Aranykor, avagy amikor két születésre egy vetélés jutott
2018. november 29. írta: BP Romantikája

Aranykor, avagy amikor két születésre egy vetélés jutott

Ecetes és citromos víz, kenőasszonyok és más angyalcsinálók, avagy születésszabályozás és tiltott magzatelhajtások a dualizmus korában!

 a_pregnant_woman_on_an_obstetrical_bed_line_engraving_by_g_wellcome_v0014951.jpg

Forrás: wikipedia

Tény, hogy a dualizmus aranykora, a gazdasági fejlődés és a fokozódó jólét magával hozta a gyermekvállalási kedv megerősödését is. Az 1800-as évek második felében gyakorlatilag megduplázódott a magyarok lélekszáma, 5 millió főről 10 millió főre nőtt. Persze ebben szerepet játszott az is, hogy sok idegen nemzetiség – főként a székesfővárosban – asszimilálódott a magyar lakossághoz, illetve az, hogy folyamatosan növekedett az átlagéletkor is az egyre modernebb orvoslás, a jobb higiénés viszonyok miatt. De ez nem jelentette azt, hogy a születésszabályozás, a fogamzásgátlás vagy a magzatelhajtás kikerült volna a társadalom látóköréből. Országszerte voltak olyan vidéki területek, ahol állandó jelenség volt az egykézés, azaz egyetlen gyermeket neveltek fel a családok, hogy csak az örökölje a teljes vagyont. A fővárosban a polgárosodással és a nők szerepének megváltozásával háttérbe szorultak a szigorú erkölcsi szabályok, így a házasságon kívüli kapcsolatok is egyre gyakoribbá váltak. A szexualitásból élő szegényebb rétegek között pedig szinte általános volt a tiltott magzatelhajtás. Az 1870-es törvények szigorúan büntették mind az anyát, mind pedig azt a bábát, orvost, aki magzat-elhajtást követ el, ennek ellenére a társadalom szemet hunyt felette. Állítólag a mai Angyalföld is onnan kapta a nevét, hogy ebben a korban ide jártak a megesett leányok és asszonyok elvetetni nem kívánt gyermekeiket, ezt nevezték „angyalcsinálásnak”. Ez a jelenség 1910-re olyannyira elburjánzott, hogy a kimutatások szerint minden harmadik terhesség abortusszal végződött. De vajon mi állhatott ennek a hátterében?

Arról már korábban is írtunk, hogy a gyermeknek nem volt olyan értéke a családok és  a szülők életében, mint manapság. Ha egy nem kívánt magzatot nem tudtak elhajtani, az a helyzet nem jelentette azt, hogy a szerencsétlen kisgyerek születése után nem kerül rögtön az árvaházba, vagy az utcára. Különösen igaz volt ez a szegényebb rétegekre és a leányanyákra. Másrészt ebben az időben nyugatról egyre több születésszabályozásra vonatkozó irányzat terjedt el a hazai értelmiség körében. Ezek a gondolatok többnyire a születésszabályozás szociális és gazdasági szükségességével foglalkoztak. Kitértek a lehetséges fogamzásgátló módszerekre, így például a megszakított közösülés helyes alkalmazására csak úgy, mint az 1855-től már Budapesten is kapható modern condom előnyeire. Ezek a mozgalmak szorosan együttműködtek a különböző feminista szervezetekkel, amelyek a születésszabályozásban a női egyenjogúság egyik alappillérét látták. Mivel a fogamzásgátlás körében igen csekélyek voltak az elért eredmények, ezért a tiltott magzatelhajtást is tulajdonképpen erre használták. De milyen abortusz lehetőségekkel éltek a nők a XIX. században és a XX. század elején?

A tapasztalat azt mutatta, hogy a magzat-elhajlást legtöbb esetben lelkiismeretlen orvosok, szülésznők és kuruzslók végezték. Kenőasszonyoknak nevezték például azokat a bábákat, akik speciális masszírozómozdulatokkal gyakorlatilag kikenték a gyermeket az anya méhéből. Igen népszerűek voltak a különféle főzetek és tinktúrák, amelyek beindították a vetélést! Például a hármas útkereszteződések közepén növő gyógynövényeket porították és annak teáját itták a terhes nők egy héten keresztül, de savanyú vizeket is fogyasztottak (ecetből, citromból). A ricinusolajat, a szappanlét, a muskátliport szájon át és a hüvelyen keresztül is egyaránt használták. A nehéz tárgyak emelgetése, a súlyos bukkanós utazások és rázások szintén gyakori módszernek számítottak. Előfordult, hogy a méhet horgolótűvel, orsóval, tollszárral szurkálták meg. Ha a nő kötelet kötött a derekára, és megnedvesítette, a kötél megduzzadt, így kiszorította belőle a magzatot. A tehetősebb nők az angyalcsinálónak is nevezett fűzővel, míg a szegényebbek fentebb említett kötéllel szorították el hasukat. Ha mindezek közül egyik sem használt, akkor fordultak „szakemberhez” a megesett nők, akik kampókkal vagy kaparókanalakkal emelték ki a magzatot a méhből.

Természetesen az abortuszt nem csak törvényileg tiltották, de számos babona és hiedelem övezte a rendkívül bűnös cselekedetet. Az egyház egyértelműen tiltotta, így erősítette is a babonákat, miszerint az elvetélt asszony a pokolba jut és ott bűnhődésül meg kell majd ennie a gyermekét. Állítólag az elveszejtett kis lelkek visszajártak, hogy szüleiket kísértsék életük végéig. Bár a modern feministák nem igen foglalkoztak ezekkel a babonákkal, azt azért még ők is pontosan tudták, hogy az abortusz komoly egészségügyi kockázattal jár: sokan belehaltak a kóklerek által elkövetett műtétek utáni fertőzésekbe vagy örök életükre meddőséggel kellett szembenézniük.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1014266585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.