Farsangi fánkháború az aranykorból
2019. január 23. írta: BP Romantikája

Farsangi fánkháború az aranykorból

A farsangi fánk valódi eredetháborút indított el az aranykorban, ugyanis mind a bécsiek mind a magyarok a magukénak akarták. Fánktörténelem egy eredeti 1840-es pántlikás fánk recepttel.

img_0487.JPGForrás: saját fotó

Vízkereszttől egészen húshagyó keddig, azaz a Húsvétot megelőző böjti időszak kezdetéig  tart tradicionálisan a farsangi időszak. Vidéken már az első napon a legények járták a lányos házakat, hogy feleséget szerezzenek maguknak, s igencsak örültek, ha a kiszemelt leányzó megfelezte velük a finom farsangi fánkot, mert ez bizony a feleségnek kiszemelt szépség hajlandóságát jelentette. A nagyvárosokban és Budapesten ilyenkor óriási bálokkal, partikkal mulatták az időt, ahol a fánk elengedhetetlen ínyencségnek számított a vacsoraasztalokon. Pedig a farsangi fánk helyzete pont a dualizmus idején nem volt könnyű, mert sokan magukénak tulajdonították ezen finomság feltalálását. A XIX. század utolsó éveiben és a századfordulón cikkek tömkelege értekezett farsang idején a fánk eredetéről, de az igazságot szinte senki sem tudta kideríteni.

A világlátott újságírók pontosan tisztába voltak azzal, hogy már az ókori rómaiak is készítettek fánkhoz hasonló édességet tejes kelttésztából forró olajban kisütve, hogy a spanyolok churrosáról már ne is beszéljünk. Az első nagy fánksztorit azonban a franciák alkották meg, akik egyenesen XVI. Lajos hitvesének, Marie Antoinette királynénak tulajdonították a fánk népszerűvé tételét. Történt ugyanis, hogy egy farsangi bál alkalmával a királyné egyszerűen megszökött a Tuileriákban rendezett álarcosbálról, és álöltözetben beállt mulatozni a szegények közé Párizs utcáin, itt találkozott a fánkkal, amelyet az utcai mézeskalácsosok árultak kosárból. Az édesség olyannyira ízlett neki, hogy a farsang elmúltával berendelte Párizs leghíresebb kalácsmestereit, hogy tanítsák meg a királyi cukrászt a fánk készítésére. Ez utóbbi különféle hozzávalókkal dobta fel az egyszerű kelt tésztát, és így vált a fánk az udvar kedvelt süteményévé.

Az persze nem meglepő, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia német felén senki sem vett tudomást a francia eredetről, hanem ősi osztrák édességnek tartották a fánkot. A legenda szerint a fánk története a császárvárosban, azaz Bécsben kezdődött, amikor egy Krapfen nevű pék meghalt, és a felesége, Cecília vette át a pékműhely vezetését. Állítólag ő sütött először 1750-ben ökölnagyságú édes gombócokat, amelyeket saját családjáról nevezett el. A rosszmájúak szerint az asszonyság nem volt annyire kreatív, hogy feltalálja a farsangi időszak legkedveltebb csemegéjét, hanem egyszerűen a pékségbe özönlő embereket akarta megdobálni egy-egy kenyértészta-darabbal, s azok közül valamelyik forró zsírba esett és kisült. Így született meg a farsangi fánk egy véletlen baleset folytán. 

A bécsi történet nyomán a lokálpatrióta magyarok rögtön fel is kutatták a saját honi fánksztorijukat. Így kezdte el a farsangi fánk neve helyett a pánkó kifejezést használni a divatos úri társaság a századforduló táján Budapesten is, utalva az édesség erdélyi gyökereire, ahol máig sok helyen pánkónak nevezik a fánkot. A régi magyar lányos házaknál ugyanis a hagyományos háztűznézés vízkereszt napján történt Erdélyben, mikor a házasulandó úrfiak elé dióval hizlalt pulykát és pánkót tálaltak. Egy pánkót a házileánnyal megfelezni egyenlő volt a szerelmi vallomással, mivel a pánkó közepe körül húzódó fehér csík a jegygyűrűt jelképezte a vendég számára. A jól sikerült pánkó fő kelléke ez a fehér szegély, az úgynevezett pántlika, a tökéletesség jelképe. S a fentieket hitelesítve a korabeli fánktudós újságírók bőszen feljegyezték, hogy a pánkóról már Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae-ja beszél, ez pedig korábban jelenhetett meg, minthogy a bécsi Cecília asszonyság megalkotta volna a saját krapfenjét. Az tény, hogy a farsangi fánkot vidékenként más névvel illették a múlt században, így hívták a palócok pampuskának, az erdélyiek pánkónak, a baranyaiak huppancsnak, a borsodiak kreplinek, a Felvidéken pedig siskának. Az, hogy a fővárosiak ebből a pánkót kapták fel, minden bizonnyal az erdélyi eredettörténettel foglalkozó cikkeknek volt köszönhető.

Egy biztos, hogy a fánk népszerű volt már a XIX. században is farsang idején, így nem maradhatott ki egyetlen szakácskönyből sem. Mi most egy 1840-es receptet mutatunk be Vasváry Gyula: Czifray István szakács mester nemzeti szakácskönyvéből, amelyet a magyar gazdaszszonyok szükségeihez alkalmaztattak.

Farsangi fánk:

„Mivel ezen fánk’ tésztája leginkább csak meleg kemencéénél kel meg; azért egy áltáljában szükséges a lisztet, egy nappal a használás előtt, fűtött kemencéhez közel tenni, hogy száraz és langy legyen. Tégy három fertály font szitált lisztet medencébe, sózd meg, ’s adj hozzá egy evő kanál tört czúkrot; végy azután fél meszely langy téjsűrűt, öt tojás’ sárgáját, három lat olvasztott jó vajat, és két evőkanál élesztőt, ’s habard mind ezt jól öszve; tégy félre a’ lisztből annyit, amennyi megkívántatik a’ fánk’ elkészítéséhez. Mivel ne minden liszt’ tulajdonsága egyforma: azért jobb belőle valamivel többet félre tenni, nehogy igen mere- vény legyen a’ tészta, hiszen úgy is lehet későbben is hozzá adni, ha szükséges találna lenni; szűrd által a feljebbi maszszát szitán a’ medencébe, ’s keverd a’ liszttel mind addig, míg le nem válik a' tészta a’ kanálról; ’s verd fel jól még akkor is egynéhány pillantásig. Vigyázz, hogy tésztád igen merevény ne legyen, ha bár fáradságos is a’ kidolgozása. Hintsd meg jól a’ deszkát liszttel, tedd reá a’ tésztát, ’s nyújtsd ki két késfoknyi vastagságúra, ’s nyomkodd ki a’ fánkokat lisztbe mártott fánkszúróval, tedd meglisztezett kendőn meleg kályha mellé, ’s hagyd megkelni; még egyszer akkorára kell kelnek, mint a’ mekkorák a formáláskor voltak. A tésztát épen nem szabad merevényebben csinálni, minta’ se színe ollyan szép, mint a' milyennek lennie kellene* Még arra is vigyázz , hogy a’ zsír, melyben a’ fánkot sütöd, igen forró ne legyen, ’s hogy a’ serpenyőt, mihelyt bele raktad a’ fánkot, azonnal be kell borítani, 8 befedve kell mind addig hagyni, míg a’ fánk egyik oldalán sárgás barna nem lesz, de azután nem. Ha már mindenfelől jól megsült, vedd ki, tedd itató papiroson szitára, hogy a’ zsír egészen lefolyjék róla, tartsd melegen, 's finom czukorral meghintve add fel az asztalra· Ezen fánknak jó magasnak kell lennie, ’s fejér pántlikával kell körülvétetnie. Melegített befőttet is adhatsz hozzá tetszésed szerint csészében.”

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4414544854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.