Népsziget, az örök második
2019. augusztus 09. írta: BP Romantikája

Népsziget, az örök második

Bár a Hajógyári-sziget még csak árnyékot vetett rá, de a Margit-sziget már végképp megpecsételte a sorsát, így alig tíz jó év jutott neki.

132294.jpg

A téli kikötő a Népszigetnél

Forrás: Fortepan / Adományozó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum negatívtára, Özv. Venczel Jánosné gyújteménye

         A dunai hajózás kezdeti éveiben a legfontosabb megoldandó problémát egy – vagy több - télen megfelelő védelmet nyújtó kikötő hiánya jelentette. Legnagyobb hazai támogatóként Gróf Széchenyi István 1836-ban már tető alá is hozta az első ilyen menedéket. A legnagyobb magyar az Első Dunagőzhajózási Társaság (DGT) igazgatósági tagjaként komoly érdemeket szerzett az akkori óbudai Nagy-szigeten felépült hajógyár alapításában és a mostani „K” melletti mederrész téliesítésében. Azonban már ebben az évben felvetette, hogy egyetlen jég ellen védett öböl (és egyetlen hajógyár) nem lesz elegendő a teljes dunai hajózás igényeinek kiszolgálásához, így azonnal javaslattal is előállt a további bővítés lehetőségeivel kapcsolatban.

            Saját és hajózási szakértők véleménye alapján úgy vélte, hogy az Új-pest (akkori helyesírás szerint) térségében található Pesti-sziget talán még az óbudai társánál is alkalmasabb a fentebb említett célokra. Mivel igen közel helyezkedett el a parthoz viszonyítva, így egy egyszerű gát kiépítésével máris lehetővé vált mellette egy jégvédett kikötő kialakítása, míg a sziget lejtős domborzata lévén az épülő hajók vízrebocsátása is kevés befektetéssel megvalósíthatóvá vált rajta. A gróf komolyan szívügyének tekintette e terv megvalósítását, ám a város vezetése hosszú időn keresztül megtorpedózta az ötlet kivitelezését. Mivel a tárgyalások éveken keresztül kudarcba fulladtak, Széchenyi javaslatot tett a Pest Kikötői Társaság felállítására, mely részvényesek pénzének bevonásával egyszerűen megvásárolta volna az addigra már új-pesti szigetként emlegetett földdarabot. Célként 30 ezer pengő összegyűjtését tűzték ki, melyből a DGT (Széchenyin keresztül) 5 ezer, maga a gróf 2 ezer, míg Gróf Festetics Leo szintén 2 ezer pengővel vette ki a részét. Végül a társaság 1843. június 17-én létrejött, igaz csak a kikötő megépítésére.

            Széchenyi persze tudta, hogy kormányhatározat és pénzbeli támogatás nélkül a projekt soha nem jön létre, így tovább járt a döntéshozók nyakára, akik végül 1856 elején rábólintottak a gát megépítésére. Az események innentől jelentősen felgyorsultak és annak az évnek a novemberében már el is készült a mederbe ásott mesterséges akadály. Bár sokan ekkortól számítják a sziget végét és a félsziget születését, az akkori gáton még nem bonyolódott forgalom, így a földdarab továbbra is szigetnek számított, melyet csak vízi úton lehetett megközelíteni. Az újonnan létrejött kikötő pedig akkora népszerűségre tett szert, hogy már a következő évben elkészültek az ó-budai hajógyárban a személyszállító gondolák, melyekkel élelmes vállalkozók szerveztek sétahajózást a város új látványosságához. Bár a téli kikötő így létrejött, maga a sziget ekkor még csupán egy dzsungelre emlékeztető földdarab volt, így kirándulóhelyként még az új-pestiek sem számoltak vele.

            A helyszín rendezése és a különböző attrakciók létrehozása egészen 1867-ig tartott, amikor augusztus 9-én hivatalosan is átadták a város népének a kis zöld oázist. Ekkorra elkészült a folyó menti padsor és egy csinos, svájci stílusú vendéglő is. Sőt már szervezés alatt állt Kőmíves Imre színitársulata, akik egész nyáron itt szórakoztatták a kirándulókat. A sziget ekkortól felkapott kirándulóhelynek számított, ahol egymást érték az ünnepségek. A hatvanas évek végén azután felépült az első hajógyár is, ám a sors fura fintoraként arra nem a DGT, hanem a Pestfiumei Hajógyár kapott engedélyt. A jó világnak azonban csakhamar vége szakadt.

            Kiderült ugyanis, hogy a téli kikötő érdekében emelt gát építésekor egy komoly problémát nem vettek figyelembe, mégpedig az öböl vizének cseréjét. A főágból elzárt terület ugyanis nem volt képes a vízcserére, mert ehhez zsilipekre is szükség lett volna (igaz az eredeti, Clark Ádám által jegyzett terveken még szerepeltek ilyenek). Márpedig ez igen komoly problémákat okozott. Az öbölbe eresztették a város szennyvízét, mely a lefolyás hiányában elviselhetetlen bűzt árasztott. Ezen ugyan segített az első, 1873-ban épült zsilip, ám a pangóvíz egy másik problémája, a megszámlálhatatlan szúnyog nem oldódott meg. Ekkora már az óriásszúnyogok szigete vagy röviden csak Szúnyog-sziget néven emlegették a környéket. Ráadásul a Margit-sziget mind nagyobb vonzerejével, és az ott felépített vendéglátó- és szálláshelyekkel a szerény testvér már nem szállhatott versenybe. Bár az ipari tevékenység tovább folyt, a korábbi kirándulóhely 1880-ra már a múlté volt, újra elvadult dzsungelre hasonlított az akkor már Népszigetnek nevezett terület. Az 1900-as évek elejére azután kikötőként is elveszítette jelentőségét a hely, hiszen a megnövekedett kereskedelmi forgalom kiszolgálására sem ez, sem az ó-budai sziget nem volt alkalmas. Erre a célra Csepel-szigeten tervezték megvalósítani a Szabadkikötőt, melyet végül 1928-ban adtak át. Érdekesség, hogy ekkor rendezte volna Budapest azt az olimpiát, melynek éppen a Népsziget lett volna a központja...  

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8414937574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskutyauto 2019.08.12. 11:00:43

Úgy tűnik, a "legnagyobb magyar" is elég barbár volt ahhoz, hogy ne számoljon a szennyvíz problémájával... Holott már 2000 éve is voltak civilizációk, akik gondoskodtak a szennyvízről, és nem csak a Római Birodalom, hanem Egyiptom és a Perzsa Birodalom sem engedte, az ókorban a szennyvízét a folyókba, hanem arra külön fedett és mély "büdös" tárolókat építettek, lakatlan területeken, melyeket ha felteltek zagyosítottak és lefedtek (kb 10 év és csodálatos termőtalaj lett... hiszen nyilván nem betonozták ki akkor még ezeket a tározókat).... aztán jött a sötét középkor a keresztényterror, és tojt mindenki mindenre, csak a lényeg az volt hogy a gazdag főpap bácsik pindur fütyijét szopkodhasák a ministráns kisfiúk és minél nagyobb vagyonokat harácsoljanak össze, pont ellenkezően, mint amit Jézusuk tanított ugyebár... aztán a pestis és egyéb járványoktól kaptak pár pofont, így átgondoltabb szennyvíz kezelésbe kezdtek a nagyobb európai városok (ami kb azt jelentette, hogy nem a fő folyójukba engedtek minden szennyvízet, csak kisebb részét, hanem a város körül levő patakokat ill kisebb folyókat is bevetették osztjóvan.... a folyók pedig a XX századra, mint szennyvíz csatornákká váltak... ez volt a természetes nemhogy a középkorban, hanem még az újkorban is, hogy folyó=borzalmas bűz...

enrikokaruszo 2019.08.12. 11:00:49

...még a 70-es, 80-as években is teli volt működő csónakházakkal, evezős klubokkal...igazi menedék volt, sokan indultak hétvégén innen a Szentendrei-sziget felé sátorozni, vagy "csak" evezni egy jót

user friendly 2019.08.18. 18:32:18

Később ('talán az 50-es évektől) megint felfutott a Népsziget. Kemping, szakszervezeti üdülők, csónakházak, horgásztanyák, kisvendéglők, büfék működtek itt. (Mint a Rómain) A 70-80-as években még nagy élet volt, újpestiként gyakran jártunk ki. A rendszerváltás után csendes pusztulásnak indult. Pár éve voltam kint utoljára, akkor már csak a Sziget büfé működött és nagyon dzsumbujos, romos, lepattant volt az egész. Kár érte.