Ezért nincsen ma mozi a Blaha Lujza téren
2018. december 03. írta: Lynxa

Ezért nincsen ma mozi a Blaha Lujza téren

A közönség imádta, a színházak és a kormányzat ferde szemmel nézte az első pesti kőmozit, mely 15 év után feladta a szélmalomharcot.

 apollo1.jpg

Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

 

Ha a XX-ik század elején másképpen folytak volna a dolgok, akkor a Blaha Lujza tér teljesen más volt az általunk ismerthez képest. Napjainkban ugyanis már nem létezik a tér két ikonikus épülete, melyek sorsa – rivalizálásuk folytán – szorosan összekapcsolódott. Azt, hogy a Nép- majd 1908-tól Nemzeti Színház nem áll már a tér, körúthoz közeli sarkán, az az előző politikai rendszer döntésének hozománya. Az viszont, hogy az Apolló projektográf érdekes tömbje nem magasodik a Corvin áruház helyén, éppen a színháznak köszönhető.

            1906-ot írtunk, amikor a mozgókép szépen lassan beszivárgott a hétköznapokba, hiszen – többek között – a Somossy Orfeumban ekkoriban már tartottak néha vetítéseket. Az ötlet azonban, hogy épüljön egy állandó kőmozi, csak ebben az évben vetődött fel. Ungerleider Mór a Projectográf Rt. vezetője június 12-én fordult kérvényével a főváros vezetőségéhez és év végén már meg is nyitotta kétméteres kapuit az Apolló. Volt azonban egy kis bökkenő.

            Az akkor még Népszínház néven futó intézmény hallani sem akart arról, hogy tőlük egy kőhajításnyira egy ilyen jellegű szórakoztató egység létesüljön, mivel attól tartottak, hogy az új típusú attrakció elcsábítja a vendégeiket. Mivel hatásosan lobbiztak az ügy érdekében, így a Projektográf nem is vásárolhatta meg az akkor még Kasselik-telek néven bejegyzett földterületet, hanem csupán hároméves bérleti szerződést köthettek a használatára. Ráadásul a kontraktusban szerepelt egy olyan kitétel is, hogy az engedély bármikor visszavonható, ha a városrendezési terv megkívánja az épület eltávolítását. A vasszerkezetes épületet így – érthető okokból – rekordgyorsasággal húzták fel és később, menet közben bővítették azt például erkélyekkel is. Maga a megnyitó pedig egy egyszerű díszvetítés volt a város prominenseinek meghívásával. Mondhatnánk, hogy az üzemeltető részvénytársaság mindent egy lapra tett fel.

            Elképzelésük azonban beigazolódott és a kíváncsi közönség esténként megtöltötte az 500 férőhelyes nézőteret. Mivel ekkoriban még nem forgattak megfelelő hosszúságú filmeket, így a rövid bejátszások között élőben látható színészek tették teljessé játékukkal a sztorit (valószínűleg ezért és a hasonló nézőtéri kialakítás miatt alakult ki a filmszínház elnevezés). A nyitás évében 4 órától éjfélig adták elő az ilyen szkeccseket, az üzlet pedig kiválóan ment. Mai szemmel talán meglepő, de a Népszínház félelme nem bizonyult alaptalannak, ugyanis a kezdeti években még a gazdagabb rétegek és az előkelőségek is szívesen látogatták a vetítéseket, és ekkor még nem alakult ki a mozik „szegények színháza” imidzse. A fővárosban azonban továbbra is folytak a viták arról, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán engedélyt adni egy ilyen, kulturális szempontból kevésbé jelentős intézmény számára az ország egyik kiemelkedő színházának közvetlen közelében. A hatóságok pedig gyakran próbáltak fogást találni a mozi üzletmenetén.

            Nehéz lenne másképpen értelmezni például azt a tűzmegelőzési bejárást, melyet a már berendezett projektográfban tartottak. Ugyan a vetítéshez használt kellékek – filmek, lámpák – valóban tűzveszélyesek voltak, azonban a többi vetítőhelyen nem tartottak előtte szemlét. Szerencsére az üzemeltetők felkészültek erre az eshetőségre és a kor legmodernebb tűzoltókészülékeivel a Gosztony Ernő féle Vulcanusokkal szerelték fel az épületet. Miután a készülékeket működés közben (a berendezett moziban!) is bemutatták nekik, a tűzbiztosok elégedetten távoztak és később javasolták, hogy ezeket és a bejárásokat tegyék kötelezővé valamennyi hasonló szórakoztató helyen. A filmek pedig peregtek tovább.

            A műsoron olyan filmek futottak, mint a Canadai Pacific-Express elleni támadás. Ez a 14 szakaszból összeálló alkotás akkoriban a legnagyobb sikernek számított Amerikában (ma Blockbusternek neveznénk). A képsorok bemutatták a szerelvény elleni támadás részleteit, az utasok kifosztását, majd a bűnözők utáni hajszát is. Szintén nagy sikert aratott az akkoriban top témának számító dánosi rablógyilkosság szereplőit bemutató film, melyet maga a Projektográf Rt. forgatott, saját költségén. De ezek mellett olyan alkotásokat is láthattak a nézők, mint „Féltékenység a halál után”, „Félelem az apachoktól”, „Amerikai milliomosok kutyái” vagy éppen a „Galamblövészét a Margitszigeten”.

apollo2.jpg

Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

 

            Hogy a további támadásoknak elejét vegyék és az üzletmenetet is tovább erősítsék, az Apolló 1914 szeptemberében mozivarietévé alakult és a filmek mellet már revüket is bemutattak. Egy évvel később Apolló Kabaré, majd 1918-tól Apolló Színpad néven működött tovább az épület, és ebben az évben a mozi vetítéseket áttelepítették a Royal szállóba, ahol Royal Apolló néven zajos sikereket ért el a projektográf. Előérzetük pedig ekkor is helyesnek bizonyult, mivel 1921-ben a Kasselik-telki bérletet felmondták és két évvel később az épületet le is bontották.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr3214309317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.