Háztűznézőbe mentünk – a házasságok nem az égben köttettek a múlt századokban sem
2018. március 09. írta: Lynxa

Háztűznézőbe mentünk – a házasságok nem az égben köttettek a múlt századokban sem

Vajon mi lehetett az aranykorban a boldog házasság titka? Sokan a szülők kiváló szemében bíztak, mások a házasságközvetítők szakértelmében, egyesek inkább a társkereső hirdetésekben, egy biztos, a szerelem senkinek nem volt fontos! Így kerestek házastársat maguknak eleink a XIX.- XX. században.

 

A lánykérés manapság is fontos szerepet játszik a fiatalok életében, hiszen a fiúk általában szeretnék különlegessé és egyedivé tenni a pillanatot, olykor még a sajtó is megírja, ha valakinek a víz alatt, búvárruhában, avagy a levegőben ejtőernyős ugrás közben kérik meg a kezét. Az is egyértelmű, hogy a lánykérés a modern korban kizárólag a szerelmespárra tartozik, a legtöbb esetben a szülők kevésbé szólnak bele a párválasztásba. De ez nem volt mindig így, az érzelmi alapokon nyugvó házasságkötés abszolút modern kori vívmány. A XIX. században minél vagyonosabb volt az eladósorba kerülő leány vagy a nősülő fiú, annál biztosabb volt, hogy a sorsát a szülei rendezték el.

eskuvo1.jpg

Forrás: Fortepan/ GGAABBOO

 

Ez nem igen függött a házasulandók társadalmi helyzetétől, egyaránt érvényes volt az arisztokratákra, a polgárokra és a módosabb parasztságra is. A XX. századi polgári fejlődés hozta magával az önállósodás jelenségét, és ezzel párhuzamosan a házasodási szokások változását. Ha a lánynak vagy fiúnak önálló jövedelme volt, azaz el tudta magát tartani, akkor a rokonok kevésbé szóltak bele a párválasztásába, és ez igaz volt a nincstelen szegényekre is. A vagyoni helyzet mellett a házassági szándékot leginkább a vallási elvárások befolyásolták, ugyanis a szülők minden esetben azonos felekezethez tartozó fiatalt szemeltek ki gyermekük társának. Ez csak a XX. század 10-es, 20-as éveiben változott meg, amikor egyre gyakoribbá vált a vegyes felekezetű házasság.

A házasságot előkészítő folyamatok szigorú szokásrendszer alapján zajlottak: számos anekdota és feljegyzés tanúskodik a XIX. századi lánykérési szokásokról, ami a valóságban sokkal fontosabb momentum volt még az eljegyzésnél is, sőt az esküvőnél is. Eleinte a lánykérés tulajdonképpen a lány családjának hajlandóságát hivatott kipuhatolni. Tulajdonképpen ez volt az első lépés a házasságkötés felé, ugyanakkor igen bizonytalan volt a kimenetele. A XIX. század közepén a paraszti családoknál a házasulandó fiú családja, rokonai, szülei jártak lánykérőbe, ha kinéztek a fiúnak egy feleséget. A lányos háznál a mennyasszonyjelöltnek túl sok beleszólása nem igen volt a válaszadásba, a pozitív vagy negatív fogadtatást jórészt a szülők döntötték el. Az is előfordult, hogy a fiatalok és a családok nem is ismerték egymást, így szükség volt a lánykérést megelőzően egy előzetes „egészségügyi feltérképezésre”, ezt nevezték háztűznézőnek. A fiú és a lány rokonai egy-egy rövid látogatást tettek a másik fél családjánál, amelynek az volt a célja, hogy megvizsgálják közelről a házasulandó fiatalt, annak testi adottságait, tulajdonságait, ezután jöhetett a hivatalos lánykérés. A válaszadásnak számos módját említik meg a történelmi írások: ha például a vőlegény szűrét bent tartották a lányos háznál a falakon belül, akkor pozitív válaszra számíthatott, de ha kitették az ajtó elé, akkor az elutasítást jelentett. Nem volt ritka az sem, hogy a válaszadásra hosszú heteket kellett várni. Ha sikeres volt a lánykérés, akkor a rokonok elkezdték az anyagi megbeszéléseket, vagyis a hozomány témáját kitárgyalni, az eljegyzés tulajdonképpen ennek a tárgyalásnak a lezártát jelentette. Ezután már nem volt más teendő, mint a papnál bejelenteni a házasodási szándékot.

Ha a család nem volt képes megfelelő házaspárjelöltet találni a gyermekének, akkor házasságközvetítőt vettek igénybe, ami a XX. század közepéig igen népszerű szakma volt. A vidéki házasságközvetítő szerepe tulajdonképpen az volt, hogy széles ismeretségi köréből összepárosítsa a vagyon és vallás tekintetében összeillő fiatalokat. A lányok általában 13-15 éves koruktól kerültek eladósorba és 20 éves koruk után már vénlánynak számítottak, ha nem sikerült megházasodniuk. A fiúknak a XIX. század második felétől kötelezően le kellett tölteni a katonai szolgálatot a házasság előtt, így ők később nősültek, de 25 évesnél idősebb egyedülállókat már vénlegénynek tartották. A házasságközvetítő egyébként elintézte a lánykérés és a háztűznézés feladatait is.

eskuvo2.jpg

Forrás: Fortepan/ A R

 

Ez a szerep a XX. század elején hivatalos, lajstromba vett foglalkozássá vált, amelyre 1918-tól már hivatalost engedélyt is kiadtak. A polgárosodás nyomán az üzletileg elfoglalt férfiaknak egyre kevesebb ideje volt a párválasztásra és a megfelelő mennyasszony felkutatására, így házasságközvetítőt bíztak meg. A szakma népszerűségét mutatja, hogy még egyletet alakítottak. Természetesen az egyre öntudatosabbá váló leányok sem tétlenkedtek ezügyben. Üzleteket jártak, szórakozó- és vendéglátó-ipari helyekre nyitottak be, színházi, kávéházi és mulató-előadásokat látogattak, fogyókúráztak és sportolni kezdtek, korzóztak, fürdőre jártak és fényképeszkedtek, női újságokat járattak, és női olvasmányokat vásároltak a könyvkereskedőnél, vagy éppen házastársnak kínálták magukat a házasságközvetítő egylet asztalánál. Ha a párkeresőknek szerencséjük volt és a házasságközvetítő jól működött, akkor sikeres frigy köttetett, de természetesen láthattunk tragikus házasságokat is.

Szintén a XX. század első évtizedeinek népszerű házaspárkereső formája volt a hirdetés. Ekkor terjedtek el a bulvár témákat tálaló lapok, amiket már elég sokan olvastak a rikkancsok jóvoltából. Ezek az újságok rengeteg társkereső hirdetést tartalmaztak, amelyek mai szemmel nevetségesnek tűnhetnek. Férfiak és nők egyaránt hirdettek, de a belső tulajdonságok helyett a vagyoni helyzeten, az elvárt szerepkörökön és külsőségeken volt a hangsúly. Volt, aki üzletemberként női asszisztenst keresett, házasság is szóba jöhet jeligével, míg a módosabb leányok tanácsadót kerestek a férjjelöltek személyében. Szerelemről, romantikáról nem igen volt szó a hirdetésekben, az érzelmek előtérbe kerülése már a XX. század második felében indult el.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8513724414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicspesz Elek 2018.03.10. 04:39:46

A kommunizmus tette kotelezove az orszagban nincstelenek hazassagi szokasait. A problemak 1989 ota vannak, miota ujra szamit a vagyon.

gchg 2018.03.13. 14:43:26

Gárdonyi "Ida regénye" c műve ha nem is a világirodalom remeke, de korrajznak kitűnő ebben a témában.

kewcheg 2018.03.13. 14:43:34

Ez az egész hercehurca elkerülhető, ha Kínából hozatunk.

2018.03.13. 14:43:38

"Főd a főddel házasodik!" Most is.

VHB 2018.03.13. 14:43:47

@Bicspesz Elek: a vagyon mindig is számított. Még a sosem volt kommunizmusban is.
"Főd a főddel házasodik." (Körhinta)

Almandin 2018.03.13. 14:43:54

@Bicspesz Elek: Problémák a kommunista időszakban is voltak, csak másmilyenek. De az tény, hogy a pénzügyi-vagyoni különbségek és gondok, viták sok kapcsolatot megmérgeznek ma is.

zaturek 2018.03.13. 14:43:58

Sipos úr összefoglalta az Illatszertárban: "egy drogistasegéd hirdet, informálódik és nősül." :)