Az Óbudai Gáz(massza)gyár története
2019. szeptember 27. írta: BP Romantikája

Az Óbudai Gáz(massza)gyár története

Szénből gázt és – többek között - mérget állított elő a gyár. Ám jött a földgáz és az eljárás elavult. A méreg viszont a földben maradt.

32800.jpgForrás: Fortepan.hu/ Kovács Márton Ernő - Gáztartályok az Óbudai Gázgyárban

Aki nem járatos a városi gáz történetében, annak igen furán hangozhat a gázgyár elnevezés, hiszen ma már az általános iskolában megtanuljuk, hogy a lakásokban földgázt használunk főzésre-fűtésre, amit a föld mélyéből hoznak a felszínre. Mit kell ezen gyártani? Valójában a gázgyárakban, melyek közül az Óbudai volt a legnagyobb az országban, nem földgázt, hanem városi- vagy világítógázt vagy másnéven légszeszt gyártottak. A földgáz elterjedése néhány évtizedig ez keringett a város gázhálózatában. Azonban a világítógáz elterjedése meglehetősen döcögős volt az országban.

Eleinte a gázt saját gázfejlesztőkben, ún. retortákban állították elő és az első ilyet az akkor még ifjú Széchenyi Gróf hozta Angliából a nagycenki kastély világítására, 1815-ben. Az egy évvel később megnyílt Nemzeti Múzeum és az 1837-ben átadott Nemzeti Színház már szintén saját gázfejlesztővel rendelkezett. Ennek ellenére az első légszeszgyár csak 1855-ben kezdte meg működését a mai II. János Pál pápa téren (erre emlékeztet a Légszesz u. neve is). Akkor azonban már olyan nagy sikernek bizonyult a petróleumnál jóval kényelmesebb világítógáz, hogy a kínálat nem bírt a nyomába érni a keresletnek. Hiába épült további két gyár a 19. században, a három üzem együttesen sem tudta kiszolgálni a rohamos fejlődésen keresztülmenő város igényeit. A városvezetés végül 1908-ban látta úgy, hogy egy, a korábbiaknál lényegesen nagyobb kapacitású gázgyár építésére lesz szükség.

A ma Óbudai Gázgyár néven ismert telep tervezésével és építésével Weisz Albert svájci gázgyárost, valamint Schön György mérnököt és Reich Kálmán építészt bízták meg, akik 1910-re elő is készítették az építkezést a 23 hektáros területen. 1913 októberétől a gyár fokozatosan kezdte meg a működést, míg a hivatalos átadó ünnepség 1914. június 13-án volt. Az üzemet azért telepítették a folyó partjára, mert a működéséhez szükséges szenet vízi úton lehetett a leggazdaságosabban oda szállítani. Márpedig ebből a nyersanyagból a teljes kapacitásán működő gázgyár naponta 1200 tonnát is elfogyasztott, amiből 250-500 ezer köbméter gázt állított elő. De hogyan is működött a gázgyártás?

Maga a folyamat tulajdonképpen igen egyszerű, ám a keletkezett gáz tisztítása miatt lényegesen bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik. Alapvetően ugyanis szenet (nagyritkán fát, petróleumot vagy olajszármazékokat) a levegő elzárásával hevítenek (szárazlepárlás) egy fém vagy agyag kamrában (retortában). Az ilyen módon elégő szénből kátrány, koksz és víz mellett világítógáz szabadul fel. Az óbudai gyárban használt retrorták darabonként napi 125-170 köbméter gázt tudtak szolgáltatni. A beléjük pakolt szénnel együtt ezeket a tartályokat fehér izzásig hevítették (általában a már említett koksszal), melynek hatására 2-6 óra alatt ment végbe a gázosodás. A folyamat végén 1 mázsa szénből általában 24-42 köbméter gáz, 50-65 kg koksz, nagyobb mennyiségű kátrány és 10 kg ún. ammoniákvíz keletkezik. Az így keletkezett gáz ugyan színtelen, de ebben a formájában már akkoriban sem használták. A benne lévő anyagok folytán ugyanis megtámadta a falak és a világítóberendezések festését, színét, anyagát (persze ma már tudjuk, hogy igen mérgező vegyületekről, cianidokról, arzénról, nehézfémekről, higanyról és egyebekről van szó).

Ezeket az anyagokat kémiai szűréssel, többek között faforgács és vasoxid keverékén keresztül, elemi kén segítségével kötötték meg, az elhasznált szűrőanyagot pedig gáztisztító- vagy egyszerűen gázmasszának nevezték és akkoriban nagyjából ártalmatlannak tekintették. Az üzem a visszamaradt kokszot a retorták fűtésére használta (de el is adták a felesleget), míg a kátrány szigetelő és építőanyagként szolgált tovább, a gázmasszát pedig többnyire elásták vagy a gyár területén vagy többek között a budafoki barlanglakások (ezekről írt cikkünk itt olvasható) betemetésénél.

A gyár a háborúk nyersanyag- és munkaerőhiányos időszakait leszámítva igen jól és nyereségesen működött, egészen a hetvenes évekig. Akkorra azonban az ország már egyre nehezebben jutott minőségi szénhez és a földgáz is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, így a termelés folyamatosan csökkent. Végül az ország vezetése már 1980-ban a bezárás mellett döntött, de a különböző ipari melléktermékekből előállított kokszra – éppen a szénhiány miatt – nagy szükség mutatkozott, így a gázgyár további haladékot kapott és végül 1984-ben szüntette be végérvényesen a működését. Sajnos ezzel azonban csak a gáztermeléssel kapcsolatos történet ért véget és elkezdődött az ország egyik legveszélyesebb környezetszennyezési históriája. A gazda nélkül maradt területen ugyanis a Greenpeace vizsgálatai szerint 200 ezer tonna gázmasszával szennyezett föld maradt vissza, mely különösen alacsony vízállásnál a Dunába eregeti mérgező tartalmát. A szervezet szerint ez az egyik legjelentősebb veszélyforrás ma az ország teljes területén, lévén a szennyezés Budapest vízbázisát is közvetlenül fenyegeti...    

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6715035774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2019.09.30. 13:03:24

Mi ez a fém keret? Villámhárító?

Nyírjeslakó 2019.09.30. 13:03:32

Hamár itt tartunk, akkor meg lehetett volna említeni, hogy a "városi gáz" nedves volt, emiatt a régi, kóctömítésű gázcsövek kóctömítése nagyjából gáztömör maradt. A helyébe kerülő földgáz száraz, emiatt elvileg az összes kóctömítésű gázcsövet ki kellet VOLNA cserélni gáztömör csövekre. (Pl. hegeszetett acélcsövekre.) Valamint a városi gázból kicsapódó kátrány és "molyirtó" eltömítgette a gázcsöveket, ezért - ahogyan a mi társasházunkban is - néhány évenként "ki kellett fújatni" a gáz gerincvezetékeket. (A pincében, mert a gravitáció miatt ott volt a legintenzívebb a dugulás.) valamint néhány szót érdemelt volna az ún. "vízgáz" is!

Nyírjeslakó 2019.09.30. 13:03:37

Hamár itt tartunk, akkor meg lehetett volna említeni, hogy a "városi gáz" nedves volt, emiatt a régi, kóctömítésű gázcsövek kóctömítése nagyjából gáztömör maradt. A helyébe kerülő földgáz száraz, emiatt elvileg az összes kóctömítésű gázcsövet ki kellet VOLNA cserélni gáztömör csövekre. (Pl. hegeszetett acélcsövekre.) Valamint a városi gázból kicsapódó kátrány és "molyirtó" eltömítgette a gázcsöveket, ezért - ahogyan a mi társasházunkban is - néhány évenként "ki kellett fújatni" a gáz gerincvezetékeket. (A pincében, mert a gravitáció miatt ott volt a legintenzívebb a dugulás.) valamint néhány szót érdemelt volna az ún. "vízgáz" is!

kéki béla 2019.09.30. 13:03:42

Cenzúra...
A grínpísz meg... hát minimum sötétzöldek. Ami persze nem zárja ki, hogy valóban jelent fenyegetést Bp vizeire, de valahogy nekik ezt elég nehezen tudom első szóra elhinni.