Lakótelep építések a betondzsungelek előtt hetven évvel, vidéki miliővel, vonakodó bankokkal és fürdőszoba helyett járó gyógyfürdővel.
Ha ma megkérdezünk valakit, hogy tippelje meg az első budapesti lakótelep építésének dátumát, akkor az illető jó eséllyel valamikor az 50-60-as évek tájékát fogja említeni, ami bizony nagyon távol áll a valóságtól. A tévedés oka, hogy a ma élő generációk jó része egyértelműen a kommunizmus betondzsungeleivel azonosítja a lakótelep fogalmát, hiszen legtöbbször ezekre használjuk ezt a szót. A lakótelepnek azonban van egy másik értelmezése is, mely szerint az olyan épületegyütteseket nevezzük így melyek egy időben, nagyobb számban készültek egy – társadalmi státusz vagy egyéb szempontból - aránylag homogén néptömeg lakhatási problémáinak megoldására. Ebben az értelemben vizsgálva pedig a mai főváros területén már több lakótelep is létesült az I. Világháború előtt, sőt már az 1800-as évek végén is.
Az ilyen lakótelepek legtöbbször egy újonnan épült gyár vagy telephely kiszolgáló személyzete számára kínált lakhatást egy olyan időszakban, amikor a hatalmasra növekedő fővárosban és környékén még igen időigényes procedúra volt a közlekedés. Ráadásul akkoriban Budapestre elképesztő számban érkeztek vidékről is a boldogulásukat itt keresők, akik számára szintén jelentős gondot okozott a lakáskérdés megoldása. Azonban az első lakótelepek létrejötténél néha más okok is szerepet játszottak. Példaként említhetjük talán az egyik legkorábbi ilyen komplexumot, a józsefvárosi Tisztviselőtelepet.
A Tisztviselőtelep
Forrás: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
Az 1886-ban épített terület létrehozását az a cél tette szükségessé, hogy a szerényebb bevételekkel rendelkező állami tisztviselők megfelelő lakásokhoz juthassanak és ezzel elkerüljék a bérházakban zajló élet nem kívánt vetületeit. Az elképzelés egy banki kölcsönökből felépített lakóközösség volt, melyben az egy főre eső törlesztés értéke nem haladta meg a bármikor hozzáférhető, de mégiscsak más tulajdonában álló bérlakások havi rezsijét és bérlati díját. A kezdeményezést felkaroló, 1871-ben létrejött Hivatalnokok Első Házépítő Egylete azonban hiába próbálta megtalálni a megfelelő bankot, ez csak később, a Házépítő Tisztviselők Egyesületének sikerült, 1883-ban. Végül a munkálatok 1886-ban indulhattak meg az Orczy út – Elnök utca környékén és az első körben felépült 117 családi ház inkább hasonlított egy rendezett és elegáns lakóparkra, mintsem a mai több emeletes lakótelepi házakra. Az ok egyszerű: Az engedélyek csupán egy szintes házakra szóltak és az Egyesületnek vállalnia kellett a környék rendben tartását is, így a fák nagy részét maguk a gondos tisztviselők ültették el, saját kezűleg.
Hasonlóan elegáns keretek között jött létre a ma is impozáns, XIX-ik kerületi Wekerle telep is, mely a kitalálójának, Wekerle Sándor miniszterelnöknek és pénzügyminiszternek a nevét viselte. Bár itt nem az aránylag jobban kereső köztisztviselők számára készültek a házak, mégsem emlékeztetnek a belváros olcsóbb bérházaira. Az 1908-ban elkezdett telep alapjául szolgáló telket a Sárkány családtól vásárolta meg a magyar állam és az építkezések is közpénzből folytak. Az elképzelések szerint a lakások elsősorban a vidékről a fővárosba érkező munkavállalóknak készültek, így a tervező, Fleischl Róbert egy kertvárosi környezet kialakítását javasolta. Véleménye szerint a vidéken felnőtt emberek számára túlságosan nagy váltást jelentett volna a fák és zöldterületek nélküli, zsúfolt belvárosi bérházrengetegekhez hasonló környezetbe költözni. Ezért a kisebb utcákban csak egyemeletes házak épültek, míg a többlakásos bérházakat a szélesebb utak mellé tervezték. Mivel az egész Wekerle telepet egy külön kis közösségként képzelték el, így felépítésében központi szerep jutott a főtérnek, ahová a nyolc utca sugárirányban fut be és ennek tervezését másra, a munkálatokat is vezető Kós Károlyra bízták.
Wekerle telep
Forrás: Fortepan/ Gali
Fentebb már említésre került, hogy az ős-lakótelepek gyakran egy újonnan épült gyár vagy éppen telephely munkásainak számára épült és erre valóban több példa is utal. Ilyenek például az 1907-ben és 1908-ban épült rákospalotai Máv-telep és a józsefvárosi MÁVAG kolónia. Az előbbi létrehozásához a Nyugati pályaudvari javítóműhely áthelyezése szolgáltatta az indokot. A létrejött Istvántelki főműhely romjai ma is láthatóak a Vasúttörténeti Park szomszédságában. Az új javítóbázis rengeteg vasutasnak adott munkát, ezért a vállalat úgy gondolta, hogy egy lakótelep felépítése egyszerűbbé tenné a dolgozók és a cég életét is. A mára az M3 autópálya által kettévágott területen egyforma típusházak álltak, melyeket ma már csak a sztrádától északra fekvő területen lehet látni, mivel a déli részen három híján az összeset lebontották.
Ma is láthatóak viszont a MÁVAG kolónia lakóházai, gyakorlatilag változatlan formában a VIII. kerületi Vajda Péter utca mentén. Az 1908-ban épült munkástelep már jóval közelebb állt a mai elképzeléseink szerinti lakótelephez, mivel az épületegyüttes emlékeztetett például a mai Káposztásmegyeri lakótelepre is. A gőzfürdővel is ellátott területen több, mint 600 lakást hoztak létre az 1873-ban alapított MÁV Gépgyár munkásai és tisztviselői számára. Bár egy ilyen helyen meglepő luxusnak érezhetjük egy fürdő jelenlétét valójában a praktikum szülte azt, mivel a lakások döntő többségében nem volt fürdőszoba. Voltak azonban olyan létesítmények, melyek valóban csak a dolgozók kedélyállapotának növelésére szolgáltak, hiszen a kolóniában mozi, színház és tekepálya is helyet kapott.
A cikkben szereplő ős-lakótelepek közül a legszebb elhelyezkedésű szintén egy gyárnak, nevezetesen az Óbudai Gázgyárnak köszönhette a létét. Igazából az 1914-ben épült létesítmény két külön lakótelepnek adott helyet a Duna és az Aquincumi romterület között. A folyó partján a tisztviselők, míg a mai múzeum környékén a munkások számára készült épületegyüttes. Utóbbi egy széles parkot fogott közre, míg az előbbi építésével is szimbolizálta a vállalaton belüli hierarchiát, ahol kívülről befelé haladva az egyre magasabb pozícióban lévő vezetők laktak.