Korteshadjáratok, lefizetés, erőszak és nyílt szavazás – az aranykor politikai élete és választási gyakorlata korrupt és igazságtalan volt. Történelmi kitekintés őseink választási rendszereire.
A Monarchia lakóinak 6%-a szavazhatott
Hamarosan Magyarországon ismét parlamenti választásokat tartanak. Az általunk ismert választási metódus a modern kor vívmánya, az aranykornak tartott dualizmus idején és a két Világháború között is teljesen más szabályok szerint zajlottak a választások.
Forrás: Fortepan/ Széman György
Érdemes egy kis történelmi kitekintést tenni, hiszen a politika alakulása már akkor is meghatározta az ország lakóinak sorsát. Az első hazai választótörvényt a kiegyezést követően 1874-ben iktatták be, 1867-től 7 éven keresztül csupán miniszteri rendeletek szabályozták a képviselők választását. Ez az első valódi törvény a mai szemmel igen korlátozónak tűnhet: csak azok a 20 év feletti férfiak szavazhattak, akik írástudók voltak, saját lakóhellyel rendelkeztek, vagyont vagy adózott jövedelmet tudtak felmutatni, és szerepeltek a választási jegyzékben. Ez bizony csupán a Monarchia lakóinak 6%-át jelentette. A szavazás nyíltan folyt, azaz a szavazóknak egy választási testület előtt kellett nyilatkozniuk arról, hogy kit szeretnének képviselőnek. Ez a törvény tartalmazta először a jelöltállítás lehetőségét, ami igen kedvezett a különböző pártok kialakulásának. Iskolás tanulmányaink során a legtöbbet a Deák pártról hallottunk, amely levezényelte anno a kiegyezést. Az ő soraikból alakult később a Szabadelvű párt, amely 1875-től 30 évig maradt hatalmon és számos ismert miniszterelnököt adott, így Tisza Kálmánt, vagy az első nem nemesi származású miniszterelnököt Wekerle Sándort.
30 évig egyetlen párt kormányzott
A parlament a kiegyezést követen is az arisztokratákat tömörítő felsőházzal és a választott képviselőket felvonultató alsóházzal működött, de már nem a Budai Palotában, hanem a Nemzeti Múzeumban. Innen az alsóház 1866-tól az Ybl Miklós tervezte, Sándor Főherceg utcai új Képviselőházba költözött, ez az épület ma egyébként a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található és az Olasz Intézet birtokában van. Annak ellenére, hogy az épületet ideiglenesnek szánták, a képviselőknek a XX. század elejéig adott otthont, egészen addig, amíg a mai Parlamentbe átköltözhettek. Mint azt korábban említettük 1875 és 1905 között a Szabadelvűek kormányoztak, politikájukra a kiegyezés támogatása volt a jellemző és ennek megfelelően támogatták őket minden egyes társadalmi csoportból: arisztokratákat, polgárokat, bankárokat, kereskedőket és földbirtokosokat egyaránt találunk a pártolók között. A kormányzás 30 évében jelentősen támogatták az ipart és a kereskedelmet, bevezették az állami anyakönyvezést és a polgári házasság intézményét, így lehetővé tették a válást, mindezek jelentősen gyengítették az egyház befolyását. Az ellenzéki pártokat főként a kiegyezés ellenzése határozta meg politikai mottóként, de valódi párttagságról ebben a korban nem igen beszélhetünk. Arra is gyakran volt példa, hogy a képviselő önmaga volt a saját pártja.
Pénzzel korteskedni kifizetődő
A választások előtt a képviselőjelöltek kortes-körutakra indultak, ahol bemutathatták saját magukat és a programjukat. Az ígérgetések mellett számos eszközt bevetettek a siker érdekében: a kormánypárt tagjai gyakran a hivatalnokokat és elöljárókat használták fel céljaik eléréséhez, a jelölteket kísérő kortesek pedig egyszerűen lefizették a szavazókat, olykor különböző újságokat és lapokat nyomtattak ki a politikai nézeteik népszerűsítésére. A történelmi dokumentumok szerint gyakoriak voltak a csalások és a személyes fenyegetések is a választások idején, hiszen a nyílt választás miatt mindenki tisztában volt azzal, hogy ki kire szavazott. Ezt az intézményt csupán a Tanácsköztársaság idején szüntette meg az időleges munkáshatalom és ők törvényesítették először az általános női-férfi szavazójogot is.
A főváros egyedi szavazótörvényt kapott
Az I. Világháborút követő kormány azonban nem sokat tartott meg ezekből a szabályokból, inkább visszatért a korábbi hagyományokhoz. Az 1922-es választójogi rendelet ismét bevezette a választójogi cenzust, s a nők választójogát 30 évre emelte. A választói jogosultsághoz hasonlóan a képviselőjelöltséget is súlyos feltételekhez kötötte. Bár a fővárosban és a nagyobb városokban megmaradt a titkos szavazás, a kisebb községekben és falvakban ismét a nyílt szavazási módszer lett az elfogadott. Trianon után, 1926-ban újjá szervezték az országgyűlés felsőházát is, amelynek tagságát méltóság vagy hivatal, választás és kinevezés útján állították össze. Ezek a törvények maradtak életben egészen 1938-ig, amikor a szavazás titkossá és a törvényben meghatározottak kivételével minden választópolgár számára kötelezővé vált. Érdemes megemlíteni az 1930-ban alkotott ún. fővárosi törvényt, amely biztosította Budapest különleges helyzetét, így itt nem volt érvényes az országszerte elfogadott virilizmus intézménye, amely fele részben a legvagyonosabb polgárokat juttatta volna automatikusan képviselői helyhez.