Az aranykor sötét oldala – a legmeglepőbb bűntettek
2017. október 13. írta: BP Romantikája

Az aranykor sötét oldala – a legmeglepőbb bűntettek

Bádoghordóban végződő szerelmek, eladott Rottenbiller utca és nagyüzemi csontexport. A boldog békeidők legmeglepőbb bűncselekményeiből szemezgettünk.

6709.jpg

A Garay és a Rottenbiller sarka - Forrás: Fortepan

A XX. század fordulóján Magyarország a világvárossá válás és a lélekszám ugrásszerű növekedése mellett soha nem látott mélységű merítést kapott a bűnözés legsötétebb bugyraiból. A gáz- majd később ívlámpák fényével megvilágított pesti utcák árnyékos részein sok sötét alak ólálkodott meglepő, mulatságos vagy nemegyszer felkavaró bűncselekmények útján hagyva névjegyét az utókorra. Azonban a leghírhedtebb bűnelkövetők között nem kizárólag „főállású” szélhámosokat és gengsztereket találunk. A leghíresebb bűncselekmények némelyikét egyszerű „jómunkás” emberek követték el már akkoriban is.

            Az első eset, melyet érdemes felemlíteni, inkább bizarr sem mint félelmetes. Jól jellemzi a bűnügy különös voltát, hogy az elkövetőket – noha hullabörzét és csontexport hálózatot működtettek – sikkasztásért ítélték el. A történet néhány lelkes és ingerült egyetemistával vette kezdetét, akik nem tudtak megfelelő képzéshez jutni, ugyanis boncolás gyakorlatukhoz egyre kevésbé jutottak holttestekhez. Mivel a hatóságok nem foglalkoztak érdemben az esettel, így a fiatalok saját szakállukra indítottak nyomozást és az ország egyik legbizarabb bűnügyének szövevényes hálózatát sikerült napvilágra hozniuk. A szálak a egészen a Kórboncatani Intézetig vezettek, ahol hét hullaházi szolgát és egy reparátort vettek később őrizetbe, csontexport miatt. Az 1922-ben feltárt bűntény már jóval korábban elkezdődött, de lévén, hogy eleinte csak azokat a holttesteket érintette, melyeket senki sem keresett és nem akart eltemettetni, így sokáig titokban tudott maradni.

A hullaházi szolgák vagy másképpen „hullamosók” egy üzletembertől kaptak fülest, aki elárulta nekik, hogy külföldön a felsőoktatási intézmények jó pénz fizetnek a csontváz preparátumokért, mivel azokat nem tudják beszerezni. A szolgák ezek után – hatalmas informátori hálózatot kiépítve – olyan frissen elhunytakat kezdetek keresni szerte az országban, akiket az ellátásuk során senki sem látogatott és temetésükről sem intézkedtek. Ezeknek a holttesteknek a végtagjait és fejét eltávolították, majd azokat dróttal rögzítették a vattával kitömött ruháikhoz, így a temetéskor senkinek sem tűnt fel, hogy a test nagy része hiányzik. Ezt az eljárást később már szinte minden elhunytra kiterjesztették, lévén az üzlet igen jövedelmezőnek bizonyult. A tökéletes munkával preparált csontvázakat egy majd később több budapesti cég szállította külföldre és a szolgáktól 2-4 ezer koronáért vásárolt maradványokért nem egyszer negyvenszeres árat zsebeltek be. A holttesteket már nem is a temetők ravatalozójába, hanem egyenesen a „hullabörzére” szállították, ahol ügynökök döntöttek a további sorsukról. A bűnösökre végül nem sikerült sem halottgyalázást, sem pedig hullarablást rábizonyítani, mivel nem perverz szándékkal követték el tettüket és a preparálás is tudományos tevékenységnek minősült. Az egyetlen fogást úgy találták a halottasházi szolgákon, hogy sikkasztásért vonták őket felelősségre, mivel a gondjukra bízott holttesteket eladták. Az eset kipattanása után a Betlehen kormány szigorított a földi maradványok külföldre szállításán, így az aranybánya ajtajai is bezárultak. Azonban ebben az időszakban nem csak exportáltuk a bűnös dolgokat a nagyvilágba, hanem felmutattunk itthon is néhány igazán nagystílű szélhámost.

            Közülük is talán a leghíresebbé a Budapesten 1879-ben született Hamrák János lett. Hamrák az igazán nagyléptékű, úri megjelenésű és luxusban élő, főállású bűnöző mintapéldánya volt. Kiválóan tudta manipulálni az embereket és nemegyszer komoly összegeket fektetett svindlijeibe. Bár igen aktív volt és megszámlálhatatlan ember becsapása révén egész életén keresztül kitartó luxusra elegendő pénzt harácsolt össze, mégis két húzása tette igazán nevezetessé az emlékét. Az egyik esetben munkásokat, fölmérőket toborzott és segítségükkel – a már akkor is előkelő – Váci utcát zárta le, sőt a környékbeli rendőröktől is segítséget kért a forgalom irányításához. Az önkormányzati tanácsosként fellépő Hamrák elmondta a holtsápadtan hozzá rohanó boltosoknak, hogy üzletük előtt éppen illemhelyet készül építeni a város megbízásából. Persze hamar előkerültek a vastag bankókötegek, így Hamrák mindannyiuknak megígérte, hogy igyekszik majd előnyösebb helyet találni az épülő árnyékszéknek.

            1909-ben ennél is tovább ment és eladta a teljes Rottenbiller utcát, pontosabban annak burkolatát. Egy újsághirdetésben látta meg, hogy Székesfehérvár éppen faburkolatot szeretne főterére építeni és a szélhámoskirály azonnal akcióba lépett. Miután Fehérvárott előleget szerzett a szállításra, ötven alkalmi munkást toborzott, akikkel lezáratta a Rottenbiller utcát és felszedette annak burkolatát. A faanyagot végül – busás javadalmazás fejében – időben leszállította Székesfehérvárra. „Pályafutása” végén különböző cirkuszokban lépett fel, háborús veteránnak adva ki magát és éppen egy ilyen történetmesélés közben fogták el a rendőrök is.

            Még csak börtönbe sem került a kor másik nagy svihákja, Feinsilber Róbert, akit ma csak Róbert bácsiként ismerünk. Az ő zsenialitása abban nyilvánult meg, hogy megszerezte a főváros ingyenkonyhák üzemeltetésének a jogát. Az ezzel megszerzett kapcsolatai folytán rengeteg adományt gyűjtött össze, melyeket elsikkasztott és a kiosztott ételeket kukából gyűjtött maradékokból és a honvédség fel nem használt készleteiből főzte. Vagyonát – lánya neve alatt – bécsi ingatlanokba fektette, így később ahhoz a hatóságok nem fértek hozzá, míg őt magát el sem tudták ítélni. Róbert Bácsi ugyanis török származású volt, másrészt pedig a kor legjelentősebb emberei adakoztak konyhája megsegítésére, így e két dolog miatt kínos üggyé vált a csalássorozat. Végül Feinsilber 1930-ban – öt-hat évnyi tündöklés után -  elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza.

A bűnügyi felsorolás persze nem lenne teljes egy sorozatgyilkos, Kiss Béla említése nélkül. Ugyanis kicsit „megkésve”, de Budapestnek is volt egy „Hasfelmetsző Jackje”. Bár 1916-ban, az esetek felfedezésekor még nem volt a főváros része Cinkota – csak 1950-ben csatolták hozzá – úgy döntöttünk, hogy a ma már Pest részeként szereplő faluban történt rémes tetteket is megemlítjük a bejegyzésünkben. A történet azzal kezdődött, hogy az akkor még jóravaló bádogosmestert felesége több ízben megalázta nyilvános helyeken, majd el is hagyta a férfit. Kiss ekkor kezdhette meggyűlölni a női nemet, mely érzést impotenciája is tovább erősítette. A jó kiállású férfi nem búslakodott sokat tönkrement házasságán és csakhamar sorban kezdte hazahordani a szemrevaló lányokat. Mivel igen rendszerető ember volt, így a nők fényképeit és velük folytatott levelezéseit gondosan elrendezve gyűjtötte össze egy csodálatos albumban. Azonban nem csak ilyen dolgokat gyűjtögetett, hanem bizony magukat a nőket is, pontosabban azok holttestét. Minden egyes szeretője számára készített egy bádoghordót az udvaron és megölésük után abban tárolta el a testüket, tartósító folyadékba mártva. Kiss tettei azonban olyannyira nem keltettek feltűnést, hogy mire az eltűnések után nyomozó rendőrök megtalálták a hordókat, addigra a férfi elutazott a szerbiai frontra, ahol valószínűleg tífuszban halt meg, 1915-ben. A rendőrség 24 nő megölésével vádolta – volna – meg, de egyes információk szerint 174 nő tett neki házassági ajánlatot. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6212944631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.