A dolgozó nép elsöpörte a magyar alkoholtilalmakat 100 éve
2019. január 17. írta: Lynxa

A dolgozó nép elsöpörte a magyar alkoholtilalmakat 100 éve

Az első tilalmat még borlevessel és borteával játszották ki, de jött a Tanácsköztársaság és volt, aki 3 év fegyházat kapott egy ferde estéért.

 alkohol1_1.jpg

Fotó: Fortepan/ Vogl Elemér

 

Ha megkérdezik valakitől, hogy egy forradalom sikere után vajon mi volt az első dolga az embereknek, jó eséllyel arra tippel, hogy koccintottak egy jó üveg sörrel vagy egy pohár borral. Lehet, hogy ez sok helyütt így is történt a világban, de Magyarországon biztosan nem. Legalább is száz évvel ezelőtt.

            Bár az őszirózsás forradalom 1918-ban és a Tanácsköztársaság kikiáltása 1919-ben jelentős fordulatot hoztak az ország történelmében, még azok sem koccintottak rájuk, akik a győztes oldalon harcoltak, ugyanis mindkét esetben az újonnan felálló kormány egyik első intézkedése a részleges vagy teljes alkoholtilalom bevezetése volt. Bár 18-ban csak a mulató- és vendéglátóhelyi forgalmazást szigorították (inkább kevesebb, mint több sikerrel), egy évvel később már az amerikai szesztilalomnál is szigorúbb törvény született. Az előbbi esetben már a forradalom másnapján belügyminiszteri rendelet született az alkoholos italok forgalmának korlátozásáról és az este üzemelő vendéglátóegységek nyitva tartásának kurtításáról. A kettő együtt pedig katasztrófális következményekkel járt (volna) az éttermekre és a kocsmákra nézve.

            Az októberi rendelet ellen heteken belül hatalmas ellenállás alakult ki, ugyanis az éttermek képtelenek voltak kizárólag az ételekből kitermelni a bevételt, ráadásul az este kilenc órás zárás még a színházból és egyéb helyekről érkező vacsoravendégeket is elijesztette. Ráadásul azt is erősen nehezményezték a vendéglátók, hogy a fűszeresek, csemegések és egyéb boltosok vígan árulhattak szeszt továbbra is, igaz csak palackozott formában. Emellett – ahogy Amerikában is – azonnal fellendült a kapualjakban ténykedő zugkereskedelem. Persze voltak olyan vendéglősök, akik megkísérelték kijátszani a rendelkezéseket és borlevesként tálalták fel a forraltbort vagy éppen teáskannában tették azt az asztalra. Azonban az erre a célra felállított civilruhás nyomozóegység hamar elvette a kedvüket a trükközéstől.     

            Ennek ellenére már november elején életbe lépett egy enyhítő határozat, mely egy-egy vacsora alkalmával 3 dl bor vagy egy üveg sör felszolgálását lehetővé tette. Ám a határozat éppen a várttal ellentétes hatást váltott ki, és az ellenőrzést megkerülve újra korlátlan mennyiségben kezdték felszolgálni az italokat. A rendeletre hivatkozó és alkoholt nem rendelő vendégeket valósággal kinézték a kávéházakból és éttermekből, míg az utcák újra kapatos emberekkel teltek meg hajnalonként. A válasz nem lehetett más, mint az újabb teljes tilalom, amely november 16-tól mintegy hat napon át volt életben. A hónap 22-ik napján ugyanis engedélyezték a rum árusítását a fűszeresek számára. Hogy miért éppen nekik és miért pont a rumot, arról nem maradtak fenn adatok, de ami bizonyos, hogy az étkezési jegyek fejében 1 liter ilyen italt lehetett vásárolni, 13 korona megfizetése mellett.

            A fentiek tükrében hihetetlennek tűnhet, de ezek a regulák egészen december végéig életben maradtak, és csak ekkor jött a következő enyhítés. Szilveszter napjára ugyanis a vendéglátóegységek és a boltok engedélyt kaptak alkohol árusításra. Ennek a rendelkezésnek az értelmében sört és bort teljesen szabadon, égetett szeszt pedig palackozva lehetett árusítani, minden féle mennyiségi megkötés nélkül. Ekkor talán már fellélegeztek volna a szórakozni vágyók, hiszen az enyhülés szelét érezhették, ám a jó világ csak három hónapig tartott.

            Hogy a Tanácsköztársaság idején hatalmon lévő kormány mennyire elutasító volt az alkohollal szemben, az jól látható abból, hogy második(!) intézkedésük az 1919. március 21-ei hatalomátvétel napján a teljeskörű szesztilalom volt. Itt már nem létezett semmilyen kibúvó. A világon talán egyedüliként a szesz fogyasztását is betiltották, a gazdagok rossz szokásának titulálva, ráadásul zéró alkoholtartalom-tolerancia mellett. Ezzel a magyar törvény, mely egy évvel megelőzte az amerikai alkoholtilalmat, két tekintetben is szigorúbb volt annál, hiszen az csak a forgalmazást tiltotta és csak a 0,5 % alkoholtartalomnál erősebb italok esetében. A törvényszegőkre pedig igen komoly büntetési tételeket szabtak ki, hiszen árusítóhely esetében boltelkobzás és 50 ezer korona, fogyasztó esetében pedig 10 ezer korona és fegyház várt azokra, akik lebuktak.

            Természetesen a tilalmat ezesetben sem fogadta kitörő öröm, és mind többen próbáltak kibújni a hatálya alól. Még a hadsereg katonái sem mindig voltak képesek uralkodni magukon, amire a legjobb példa egy csepeli honvéd esete. Ő egy langyos májusi estén bukott le, amikor a laktanyából megszökve valahonnan alkoholt szerzett és alaposan berúgott. A statáriális bíróság már pár nappal később, május 24-én bűnösnek találta önkényes eltávozás, és az alkoholtilalom megsértésének vádjaiban, amiért 3 évi fegyházra ítélték. Erre mondhatnánk azt, hogy ez bizony egy drága mulatság volt.  

            A kormányzat igyekezett ellenőrzése alatt tartani a helyzetet, és ellenállni a mind nagyobb elégedetlenségnek, de hamar kompromisszumokra kényszerültek. Előbb a betegek számára engedélyeztek kis mennyiségű alkohol fogyasztást, orvosi rendelvényre, majd július 14-ére már minden dolgozó ember számára engedélyezték fél liter bor elfogyasztását. Ez utóbbi enyhítés július 23-án került kihirdetésre, vagyis alig több, mint egy héttel a Tanácsköztársaság augusztus 1-ei bukása előtt. Így tehát a két, száz évvel ezelőtti alkoholtilalom összesen sem tudott 1 évig érvényben maradni, míg a teljes tiltás alig négy hónapot élt meg.   

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr614544782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Populista Pista 2019.01.18. 06:42:11

Nagy Feró egykor azt énekelte, hogy "száz éve Párizsban ezért a kommün kötelet adott."

Ahoz képest nem is rossz.
süti beállítások módosítása