A magyar autózás első negyed százada
2017. szeptember 05. írta: Lynxa

A magyar autózás első negyed százada

A hazai autózás kezdete tele van érdekességekkel, mint például az orvosi üvegszem, a tankoló patikusok és a házilag készült rendszámtáblák.

 

1895-ben csodálatos dolog történt Budapesten. Addig az évig az utcák a lovak horkantásaitól és a patkók csattogásától voltak hangosak, ám egy napon valami éktelen és addig ismeretlen lárma keveredett az előbbiekhez. Egy lovaskocsiszerű, 2 méter 30 centiméter hosszú szerkezet kezdte róni az utakat, melyet semmi sem vontatott, viszont irgalmatlan füstöt eregetett maga után. Az aprócska jármű (összehasonlításként a Polski Fiat 126 vagy másképpen „kispolszki” magassága és szélessége megegyezett vele, de hossza 70 centiméterrel meghaladta volna azét) egy 3 lóerős Benz Velo volt, mellyel megkezdődött a hazai automobilizmus. Az autó tulajdonosa Hatschek Béla, budapesti orvosi műszerész minid is rajongott a kora technológiai újdonságaiért és feljegyezték róla, hogy különösen érdekelték az automobilok, olyannyira, hogy több ízben is elutazott Párizsba, élőben is megszemlélni őket. Végül 1895-ben, Bécsben vásárolta meg az áhított négykerekűt. Hogy mennyire az autózás kezdetén járunk, arra kiváló példa, hogy az osztrák vámtisztek egy korábbi autót még nem tudtak megfelelően bejegyezni, így a motort kiszerelve kilós vasáruként, míg a szerkezetet hintóként jegyezték be.

zichy_auto.jpg

Az első rendszámos autó - Zichy gróf tulajdona

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

            A csoda tehát megérkezett Budapestre is és Hatschek minden útja érdeklődő járókelők és kacagva szaladó gyermekek előtt zajlott. Az Első magyar műszemkészítő, Hatschek automobilja után két évvel érkezett az országba az első magyar teherautó, a Törley gyár megbízásából, melyet hamarosan egy másik is követett, mindkettő a termékek kiszállításának céljából. Ahogyan egyre jobban szaporodtak az autók a főváros útjain, egyre inkább szükségessé vált a szabályozás is hamarosan – egészen pontosan 1900, november 30-án - létrejött a Magyar Automobil Club, mely javaslatokat tett a gépjárművek ellenőrzésére (forgalmi vizsga) és a sofőrök képzésére (Sofőrengedély) is. Egy évvel később már 49 jogosítványt és 38 forgalmi engedélyt állítottak ki.

            De nem csak az Automobil Club, hanem a rendőrség is hamar reagált az új hóbortra és – szintén a balesetek megnövekedett száma ürügyén – egy szabálygyűjteményt, vagyis az első KRESZ-t adták ki. Ebben már hivatalosan is rögzítették a jogosítvány és a forgalmi engedély megszerzésének szükségességét. Ez utóbbit egy bizottság állította ki, melynek három tagját az Automobil Club, a rendőrfökapitányság és a műegyetem adta. Szükségessé vált továbbá a világítás, a kürt és a fékrendszer használata is. A megengedett legnagyobb sebességet 20 km/h-ban maximálták, ami az akkori autópark ismeretében nem lehetett túl nagy érvágás, bár volt néhány olyan automobil, mely ennél jóval nagyobb sebességre is képes volt. Ebben az évben rendezték meg az első Automobil kiállítást a Budapesti Lóversenypályán, ahol egy öt körös verseny keretében a kiállítók össze is mérhették saját és autóik képességét. Bár gróf Szapáry Pál csak versenyen kívül futotta le a távot, ám 24 lóerős Daimler „fenevadja” 54 km/h-ás átlagot teljesített, vagyis jócskán felülmúlta a közutakra engedélyezett sebesség maximumot.

auto2.jpg

Mindenapossá váltak a balesetek

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

            1899-től tették kötelezővé az autók hatósági jelölését, vagyis a rendszámot, mely eleinte csupán egy sorszám volt (a 13-ast a biztonság kedvéért nem adták ki), később egy betű és három szám került a vidéki táblákra, míg egy római és három arab szám a pestiekre. Érdemes megemlíteni, hogy az első időszakban a hatósági szabályok csak a Budapesten közlekedő autókra voltak érvényesek, így aki vidékről érkezett a fővárosba, azt a rend éber őrei egy telephelyre kísérték, ahol a gépkocsinak és vezetőjének is le kellett vizsgáznia és az erről szóló okmányokat és a hatósági jelzést is helyben kapta meg. A sors fintora, hogy az első rendszámot nem Hatschek Béla kapta, ugyanis ő addigra megunta az útjait kísérő érdeklődést és leállította, majd el is adta Veloját. Az első hatósági jelzés így gróf Esterházy Mihály Mercedesére került és az ő sofőrje dicsekedhetett először jogosítvánnyal. A teherautók közül a Törley gyár már említett gépkocsijain csillogott az első hatósági jelzés, mely eleinte fémből készült zománcozott feliratokkal. A korabeli feljegyzések szerint azonban a zománcozás olyan rosszul sikerült, hogy a tábla már felszereléskor megsérült, így a tulajdonosok nem egy esetben saját készítésűre cserélték a rendszámot. Ez azonban szabály ellenes volt és büntetést vont maga után. Maradt hát az óvatos felszerelés és a folyamatos babusgatás.

            A köznépnek még hosszú éveket kellett várnia arra, hogy kipróbálhassa a ló nélküli „száguldozás” élményét, mivel Magyarországon meglehetősen későn, csak 1913 júniusában indult el a taxi szolgáltatás. A leendő bérfuvarosoknak 500 koronát kellett területhasználati díjként megfizetniük és különleges sofőrengedély birtokában, egyenruhában kezdhették csak meg a fuvarozást. Mivel számukra nem volt túl nagy különbség a szabályokban, így az első taxisok a korábbi bérkocsisok közül kerültek ki, csak mostanra lovak helyett lóerőket hajtottak a budapesti utakon. Hamarosan az újságok már az első taxis tüntetésről is beszámolhattak, mivel a kocsisok alacsony fizetésért és a bevételből nem részesülve dolgoztak, ami így elég szerény megélhetést biztosított a számukra. A Magyar Automobil Közlekedési Rt., mely az eleinte két rivalizáló taxi társaság egyesüléséből jött létre, a Kerepesi úton működtette telephelyét, ahol az ország első benzinkútja működött, nyolc tartállyal. Persze ez a töltőállomás még nem szolgált ki magánkuncsaftokat, csupán az Rt. több, mint 100 autójába engedték belőle az üzemanyagot. A magántankolásra egészen 1924-ig kellett várni.

auto3.jpg

Taxisok a Keleti pályaudvarnál

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

 

            Az új benzinkutak éjjel-nappal nyitva tartottak és a föld alá telepített tartályokból kézi szivattyúval emelték ki a benzint, egy 5 literes üvegbe. Ennek segítségével az autós meggyőződhetett annak tisztaságáról és mennyiségéről, majd ha elégedett volt, akkor egy gumicső segítségével már tankolták is az automobilba az üzemanyagot. Maga a procedúra akár negyed óráig is eltartott, így kellett némi türelem a tankoláshoz. Persze ez már így is maga volt a luxus, hiszen a kutak nyitását megelőző negyed században csupán a patikusoknál vásárolhatták meg a sofőrök a különböző kőolaj származékokat – nem kizárólag benzinnel üzemeltek az automobilok – amit maguknak kellett a tartályba tölteniük (vagy jó pénzért a patikust kérték meg ugyanerre).

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr10012757282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2017.09.30. 05:49:02

Apám unokatestvére RAkovszky Antal egy MAG autóval Afrikában túrázott.
Sajnos nem találom az évet. a 19/20.é.sz fordulója körül volt.