Gyermeket szülni már az aranykorban sem volt könnyű!
2017. december 05. írta: BP Romantikája

Gyermeket szülni már az aranykorban sem volt könnyű!

Arcul csapás hallal, hasra kötözött biblia és kitiltott özvegyasszonyok. Így szültek ősanyáink a XIX-ik században.

2886.jpg

Forrás: Fortepan

Kisfiút az ifjú ara ölébe és várható a boldog gyermekáldás

 Bár a XIX-ik század közepétől a kontárbábák száma drasztikusan csökkeni kezdett, a szegényebb vagy éppen a vidékről a fővárosba költözött családok köreibe csak nagyon lassan szivárgott be a modernebb orvostudomány, és sokáig maradtak fenn a babonákból és szájhagyományokból építkező „rítusok” a szüléskor, és az azt megelőző időszakokban. Erre az időszakra tehető az is, hogy a korábban általánosnak nevezhető 10, sőt néha több gyermeket nevelő családok lassan feledésbe merültek. Az ilyen nagy család persze nem csupán a szülők boldogságának okán jött létre, hanem bizony kimondott-kimondatlan elvárás is volt. Úgy tartották, hogy a házasságkötés után ildomos, ha az első gyermek egy, maximum két év múlva sír fel, és testvérei is követik évente. A rokonok ennek érdekében mindent el is követtek, és már a lagzin is illett gyermeket ültetni a fiatal ara ölébe a termékenység előmozdításának érdekében (elsősorban fiút, hogy a kis jövevény is ilyen nemű legyen). Mindennek természetesen biológiai oka is volt, hiszen egy olyan világban járunk, amikor 10 gyermekből általában csupán négy élte meg a nagykorúságot, és többségük a születést követő két hetet sem élte túl.

Mi köze a vasorrú bábának a szüléshez?

Hogy ez ne így legyen, azért a bábaasszonnyok és az ő – eleinte – szüleiktől szerzett tapasztalatai voltak a felelősek. A szülésnél és a gyermekágyi időszakban segédkező asszonyokat ma ezzel a közös névvel illetjük, bár már az 1800-as évek közepén is több vállfajuk létezett. A szláv nyelvből eredő bába szó eleinte öregasszonyt, sőt nem egy esetben boszorkányt is jelentett (innen ered a vasorrú bába figurája a mesékben). De ebben az értelemben egy idő után már csak a képzetlen paraszt- vagy kontárbábákra használták. Rajtuk kívül ugyanis – főorvosi engedéllyel és megyei hatáskörrel – léteztek tanult és cédulás bábák is. Előbbiek Bábaképző Intézetben szerezték tudásukat két év alatt, míg utóbbiak 6 hetes tanfolyamot végeztek valamelyik kórházban egy orvos értő kezei alatt. A képzettebb bábák már kevésbé folytak bele a gyermek születése utáni teendőkbe, hiszen a parasztbábák például a kezdeti időszakban naponta látogatták a családokat, és ők mosták az anya és a gyermek ruháit is. Ezt a képzettebb szülészasszonyok már nem voltak hajlandóak elvégezni, részint szakmai öntudat, részint a testnedvekkel történő fertőzések veszélyeinek ismerete okán. Ha a háziak, a szokásokra hivatkozva ragaszkodtak az eljáráshoz, akkor a bábák mosóasszonyt hívattak, aki segített feloldani az ellentmondást.

A keresztelő bábák nyomában

 Persze a bábának komoly szerepe és felelősége is volt és mivel már-már mágikus hatalmat is tulajdonítottak neki, elvárták, hogy minden tudásával az anya és a gyermek egészségén ügyködjön. Kötelező feladatai közé tartozott – szülés levezetésén túl – az első fürdetés és a keresztelkedésről való gondoskodás is. Normál esetben ő hívta össze a vendégeket a keresztelőre – amit maximum nyolc nappal a születés után kellett megejteni – és ő vitte a gyermeket is az eseményre. Ha azonban a gyermek gyengén született és félő volt, hogy nem éli meg a keresztelő idejét, akkor a nála lévő szentelt vízzel meg is kellett keresztelnie a kisdedet, amiről haladéktalanul informálnia kellett a papot is.   

            Bár nem volt szigorúan vett kötelessége, a bába – a nevéből következő eredeti szakmája jegyében – végeláthatatlan babonás jótanáccsal is ellátta a terhes nőt, a gyermek nemének megjóslásától kezdve a külső jegyek befolyásolásán át a rájuk leselkedő bajok elkerüléséig. Bár ezekből a babonából sok fennmaradt a mai napig is, azért szerencsére nagy részük már csak amolyan jótanácsként funkcionál és kevesen hisznek bennük.

Babonák a várandósság körül

Mindannyian ismerjük azt a babonát például, hogy a terhes nőnek nem szabad kutyára „csodálkoznia”, ám ez már csak egy modernizált változata az eredeti bábai intelemnek. Régebben ugyanis úgy tartották, hogy a várandós asszonynak tilos „rácsodálkoznia” minden rút vagy éppen fura dologra és élőlényre – beleértve a mozgássérült vagy éppen torz testű embereket is – mert a gyermek örökli azok tulajdonságait. Persze egy rutinos bába azonnal szállította az ellenszert is, mivel a gondatlan anyának elegendő volt a csúfságot megköpködnie ahhoz, hogy elkerülje a bajt. Ellenben ha konkrét elképzelései voltak a kis jövevény haj- vagy éppen szemszínét követően, akkor a várandós – vagy ahogy akkoriban mondták: bölcsre hízott – asszonynak csak keresni kellett egy hasonló kinézetű embert és jó hosszan kellett bámulnia. Egyszerűbbnek tűnt a hosszú haj elérése, mivel ehhez csak a kukorica haját kellett elrágcsálni, míg kopasz gyermeket tök lopással lehetett biztosítani. Ha pedig nem akarta, hogy a gyermek halszájú legyen, akkor mihamarabb fel kellett keresnie egy halárust, aki a csúfságot elkerülendő készségesen arcul csapta őt egy keze ügyébe eső hallal. Szintén óvakodni kellett attól is, hogy a gyermek születése előtt a nő megrugdosson egy kutyát, mert bizony a babona szerint az állat bosszút állt a kicsin és éjszakánként a mellére ülve gátolta a légzésben (ezt ma asztmának nevezzük).

 Évszázados hiedelmek, amelyek megkönnyítik a szülést

Ha mindez meg volt, akkor a szülés előtt már csak néhány apróbb szabályt szükségeltetett betartani. Például sem elvált vagy özvegyasszonyt, sem menstruáló nőt nem volt szabad a házba engedni. Előbbiek rontást hoztak volna a gyermekre, míg utóbbitól egészségtelenül sápadt bőrrel élte volna az életét. Szintén tilos volt a varrás és a szárítókötél alatt bujkálás mert ezektől a gyermek nyakára tekeredett volna a köldökzsinór, de kerülni kellett a keresztelést is, mert a hiedelmek szerint vagy a saját, vagy a keresztgyermek halálához vezetett volna.  Jó barát volt viszont az olló és a kés, mert ezek egyikét az ágy alá téve elvágták a szülés közbeni fájdalmat, míg a hasra kötözött biblia könnyű szülést okozott.

            Ha mindez rendben volt, akkor még illett kerülni a vörösbor ivást, nehogy tompa agyú legyen az utód és el kellett mosogatni, elkerülendő a szeplőket. Persze eddigre már nyilvánvaló volt a születendő gyermek neme, hiszen a hegyes has és a gyomorégés egyértelműen mutatta, hogy kislány a kis jövevény.

            Ezekhez képest a szülés után már sokkal egyszerűbbé vált a világ. Az első fürdetésnél rossz jel volt, ha a kisded ökölbe szorította a kezét mert ez a fösvénység jele volt, míg a keresztelőről hazahozva azonnal a földre kellett fektetni. A rokonok ilyenkor onnan kapkodták fel a gyermeket, ezzel biztosítva, hogy nagyobb korában kapós legyen. Csak arra kellett vigyázni, nehogy egy kutya átlépjen felette, mert akkor a későbbiekben is kicsi maradt volna.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2413218327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.