Ezeket játszották a grundokon
2020. február 21. írta: BP Romantikája

Ezeket játszották a grundokon

Mi köze Nemecseknek a kocsmajátékokhoz vagy a várostromoknak Amerika kedvenc sportjához?  Ismerjük meg a grundjátékokat!

53605.jpgForrás: FORTEPAN/Szabó Lóránt

A vidéki és a városi élet – felnőtt és gyermekkorban egyaránt – erősen különbözik egymástól. Bár a gyermekjátékok esetében az egyik vagy másik környezetben népszerű időtöltések előbb vagy utóbb országosan is elterjednek. Míg a falusi gyerekek játéktere álltalában a rét, addig a városiak számára sokkal kisebb terek állnak csak rendelkezésre. Az aranykorban városiasodó Pesten – ahogy a többi városban is – a szabadidő központjává a grund vált. A Pál utcai fiúkból jól ismert térséget ma leginkább foghíjtelekként aposztrofálnánk. Ezek a kis terek pedig helyszínt és nevet is adtak egyben az előző századforduló városi játékainak.

Ahogyan fentebb is említettük az ún. grundjátékok előbb vagy utóbb vidéken is elterjedtek ugyan, de egy részük igazán csak urbánus környezetben vált igazán népszerűvé. Elég, ha a grundokról indult, és a 20-ik század második harmadára kocsmajátékká vált snúrra és snóblira gondolunk (utóbbi annyira népszerű lett ezekben a körökben, hogy a legtöbb kocsmában kint lógott a falon a tilalmát jelző tábla). Ezeket a néhány pénzdarabbal vagy akár magocskával, kaviccsal is folytatható szórakozásokat igazán a szűkös hely hívta életre. Szabályaikat tekintve a snúr – legtöbbször – egy felhúzott vonallal vagy egyszerűen egy fal aljával kezdődik. A játékosok sorban dobnak és az viszi az összes tétet, akinek a játékszere a legközelebb állt meg a vonaltól. Ennek a játéknak egy módosulata a Pál utcai fiúkból ismert golyózás, melyet hasonló szabályokkal, de golyókkal játszottak.

Ezzel ellentétben a snóbli inkább kíván ravaszságot, mintsem kézügyességet, ugyanis ennél mindenki (általában három) játékszerrel indul, melyből saját döntése alapján 0-3-ig bármennyit az öklébe szorít és azt középre nyújtja. Ezek után (a saját tétjét is kalkulálva) mindenki egyesével megtippeli, hogy összesen hány játékszer lett az öklökbe rejtve. Ugyan így egyik játék sem hangzik veszélyesen, de kapatosan és pénzben játszva, gyakran szabadult el a pokol egy-egy kör után... Ha a grundon veszekedés tört ki, vagy csak egyszerűen megunták ezt a két játékot, akkor eljött a pandúrok ideje, legalábbis jöhetett a rabló-pandúr! 

Bár sokan használják a játék nevéből kialakult szólásokat (rablóból lesz a legjobb pandúr, stb.), az eredeti játékra már csak igen kevesen emlékeznek. Pedig igen egyszerű és nagyon szórakoztató grundjáték volt a rabló-pandúr. Valójában egy csoportos bújócskáról beszélünk, ahol két csapat versenyez. A pandúrok keresnek, míg a rablók bújnak. A megérintett gonosztevő értelemszerűen kiesik (börtönbe kerül), ám van egy kis csavar is! Ha a rablók léprecsalnak egy pandúrt ,és legalább kétszeres túlerőt tudnak kialakítani, akkor ők is kizárhatják ellenfelüket a játékból egy érintéssel. Igazán nevelő célzatú szórakozás, ahol egy jófiú annyit ér, mint két rossz...

Szintén kreatív és sok mozgást igénylő szórakozás volt a nemzetes, ami gyakorlatilag egy kidobójátékot jelentett. A kör kezdetén középre helyezték a labdát (babzsákot, stb.), majd mindenki választott/ kapott egy nemzetet. A játékvezető hirtelen az egyik ország nevét kiáltotta és akié ez a nemzet volt, az felkapta a labdát, majd megpróbált megdobni valakit. Ha sikerült, akkor a préda, ellenkező esetben a dobó kapott hibapontot. Persze nem fejezhetünk be egy ilyen felsorolást a leghíresebb és a grundokról országos hírnévre jutott játék nélkül, ami nem más, mint a méta.

Bár sok forrás ősi magyar játékként említi, léteznek olyan elméletek, melyek szerint egy latin-görög eredetű sport honosításáról lehet szó. Ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy a méta játékmenete igen sok hasonlóságot mutat a krikettel és a baseballal, melyek szintén erről a tőről fakadhatnak. Bár az évszázadok során rengeteg verziója alakult ki, mindben közös, hogy két csapat, az ütők és az elkapók versengenek egymással. A pálya általában 20-60 méteres és téglalaptól a körig sokféle formájú lehet (általában leszúrt botok jelölik). Komoly szerepet kapnak benne a métavonalak melyek mögött az ütők és némely variánsokban a kapók is állnak (persze külön-külön vonal mögött) és a kettő között felállított várak (ebből következtetik, hogy a várostromokat idézi a játék). Az ütő játékos a kör elején igyekszik a lehető legnagyobbat ütni a botjával (husángjával, faágával, stb.), majd futni kezd. A célja, hogy az előtt érjen egy várpontra, hogy a kapók elkapnák vagy felszednék a labdáját, mert a várban már nem dobhatják ki a játékból. Természetesen a métának, ahogyan a többi felsorolt játéknak számos szabályvariánsa létezik, melyek közül csak az általunk ismert verziókat ismertettük. De a grundok évszázadokon át szolgálták ezeknek a játékoknak a folyamatos változását és továbbélését...  

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1815463634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.