Európa legmodernebb közvágóhídja az aranykori Budapesten
2018. október 23. írta: Lynxa

Európa legmodernebb közvágóhídja az aranykori Budapesten

Véres, bűzös utazás Európa legmodernebb vágodájába, az aranykorban megépült budapesti Közvágóhídra, ahol Bohus néni pacalmosodája mellett nyomorgó mészároslegények nevetgéltek és folyt a marhavér Fattimger albumingyárába.

 

146 évvel ezelőtt, amikor a székesfőváros megnyitotta az akkori Európa legmodernebb vágóhídját, a pesti Közvágóhidat, biztos senki nem gondolta, hogy majd másfél évszázad múltán le fogják bontani a nemes épületeket. Pedig a Közvágóhíd hosszú-hosszú időn át szolgálta a budapestiek igényeit és étvágyát, ráadásul a komplexum gyönyörű műemlék épületei csodás látványosságnak számítottak. De kezdjük az elején, vajon hogyan jött létre egy ilyen komoly beruházás a főváros szélén a kiegyezést követően.

 vagohid1.jpg

Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György

 

Budapesten a XIX. század közepén a húsellátás bizony szó szerint sok sebből vérzett. 32 különböző mészárszék működött városszerte, amelyek megpróbálták a 300 ezer fősre duzzadt lakosság húsigényét kielégíteni, több-kevesebb sikerrel. Ezek a „vágodák” nem voltak népszerűek a lakosok körében, mivel a környékükön óriási bűz terjengett, az utcát pedig ellepte a vér és a marhák ürüléke. Sokszor a mészárszékek a leglakottabb területek középpontjában helyezkedtek el, így a marhahajtók bizony a lakások előtti úton terelgették állataikat vagy a házak melletti téren legeltették a várakozó gulyát. Az embereknek már kezdett elege lenni a betegségeket, fertőzéseket terjesztő vágóhidakból, ráadásul a modernizálás is ráfért volna ezekre az intézményekre. A rengeteg lakossági panasz nyomán a székesfőváros vezetése küldöttséget szervezett Európa legnagyobb városaiba Bécstől Hamburgig, hogy szemrevételezzék az ottani modern vágóhidakat. Végül arról döntöttek, hogy megépítenek egy központi vágóhidat, amely nemcsak kielégíti a város húsigényét, de egyben lerakja a magyar húsipar alapjait is. 

A döntést meglepően gyorsan tettek követték. A pesti tanács elkülönített mintegy 1.3 millió forintot az építkezésre, és pályázatot írt ki a komplexum megtervezésére. Ez utóbbit a korábban említett európai küldöttség egyik tagja, Hennicke építész nyerte, aki szorosan együttműködött Szumrák városi főmérnökkel. Hathatós munkájuknak köszönhetően 2 év alatt meg is épült a Közvágóhíd, amely 1872-ben nyitotta meg kapuit. Ekkor az öreg kontinensen ez számított a legmodernebb vágóhídnak. Az ikonikus – ma is látható – fékezett marhaszobrokkal díszített főkapu egy óriási udvarra nyílt, ahol több ezer marhát lehetett hajtani az istállók felé.

vagohid2.jpg

Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György

 

A magas toronyban akkoriban a próbavágóhíd működött, amelynek funkciója a szúrópróbaszerű vágás volt, ellenőrizve ezzel a várakozó marhák egészségét. Mellette a 600 marhát is befogadó istállók, a modern jéghűtéssel működő kamrák és a magánkézbe kiadott járulékos gyárak helyezkedtek el, így a pacalmosoda és a marhavért egyéb termékekké átdolgozó Fattimger-féle albumingyár. De miként működött gördülékenyen ez az óriási komplexum?

 

Eleinte a marhák és borjúk vágását kézi erővel végezték. A mészároslegények 10-15-en összeálltak egy vágócsapatba, a fizettséget darabdszámra kapták, ezen kellett osztozkodniuk. Egyedül a kifolyt marhavérrel nyerészkedhettek, amelyet eladhattak a szomszédos albumingyárnak, ahol festékeket és egyéb fehérjekészítményeket gyártottak belőle. A korabeli híradások szerint a mészárosok nem igen szerették az új közvágóhidat minden modernsége ellenére, mivel igen kevés pénzt kerestek, bár hússal dolgoztak, a marha- és borjúfinomságok a legkevesebb alkalommal kerültek az ő asztalukra. Egyszerűen nem tudták megfizetni a drága húsféléket! A jó minőségű hús a hotelek, éttermek, kávéházak és polgári családok asztalaira került, de igény esetén a hűtött jégkarmákban még hosszú hetes tárolásra is volt lehetőség. De vajon mivel laktak jól a szegények?

 

Az előbbiekben már említettük a pacalmosodát, mint a Közvágóhíd fontos kiegészítő intézményét. Itt tisztították a marha és borjúbendőket, belsőségeket, amelyek a húsnál jóval olcsóbban kerültek a piacra. Ezek adták a szegényebb rétegek fő eleségét. Az 1870-es évek közepétől virágzott a pacalkereskedelem, amelynek királynője Bohus néni volt, aki a hegyes-dombos Csehországból került Budapestre, és azonnal egyeduralkodóvá vált pacalfronton. Nem csoda, hogy ennyire értett a bendőkhöz, lévén, hogy a pacalleves a csehek egyik fő nemzeti eledele. Az ízeket ugyan befolyásolhatta Bohus néni, de az árakat nem igen, hiszen a jómódúak ódzkodtak a belsőségektől, így a vásárlók vékonyka pénztárcájának megfelelően a pacal mindig is olcsó maradt. Érdemes még megemlíteni az ekkoriban virágzásnak induló szalámi és szafaládé gyártást is, ezek a termékek szintén a közép- és alsóbb osztályokat célozták, miközben hasznosították a tiszta húsnak nem igen eladható silányabb marharészeket.

 

Mindenesetre a Közvágóhíd hosszú ideig a világ élvonalába tartozott olyannyira, hogy a XX. század első éveiben a párizsi vágóhidat is a budapesti mintájára újították fel, korszerűsítették. Egyeduralmát igazán csak 1902-ben veszítette el, amikor egy kilométerre a Közvágóhídtól megépítették a sertésvágóhídat. A sertéshús egyrészt lenyomta a marha és a borjúhús árát is, másrészt olcsósága révén szélesebb köröknek tette lehetővé a rendszeres húsfogyasztást.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6314225515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.10.24. 09:16:04

Ez érdekes volt. Köszi

alien 2018.10.24. 09:16:27

A rengeteg lakossági panasz nyomán a székesfőváros vezetése küldöttséget szervezett Európa legnagyobb városaiba Bécstől Hamburgig, hogy szemrevételezzék az ottani modern vágóhidakat.

Egyszer csak egyszer nézne meg valaki valamit ami mukodik es építene azt meg manapság.
Ilyen most nincs.

torró 2018.10.31. 06:20:52

Nekem a háború után, egészen a bezárásáig a sertésvágóhídon dolgozott a nagyapám, apám, nagybátyám, öcsém, és egy unoka testvérem is. Jártam ott többször is.

bobijub 2018.10.31. 06:21:37

@alien: még a más okból egyébként tényleg követendően jó példát is lehet kifacsarva követni. példul: nem elég a stadionokat megnézni ahhoz, hogy elég sok embernek legyen pénze rendes áron megfizetett jeggyel meccsre járni, úgy, hogy ebből aztán a jegy és reklámbevételekből meg a valóban nyereségérdekeltségből nyomatott szponzorpénzekből a tényleg jobb csapatok éljenek meg, satöbbi, mint ahogy a nagyon gazdagok, akár luxuskarórát is könnyen vásárlók száma se attól fog megnövekedni, hogy elmegyünk megnézni a jól működő luxusóraboltokat, és építészetileg, meg boltdizájnilag, meg kereskedelmileg leutánozzuk a luxuskarórakereskedelmet.