Picasso kedvenc festője magyar volt
2019. november 11. írta: BP Romantikája

Picasso kedvenc festője magyar volt

Vajon skizofrén vagy lángelme volt Csontváry Kosztka Tivadar? Egy meg nem értett aszkéta portréja, aki egy isteni sugallatra lett festő.

csontvary_onarckep.jpg

Csontváry: Önarckép - forrás: Wikipedia

Idén száz évvel ezelőtt, teljes szegénységben és magányosan halt meg az aranykor egyik legkiemelkedőbb festője, Csontváry Kosztka Tivadar. Bár életében nem értékelték a különleges színeiről ismert tájképfestőt, később a II. világháború idején, az egyik Csontváry kiállításon Picasso azt mondta róla, hogy rajta kívül ő a század másik kiemelkedő alkotója. Pedig a pályája nem indult egyszerűen. A kis Tivadar polgári családból született, egy patikus fiaként, így nem volt kérdés, hogy ő is a gyógyszerész mesterséget fogja kitanulni. Igen ám, de úgy 41 éves kora körül „isteni sugallat” szállta meg a tisztes polgárembert. Elmesélése szerint csak ült a munkahelyéül szolgáló patika előtti lépcsőn egy vénnyel a kezében, és a szemben lévő utcarészletet rajzolgatta, amikor bevillant neki, hogy ő lesz a század legnagyobb napút festője, nagyobb, mint Raffaello. Ekkor döntötte el, hogy felhagy polgári foglalkozásával és elkezd festészetet tanulni. Itthon és Itáliában, Franciaországban több iskolában is tanult meglett emberként és bohém diáktársai, illetve a közönség nem igen értékelte őt. Bár a korabeli feljegyzések szerint ehhez hozzájárult különc életvitele is: vegetáriánus volt és nem ivott alkoholt, nem dohányzott. Életében több kiállítást is szervezett, de ezek nem jártak kitörő sikerrel. A fáma szerint életében soha egyetlen festményt sem adott el, pedig manapság olyan 250-400 millió forint között kelnek el a Csontváry alkotások.

Festészetét három fő alapmotívum határozta meg: egyrészt különleges és egyedi színeket használt, mivel többféle – nem csak festészeti célra használt – alapanyagot vegyített. Gyógyszerészeti, vegyi tudását kihasználva hol textilfestéket, hol pedig ételfestéket kevert a hagyományos akvarell vagy egyéb festékek közé, hogy elérje az általa megkívánt hatást. Mindezt minőségi vásznakon tette, ami miatt az örökösei a festményeit a halála után kocsiponyvaként kívánták értékesíteni. Még szerencse, hogy egy műértő megakadályozta ezt, és megmentette az életművet az utókor számára. Másrészt Csontváry szinte soha nem festett portrékat, egy önarcképtől és egy-két kivételtől eltekintve. A táj, a városok, és a látképek üzenete, színei érdekelték. Élete második felében beutazta Európát és a Közel-Keletet, ezeken az utazásokon születtek leghíresebb képei: például a magányos Cédrus Libanonban, illetve a több keresztény-zsidó helyszínt megörökítő sorozata Palesztinában, a mai Izrael területén, de járt a Balkánon és Görögországban is. Állítólag egy alkalommal Bethlenbe készülvén még hajótörést is szenvedett, de ez sem tántorította el attól, hogy ott töltse a karácsonyt.

Mindezek ismeretében nehéz elképzelni, hogy Csontváry még fiatalon lelhagyta a kereszténységet és valamilyen sajátos, keleti filozófiákkal és vallásokkal kevert önálló hitvilágot alakított ki magában. Valójában a szakértők szerint a festő szakrális világa megkérdőjelezhetetlen, csak nem illik a hagyományos kereszténység hitvilágába. Állítólag a Kosztka nemzetségben több szentet is találunk az ősök között: XI. századi Szent Szaniszlót és a jezsuita novíciusként, fiatalon elhunyt Kosztka Szent Szaniszlót a XVI. században. Így nem meglepő, hogy a kis Tivadar vallásos környezetben nőtt fel, és fogékonnyá vált a misztikumra, a szakrális élményekre. Mint korábban említettük az aszketikus életmód sem állt távol tőle, de ennek ellenére életében többször hangsúlyozta, hogy teljesen kiábrándult a keresztény vallásból. Nem csak festőként, de íróként is alkotott, regényeiből és értekezéseiből kitűnik sajátos hitvilága. Kortársai élete végén csendes őrültnek tartották a különleges művészt, és sokan úgy vélték, hogy skizofréniával és egyéb elmebajjal küszködik. A mai pszichológusok és grafológusok szerint azonban nem volt beteg Csontváry, csak nem értették meg a művészetét. Pedig udvarias, visszahúzódó embernek ismerték, aki nem igen kedvelte a társaságot, talán ez a magányos jellemvonás is hozzájárult ahhoz, hogy életében nem volt sikeres.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr415290074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.