A dunaparti sírkövek temetője – Németvölgy
2019. március 01. írta: Lynxa

A dunaparti sírkövek temetője – Németvölgy

Bár hét évvel az alapítása után már szinte megtelt, a Németvölgyi temető közel 80 évig szolgált a megemlékezés helyeként. Ma csak az aszálysírkövek és a Gesztenyés kert emlékeztet rá.

 nemetvolgyi1.jpg

A korábbi Németvölgyi temető

Fotó: Fortepan/ Beyer Norbert

 

A Duna tavalyi alacsony vízállásának idején a teljes magyar sajtót bejárta a hír, hogy a Petőfi híd lábánál sirkövek tűntek fel a rakpartot szegélyező egyéb kövek között. Többen arról is cikkeztek akkoriban, hogy ezek a síremlékek egy akkoriban felszámolt temetőből, a Németvölgyből kerültek oda az 1960-as években. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy mi is vezetett ennek a hányatott sorsú temetőnek a felszámolásához, és miért került több ízben is a viták kereszttüzébe.

            1885-ben a főváros vezetősége egy új temető megnyitását jelentette be, melyet a korábbi ilyen helyek túlterheltsége tett indokolttá. A mai MOM Park és Kongresszusi Központ környékén, a Németvölgyben kijelölt területen 1885 november 15-én temették el az első halottakat. Valójában a temető hosszú ideig még körülkerítésre sem került, így a halottakat gyakorlatilag az országút mellett helyezték örök nyugalomra. Maga a terület egyébként a Budai vár 1686-os törököktől való felszabadítása során vitézkedő német katonák tiszteletére nevezték el Deutschental-nak. Persze 1847-ben ez a név már közel sem hangzott olyan kedvesen a német nyelvet mindinkább háttérbe szorítani igyekvő budapestiek fülében, így egy dűlőkeresztelő követően – tükörfordítással – Németvölgyként jegyezték be a könyvekbe.

            Az már a temető megnyitásakor jól látszott, hogy az új intézmény nem fogja tudni túl sokáig ellátni a feladatát, így alig hét évvel az átadás után, 1892 novemberében már meg is nyitották a Farkasréti temetőt. Igaz ez a dátum csak a temetkezések megindulását jelöli, hiszen a hivatalos átadás csak 1894 április 1-én történt meg. Ám az addigi köztemető feladatot ellátó németvölgyi még ezt az időintervallumot sem bírta volna ki szabad sírhelyekkel, ha a Dunajobbparti Temető-bizottmány  nem hoz meg néhány fontos rendelkezést. Ennek értelmében az intézmény már nem fogadott hallottakat a szent János kórházból, a tébolydából és az irgalmasok kórházából (ún. gratis halottak), sőt a Duna bal partjáról általában, ráadásként azonnali hatállyal befejezték az olcsóbb sírhelyek árusítását.

            Az intézkedések nyomán a temető túlterheltsége megszűnt, mint ahogy a koleratemetői státuszt is sikerült elkerülnie kicsit korábban. Egészen pontosan egy évvel a nyitás után, 1886-ban merült fel, hogy az akkor még városon kívüli terület ideális környeztet biztosítana egy kolerakórház létesítésére, hiszen a halottakat így nem is kellene elszállítani. Ezt a tervet végül a budai polgárok és a Vörös Kereszt tiltakozása nyomán elvetették. De térjünk vissza a 90-es évekbe. 1896-ban lezárták a sírhelyek árusítását és 1898 május 1-től megszűnt az új halottak fogadása. Innentől kezdve már csak olyan emberek nyerhettek végső nyugalmat a területen, akik a sírhelyet vagy sírboltot még az említett határidő előtt megváltották. Az ilyen temetkezések még egészen az 1910-es évekig folytatódtak, ám ekkora gyökeresen megváltozott a helyzet.

            A város folyamatosan terjeszkedett és 1914 környékére a területen egyre több nyaraló épült. Míg a temető megnyitásakor a budaiak kérték, hogy az új intézmény a városhoz közel, könnyen elérhető helyen épüljön fel, addig erre az időszakra már egyre inkább tüske lett a szemükben a sírkövek látványa a hétvégi házak teraszáról. A főváros így 1917-ben a temető lezárása mellett döntött, ám felszámolni még sem tudták azt. Ugyanis egy érvényben lévő 1887-es rendelkezés értelmében erre csak 30 évvel az utolsó temetés után nyílt lehetőség, mivel a holttestek bomlása ennyi idő után fejeződik be, így ekkortól lehet biztonsággal újra hasznosítani a területet. Ám ez a harminc esztendő sem csordogált el zavartalanul.      

            1944-ben, Budapest ostrománál ugyanis a legtöbb kórház és temető katasztrofális állapotba került.  Ennek az évnek a végén Budán megközelítőleg 3500 halott várt temetésre, ráadásul a Farkasréti temetőbe annak idején bevették magukat a német alakulatok, így az teljesen használhatatlan volt. Átmeneti megoldásként így újra megnyitották a Németvölgyi temetőt. Azonban a temetkezési hely végső felszámolása ekkor már nem váratott újabb 30 évet magára, 1963-ban a környékbeli építkezések miatt került sor rá.

nemetvolgyi3.jpg

Játék a sirkövek között

Fotó: Fortepan/ Győző József

 

Ekkor a sírhellyel vagy sírbolttal rendelkező családok számára felajánlották a hamvak és a síremlékek más temetőbe történő átszállítását. Az olyan esetekben, amikor a hozzátartozók ezt nem igényelték vagy nem voltak elérhetők, a sirköveket egyszerűen más célra használták fel, például a dunaparti töltések megerősítésére. A Németvölgyi temető után így csak az aszálykor előbukkanó síremlékek maradtak, illetve az utakat szegélyező gesztenyefa sorok. Ezekről kapta egyébként a nevét a Gesztenyés kert, ahol ma is látható a tabáni temető felszámolásakor a Németvölgybe került obeliszk. Bár ez az emlékmű a Buda 1849-es visszavételekor elhunytak előtt tiszteleg, egyben a Németvölgyi temetőre is emlékeztet.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1814625376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.