Az aranykorban ezt árulták télen Budapest utcáin
2019. november 19. írta: BP Romantikája

Az aranykorban ezt árulták télen Budapest utcáin

Sült gesztenye, puszedli és forró ürmösbor, ezektől bódult a főváros népe a hideg téli estéken.

20704.jpgForrás: Fortepan 

Képzeljük el, hogy 150 évvel ezelőtt végigsétálunk a főváros utcáin, amelyeket a hideg novemberi estén ínycsiklandó, édes illatok melegítenek fel. Az egyik sarkon szorgalmas anyókák kevergetik a tűz felett a gesztenyét, a másik sarkon a rikkancsok sütögetik pattogatott kukoricájukat. Az túlzsúfolt kávéházak előtt pedig forró ürmösbort meregetnek a fázós járókelőknek, mellé pedig adventváró puszedlit osztogatnak. Ha tovább kóborolunk a sötétben, akkor a külvárosban előkerülnek a tiltott cukrozott olcsó forralt borok üstjei és a mézzel édesített mogyoró, mandula csomagjai is. Már a XIX. században is élmény volt Pesten járni télen, így hát romantikázzunk egy kicsit az aranykor téli ízein, amelyek ínycsiklandó éteknek számítanak, bár akad köztük manapság drognak számító „tiltott itóka” is.

A XIX. század első felében a gesztenye számított az első számú téli finomságnak vidéken és a városokban egyaránt. Ahogyan a lombok lehullottak és betakarították a tipikus magyar, apró szemű szelídgesztenyét, rögtön megjelentek a gesztenyeárusok Budapest utcáin is. A korabeli sajtóbeszámolók szerint egészen 1840-ig Magyarország valódi gesztenye-nagyhatalomnak számított, és az aprószemű magyar gesztenye ízét európaszerte dicsérték. Egész erdőket találhattunk volna akkoriban Zalában, Somogyban, Baranyában, Pozsony környékén, Sopron, Nyitra, Hont, Nógrád, Szatmár vármegyékben. Süteményeket és sülteket készítettek gesztenyével, olaját köszvényre és váltólázra használták, önmagában megsütve pedig téli csemegeként majszolgatták. Lévén, hogy a szelíd gesztenye bizonyos fajáti őshonosak számítottak a mi vidékünkön, és nagyon jól megéltek minden különös gondozás nélkül, gyakori gyümölcsnek számított. Az első nagy csapást a szőlőtermesztés elterjedése mérte a gesztenyékre, mivel a gazdák szívesebben foglalkoztak a borkészítéssel, mint a gesztenyesütéssel. Ez utóbbi ugyanis csak sok-sok év múltán fordult termőre, így az új ültetvényeket nagyon sokáig minden jövedelem nélkül kellett fenntartani. Ellenben a szőlő gyorsan és sokat termett, ami azonnali haszonnal kecsegtetett. Így történhetett, hogy az aranykor végén már arról keseregnek az újságokban, hogy bizony gesztenye-behozatalra szorul az ország.

Ha véletlenül nem volt gesztenye a főváros utcáin, akkor friss-forró pattogatott kukoricával pótolták az édes téli csemegét a leleményes árusok. Kukoricából pedig Kolombusz óta nem volt hiány, nyáron főve, télen pattogtatva kínálták a rágcsálnivalót. Természetesen a tehetősebbek nem sétáltak kukoricás zacskókkal a kezükben a Duna-parton, sokkal inkább elegáns puszedlit falatoztak. Ez a puha mézeskalács-jellegű édesség ugyanis pont a XIX. század második felében lett népszerű a fővárosban, német hatásra. Tipikus adventi süteményként a kávéházak és az éttermek is gyakran kínálták mandulával, mogyoróval és csokoládéval díszített variánsait. A lebkuchen - ahogy akkoriban nevezték - Nürnbergből indult hódító útjára, és tradicionális receptje szerint csupán 15%lisztet/keményítőt, ellenben sok mézet és 25% diót,mandulát és magokat tartalmazott. Sok helyen különböző fűszerekkel variálták az egyszerű mézes tésztát: így ánizs, édeskömény, gyömbér, kardamom, koriander, szerencsendió, szegfűszeg, szegfűbors és fahéj is kerülhetett a süteménybe. Állítólag még az úri bálokon is jelentős szerephez jutott a puszedli, mert ezt osztogatták kedves táncpartnereiknek a pukedliző ifjú leányok köszönet gyanánt.

Az előbb említett csodás fűszerek nem csak a puszedliben kaptak fontos szerepet, de az úgynevezett ürmösborokban is, amelyek a mai forralt bor minőségibb elődjeiként melengették az emberek lelkét a hideg téli estéken. A cukor akkoriban igencsak és ritka dolognak számított, így nem igen használták forralt bor édesítésére, később pedig tilalom alá helyezték, amikor már olcsóbban hozzá lehetett jutni. Az I. Világháború idején több városban – például Pécsen – is megtiltották a cukrozott forralt bor készítését, hogy elejét vegyék a nagy cukorhiánynak. Akkoriban is elítélték a bor cukrozását, úgy tartották, hogy még a forralt meleg bor édességét is magának a nedűnek kellett biztosítani. Az ürmösbor ugyanis zamatos mustból, gyümölcsökkel és édes aszúszemekkel készült, és eleve édes volt cukor nélkül. A mustot a fentebb is említett fűszerekkel, plusz fehérürömmel forralták a borászok, majd az így kapott egyveleget erjesztették, amelynek így magasabb lett az alkoholtartalma is. Később a téli estéken pedig ezt az édes, fűszeres, likőrfélét forralták, melegítették forralt bor gyanánt.  A korabeli ürmösborok utánozhatatlan karamellízét még a must forralásakor megégett szőlőcukor adta, és nem az utólag belekevert aroma. A „tudatmódosító” fehérüröm akkoriban igen népszerű fűszernövénynek számított, például a híres francia abszint is ezzel készült, nálunk pedig a téli ürmösborokhoz használták. A szegényebb negyedekben persze akkoriban is próbálkoztak a borok édesítésével és fűszerezésével, de a jól képzett vevőkör pontosan meg tudta ezeket különböztetni a jóféle forralt ürmösbortól. A lányoknak és a gyerekeknek persze túl erős volt ez a fajta szíverősítő itóka, ráadásul a belekevert üröm tudatmódosító hatásával már akkoriban is tisztában voltak, így nekik maradt a rummal kevert, forró tea a borongós őszi-téli délutánokra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8715290028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Torma 2019.11.21. 12:55:01

Az 50-60-as években nagyon sokszor vettem ilyen utcai árustól helyben sütött gesztenyét, és piacokon lehetett forralt bort kapni. A puszedlit még most sem tudom mi...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2019.11.21. 12:55:06

Aranykor? 1869-ben? A lakosság hány százaléka érezte így? :)

O.Ádám · http://abszint.com 2019.11.25. 14:51:32

Az ürömnek nincs tudatmódosító hatása, ezért akkoriban nem is ezt állították róla. Egyszerűen azt hitték, hogy az abszintivó alkoholisták (!) idegi leépülését súlyosbítja az üröm. Arról a korszakról beszélünk, amikor nem akarták elhinni az orvosok, hogy az alkoholizmus legsúlyosabb tüneteit is az alkohol okozza, és még a delirium tremenst is az italok egyéb összetevőire akarták ráfogni. A „tudatmódisító fehér ürmöt” alig 50 éve találták ki egy „ötletelős” jellegű tanulmány szerzői, aztán ki is derült, hogy nem igaz.

Kőműves Kellemetlen 2019.11.25. 14:51:34

@Townsend:
Igen, ezt a nép dalban is megénekelte:

Felment az én rózsám Pestre,
Angyalom, ragyogóm, galambom.
Sülttök-árus lett belőle,
Angyalom, ragyogóm, galambom.
Bekiált a kisablakon:
Friss, meleg a tököm, kisangyalom!
Angyalom, ragyogóm, galambom.

@István Torma:
Gesztenyét most is árulnak, pattogatott kukoricát is árultak, míg az önkormányzat el nem űzte az árusokat.
A puszedli:
gasztrocoach.hu/receptek/mezes-puszedli/

@Frady Endre:
Igen, akkor volt aranykor meg ma van. Majdnem akkora aranykor, mint akkor. Kérdezd meg a Fidesz-seggnyalókat, mind ezt fogja mondani.