyújtott be látványtervet és végül meg is nyerte a versengést (8 szavazatból 7 szólt mellette és ha feltételezzük, hogy ő nem szavazott magára, akkor kijelenthető, hogy egyöntetű döntés született). Az építkezésre Ferenc József 1873 július 25-én adta áldását, a szóbeszéd szerint azzal a kikötéssel, hogy a pesti Operaház nem lehet nagyobb a bécsinél.

becsiopera.jpg

Nagyobb nem lett, de szebb talán... A bécsi Opera

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

         Ybl ragaszkodott hozzá, hogy az épületen magyar iparosok és művészek dolgozzanak, így a belső terek Lotz Károly és Székely Bertalan keze nyomát is magán viselik, míg a bejárat előtt elhelyezett két szfinxet Stróbl Lajos készítette, carrarai márványból. Mivel a 9 évig tartó építkezés félidejében a bécsi opera leégett, így a pesti már tűzálló anyagok felhasználásával épülhetett, így az egyik legmodernebb ilyen építmény lett Európában. Végül az építők méreteivel nem szárnyalták az osztrák testvért, ám a pesti Operaház így is lenyűgöző lett. Alapterülete közel 5400 négyzetméter, hossza több, mint 112, szélessége közel 60 méter. A 600 négyzetmétert is meghaladó színpad legnagyobb magassága 48,4 méter, vagyis egy tízemeletes ház könnyedén elférne itt. Érdekes részlet, hogy az épület díszítéséhez olyan vékony aranylemezeket (aranyfüst) használtak, hogy a teljes nézőtérre mindössze 2 kg színaranyra volt szükség.

            Az építés végső „felvonása” a Mainzban készült, 2,1 tonnát nyomó és 500 gázlánggal felszerelt csillár beépítése volt. Ezt abban az időben egyébként éppen a nyílt lángok használata miatt nem húzták fel a mennyezetig, így védendő az ott található csodás freskót, ami egyben azzal is járt, hogy a kizárólag a harmadik szinten tartózkodható köznép elől a színpad jórészét eltakarta a díszes világítóeszköz. A csillár modernebb, villanyégőkkel történő felszerelése végül orvosolta ezt a problémát.

            Az ünnepélyes megnyitóra 1884. szeptember 27-én került sor és az esemény komoly botránnyal zárult. Az utcán várakozó közemberek ugyanis annyira szerették volna a hírességeket és az épületet közelebbről szemügyre venni, hogy a kordont áttörve ellepték a fogadó termet (ez a közjáték pesti rendőrfőkapitány állásába is került). A megnyitón Ferenc József is személyesen részt vett, és állítólag azon sopánkodott, hogy az épület valóban nem lett nagyobb, mint a bécsi, de azt elfelejtette mondani, hogy szebb sem lehet.

            Az uralkodói család később is szívesen látogatta az Operaházat. Sissiről például feljegyezték, hogy kedvence helye a bal oldalon található proszcénium páholy volt, ahonnan ugyan a színpad egy részét nem lehetett látni, de a páholyban ülőt kiválóan láthatta a közönség. A lépcsősor tetején található tükör is a királyi pár miatt került a helyére, hiszen az udvari etikett szerint a pár nem forgolódhatott és szemlélődhetett a bevonulás közben, így a tükörből csodálhatták meg a lenyűgöző enteriőrt. Sissi állítólag külön is kedvelte ezt a tükröt, mert az csiszolása folytán slankította az alakját. A királyi család számára külön bejárata volt az épületnek, mivel a főbejárat az egyéb előkelőségek számára volt fenntartva. A szegényebb réteg az oldalbejáraton juthatott be, a két ló árába kerülő belépőjegyeikért cserében. A királyi páholy ma is különleges, hiszen csak a köztársasági- a ház- és a miniszterelnök léphet be ide (illetve a takarítók közül az az egy személy, aki erre lett kijelölve). De az etikett nem csak ebben volt szigorú.

opera1.jpg

 

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

Az Operaház megnyitása utáni időszakban havonta tartottak jótékonysági Operabálokat, melyek szabályzata – megegyezik a mai rendezvényével – igen részletesen fektette le a viselkedési normáka, és betekintést enged abba a csodálatos, századeleji világba. A bálra az úriemberek kizárólag fehér nyakkendővel viselt frakkban, a hölgyek pedig ehhez illő nagyestélyiben jelenhettek meg (a férfiak századfordulós öltözködési szabályairól itt olvashat részletesebben). A társalgás megkezdése előtt minden esetben illett bemutatkozni, még a saját asztal elfoglalásakor is, noha azon névtáblák mutatták az ülőhelyet. Az uraknak minden, az asztalnál ülő hölgyet legalább egyszer illett táncba vinni, a felkérést pedig nem illett visszautasítani (ha mégis, akkor mással sem volt ildomos a parkettre lépni). Tánc közben tilos volt a leszólítás, de két táncál többet nem illet egymás után eljárni. Persze kirívó faragatlanságnak minősült a cipők lerúgása vagy éppen az alkoholos üveggel való táncolás.

Talán ma is megfogadhatóak lennének ezek az intelmek...    

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4912533975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wandál 2017.06.09. 12:27:57

Köszönkük szuper!

Viszont ezt a mondatot biztosan így akartad leírni?

"A királyi család számára külön bejárata volt az épületnek, mivel a főbejárat az egyéb előkelőségek számára volt fenntartva. "

w

Lynxa 2017.06.09. 12:29:35

Szia Wandál!

Igen, ez így helyes, ugyanis a királyi család nem a főbejáraton keresztül érkezett, hanem egy külön nekik dedikált ajtón át.