A kézzel játszott angol rúgósdi története
2019. május 28. írta: BP Romantikája

A kézzel játszott angol rúgósdi története

Az első magyar focimeccset és az első hivatalos mérkőzést is majdnem elmosta az eső, ám a lelkesedés nem, csak néhány láb tört meg a gyepen.

55356.jpg

Forrás: Fortepan/Magyar Bálint - Magyar Athletikai Club "Old Boys" csapat, jobbra fehér sapkával Magyar Elek

Bár a futball Angliában már 1860 környékén bontogatni kezdte a szárnyait, hozzánk csupán 30 éves késéssel ért a ma legnépszerűbbnek tartott sportág. Bár Molnár Lajos atlétikai ágakat ismertető könyvében már 1879-ben leírta a futballjátékot, jól mutatja a hazai forráshiányt, hogy az illusztrációk készítésénél tévesen a rögbilabdát jelölte meg a szükséges sportszerként. Még az sem teljesen egyértelmű, hogy maga az első labda hogyan és mikor érkezett az országba, de ennek időpontját a 70-es évek második felére teszik. Az első írásos beszámolók a magyar sportlapokban csak 1893 környékén jelentek meg, az akkor már hivatalos angol és egyéb ligák összecsapásairól. 

            Hogy itthon is elinduljon a futball – akkoriban angol rúgósdi – élet, ahhoz az Ezredévi Kiállítás kellett, mely hazacsábított egy Angliában élő magyar mérnökembert, Löwenrosen Károlyt. Ő itthon a MÁV Északi Főműhelyében helyezkedett el, és itt mutatta be a magával hozott labdát és magát a sportágat a helyi Törekvés dalárdában. Az új sportág nagy tetszést aratott, és a dalárda tagjaiból sikerült is összeverbuválni két csapatot az első, igaz még nem hivatalos magyar focimeccsre. A mérkőzést 1896. novemberében rendezték meg a mai MTK stadion helyén, egy tisztáson 300 lelkes néző előtt. Mivel azonban a játékosokat 25 centiméter hó fogadta, így a munkásbakancsokra szereltek stoplisokat, hogy legalább minimálisan meg tudjanak állni a lábukon.

            A körülmények és a játékot saját szemükkel még soha nem látott küzdő felek elegye nem ígért sok jót, és nem kellett csalatkozni az előjelekben. Ma gyakran tituláljuk a meccseket összecsapásnak, de ebben az esetben ezt szó szerint kellett érteni. A kétségtelenül lelkes csapatok nem törődtek különösebben a saját és ellenfelük testi épségével, aminek eredményeként 20 perc után le kellett fújni a történelmi eseményt. Ekkorra két játékos már úton volt a kórházba, míg a harmadikat a félbeszakításkor hozták le a pályáról. Mindhárman lábtörést szenvedtek. Bár ezután Löwenrosennek hónapokig bujkálnia kellett a fejét követelő feleségek elől, ez egyáltalán nem szegte a kedvét. Folyamatosan terjesztette a játék szeretetét, és végül az első hivatalos mérkőzés létrehozása mellett is aktívan bábáskodott.

115587.jpgForrás: Fortepan/Schmal Alexandra - Pécs, Vásártéri-pálya (ma a Siklósi úti Volán telephely van a helyén), a felvétel a Pécsi Sport Club - Kaposvári Turul SE (8:1) mérkőzésen készült, 1925. szeptember 21-én.

           Néhány lelkes újságíró a következő év elején már hivatalos csapatot, sőt csapatokat szervezett a Budapesti Torna Club (BTC) sportolóiból. Az első hivatalos edzésen, 1897 februárjában tornászok, úszók, atléták, sőt kerékpárosok is magukra öltötték a mezt és három hónappal később, már mérkőzésre is vállalkoztak. Talán a sors fura fintora, hogy az első hivatalos meccs napján újra égi áldás érkezett, igaz most csak eső formájában. Bár a naptár már május 9-et mutatott, az időjárás a legrosszabb emlékű koratavaszi napokat idézte. Az immár már komoly sérülés nélkül és teljes hosszában lejátszott összecsapásra a BTC sportolói két féle mezt kaptak, így a klubtársak egymás ellen játszottak piros-fehér, illetve kék-fehér felsőben. Annak ellenére, hogy az időjárás a 100 fős közönség jelentős részét már a lefújás előtt elüldözte, a rendkívüli esemény hatalmas visszhangot és még nagyobb izgalmat váltott ki a budapestiek körében. Erre pedig csak rátett egy lapáttal a szintén 1897-ben (október 31-én) lejátszott első nemzetközi mérkőzés.

            A BTC csapata ekkor a Wiena Cricket and Football Clubbal mérte össze az erejét és bár 2-0 arányban alulmaradtak, mégis győztesen vonulhattak le a pályáról: végérvényesen kieresztették a szellemet a palackból! Valószínűleg a jelentősebb játéktudással rendelkező focisták játékának látványa adta meg a végső lökést a foci hazai elterjedésének és hamarosan egyre-másra alakultak meg a csapatok. Az érdeklődést jól mutatja, hogy alig négy évvel később már létre is jöttlt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és abban az évben, vagyis 1901 februárjában kiírták az első bajnokságot is, igaz csak fővárosi csapatok számára. Lévén, hogy az akkori közlekedés még nem tette könnyen kivitelezhetővé a települések közötti utazást, így hivatalos mérkőzéseket egy darabig még csak Budapesten játszottak. Az MLSZ komoly szakmai felügyeletet gyakorolt a játék kapcsán, és hivatalosan is lefektették a hazánkban is érvényes szabályokat. Ekkora már a ködös múltba veszett a rövidke hőskor, amikor az első szabályfordítások csapnivaló minősége következtében a mezőnyjátékosok csak kézzel, míg a kapus csak lábbal érhetett a labdához és a mérkőzéseken – kis túlzással - több volt a sérülés, mint a gól...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7414818332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.30. 05:47:07

Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen érdekes lenne, ha a hőskor szereplői a saját szemükkel láthatnák, hogy mivé lett az általuk elkezdett és sokak által ellenzett labdarúgás...
süti beállítások módosítása