Az óbudai nyáresték romantikája sramlival és túróscsuszával
2018. november 15. írta: Lynxa

Az óbudai nyáresték romantikája sramlival és túróscsuszával

A XX-ik század elején Óbuda volt a legfelkapottabb szórakozó negyed, ahol dívák és írók adták egymásnak a kilincset, az asztalokon pedig a legfinomabb ételek és borok illatoztak.

 

Macskaköves utcácskák, leanderes udvarok és a finom étkek illata a langyos nyári estében. A kocsmákból sramli zene és borgőzös beszélgetések keveréke szűrődik ki. A XX. század elejének Óbudáján járunk éppen. Egy olyan helyen, mely a török dúlás után szinte elnéptelenedett, de az ide települő külföldiek – különösen a németajkúak – jóvoltából egy igazi ikonikus helyévé vált a fiatal Budapestnek.

obuda1.jpg

Fotó: Fortepan/ Fogel József

 

            Az osztrák és német (sváb és bajor) telepesek érkezésükkor sok mindent hoztak magukkal, és ezek közül az egyik legfontosabb a szőlészet és a bor készítésének tudománya volt. A kadarka, a zöldszilváni és az ottelo fajták ekkor terjedtek el a környéken, és lettek az óbudai kiskocsmák és vendéglők keresett italai. Áldás volt ez a budaiaknak és pestieknek egyaránt, hiszen a jóminőségű vízhálózat kiépítése előtt gyakran a fertőzésektől való félelem okán még víz helyett is bort hörpintettek, mely így a kultúra részévé vált. Az óbudai aranykorban pedig egymás után nyíltak a borkimérések és egyéb vendéglátóhelyek. Az összes nagy, vendéglátó dinasztia az 1800 évek közepén-végén telepedett meg a környéken. Bródyék ugyan már 1831-ben megnyitották kávémérésüket, de igazi népszerűségük az alapító fia, Adolf neve alatt kezdődött 1869-től. A Kéhli család első bormérése 1885-től fogadata a vendégeit, de a többi nagy sváb vendéglátós dinasztia is ekkoriban vetette meg itt a lábát. S ha már láb: ebből a korból származik az óbudaiak barnalábú elnevezése is, mivel az akkoriban bevándorolt telepesek felhajtott nadrágszárral dolgoztak a földjeiken, amitől lábszáruk jobban lebarnult, mint a többi testrészük.

obuda3.jpg

Fotó: Fortepan

 

            Az 1920-as évekre a terület már legendássá vált városszerte és mindenki tudta, hogy ha jót akar enni és mulatni, akkor Óbuda felé kell vennie az irányt. Bár az 1882-es itteni filoxéra járvány megnehezítette a bor beszerzését, a környék népszerűsége és a vendéglátóhelyek addigi bevételei lehetővé tették, hogy más úton-módon de továbbra is jófajta nedű kerüljön esténként a poharakba. Ekkorra több, mint 70 italmérés, kávéház és kockásabroszos étterem várta a vendégeit, akik egy jó táfelspiccet vagy túroscsuszát szerettek volna sramli zene mellett elfogyasztani. Az akkori mondás azt tartotta, hogy Óbudán minden második házban kocsma működik és volt olyan utca, ahol 17 vendéglátóhely versengett a megéhezett látogatókért. Az ilyen hangulatú helyek mára ritkaságszámba mennek, de nem tűntek el teljesen. A kritikák alapján a város egyik legjobb táfelspiccét ma a Városliget Caféban lehet megkóstolni, ráadásul a szeptember a romantikus borestek sorozat jegyében telik.

Persze ekkoriban egy vacsora vagy esti mulatság elképzelhetetlen lett volna sramli nélkül, mely abban az időben felkapott, modern zenének számított. Maga a műfaj 1886-ban született meg két bécsi testvér, a Schrammel fivérek jóvoltából. Az általuk kialakított zenei stílus hamar népszerűvé vált, és kinőtte az osztrák főváros Grinzing mulatónegyedének kereteit. Bár a fivérek eredetileg gitárral, hegedűvel és harmonikával adták elő szerzeményeiket, az óbudai éttermek kerthelyiségeiben igazán csak ez utóbbi maradt állandó zeneszerszám. A sikert jól jelzi, hogy ma is nehéz olyan élőzenés esküvőt találni, ahol a magyar mulatós mellett ne csendülne fel néhány unalomig ismert sramli-sláger is.

            Aki a második világháború előtti időszakban egy nyári estén Óbudát választotta úticéljául, az szinte biztosan összefutott valamelyik akkori hírességgel. Fedák Sári, Karinthy Frigyes, Latabár Kálmán, Honthy Hanna és Krúdy Gyula is nagy rajongója volt az óbudai kiskocsmák és kávéházak vidám hangulatának. Utóbbi élete végén át is költözött a környékre és a néhány háztömbnyire lévő Kéhli vendéglő lett a törzshelye (bár a Bródy kávéházban is gyakran megfordult). Annyira szerette ezt a helyet, hogy szinte minden este megfordult a Kéhliben, és gyakran távozás után is magával vitt némi zöldszilvánit. Egy idő után titokban kellett elosonnia otthonról, lévén családja nem vette jó néven ezt a hobbiját. Szerencsére Krúdy kitartó ember volt, különben ma rengeteg csodás éttermi sztorival és ínycsiklandó gasztronómiai leírással lennénk szegényebbek. 

            A Kéhli étterem alapítói az 1700-as években érkeztek Óbudára, a németországi Kehl város környékéről. 1885-ben még Kéhli Józsefné nyitotta meg a már említett borkimérést, de a vendéglő fia, Ferenc vezetése alatt élte fénykorát az 1920-as években, amikor igazán divatba jött az óbudai mulatozás. Ebben az időszakban Ferenc felesége, Kéhli Mama szolgálta ki a betérőket, akik gyakran a már említett zöldszilvániért jöttek, melyet maga Ferenc állított elő több féle bor házasításával. A vendéglő és az óbudai éjszakák leanderes, kockásabroszos, sramlizenés romantikájának végül a második világháború vetett véget. Azokat a helyeket, melyek túl élték a pusztítást és a világégés utáni ínséges időket az államosítás szüntette meg végképp, mivel a Vendéglátóipari vállalat már nem volt képes eredeti állapotukban és hangulatukban helyreállítani ezeket a legendás helyeket.

obuda2.jpg

A Kéhli az államosítás után a Híd vendéglő nevet kapta

Fotó: Fortepan/ Óbudai Múzeum

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9314225541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2018.11.17. 05:49:11

Kemény dolog ez a nosztalgia. Te visszamész az 1700-as, 1800-as évekig. Nekem elég lenne 40 év. A Thököly, (most) Róna utca majdnem sarkán laktam, leszálltam a buszról, balra a Makrapipa, jobbra a Sárospatak, mindkét helyen élő cigányzene, és jó konyha. Hetente kétszer, háromszor valamelyikben vacsoráztam. Rengeteg jó söröző boxokkal, és jó konyhával. Sajnos, nekem a Meki, és a KFC, és a háztömb körül levő öt kínai ezt nem hozza.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://dimenzioutazo.blog.hu 2018.11.18. 07:31:08

Kéhli. Ott volt az osztálytalálkozóm és soha addig az előtt nem ettem gulyásleves ízű halászlevet, cserébe jó drágán.