Érdekességek, amit nem tudtál Budapestről!
2017. március 16. írta: Lynxa

Érdekességek, amit nem tudtál Budapestről!

A fővárost bátran nevezhetnénk a legek és a különleges történetek városának is, bár még az itt lakók sem ismerik minden titkát. Tudtad, hogy itt volt első közpark, itt van a legtöbb nagyvárosi  gyógyfürdő és egyes részeit Chicagoként is emlegetik? Összeszedtünk néhány érdekességet a fővárosról, érdemes elolvasni!

  1. A világ nagyvárosai közül itt van a legtöbb gyógyfürdő!

Budapest a „fürdők fővárosa” címet immár 80 éve viselheti, mivel 1937-ben a Nemzetközi Fürdőszövetség örökös székhelyének választották. A különleges címet nem is nyerhette volna el más település, hiszen Budapest a világ egyetlen olyan nagyvárosa, amely 118 gyógyforrással, illetve kúttal rendelkezik. Ráadásul a világ egyetlen fővárosa, ahol 5, ma is működő történelmi gyógyfürdőfürdő található. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte minden kerületben találhatunk egy gyógyvizes fürdőt vagy strandot, ahol elűzhetjük a hétköznapi stresszt.

  1. Budapesten volt a világ első közparkja!

A mai Városliget történelme hosszú évszázadokra nyúlik vissza. Eredetileg ez a rész mocsaras terület volt, amelyet Mária Terézia utasítására feltöltöttek és fákkal ültettek be. A XVIII. század végén alakultak ki az első sétányok, amelyek meglepő módon bárki előtt nyitva álltak. Ekkor jött létre a világon az első közpark, amit manapság Városligetként ismerünk. Mai formáját a milleniumi ünnepségsorozat részeként nyerte el, ekkor jött létre a többek között a Vajdahunyad vára, a Műcsarnok és az Állatkert is.

varosliget_1900_k.jpg

A Városliget romantikus hangulata 1900-ban

Forrás: Fortepan

 

  1. Erzsébetváros, mint Chicago?

A Csikágó ragadványnevet Erzsébetváros külső területe 1896 és 98 között kapta, amikor a monarchiabeli fejlődés jegyében két év alatt felépült egy külön városrész a Rottenbiller-Dajanich-Dózsa György utcák között. Ez a hihetetlen építési tempó és a városrész párhuzamos elrendezése a  pestieket Chicagora emlékeztette, a kor szupervárosára, így egyre gyakrabban emlegették Erzsébetváros külső területeit ezen a néven.

  1. Honderű, avagy minek nevezzelek?

Széchenyi városfejlesztési programjának komoly része volt Buda,Pest és Óbuda egyesítése egy név alatt. Egykori honatyáink nem keveset vitatkoztak a főváros elnevezéséről, a legnagyobb magyarnak ugyanis nem tetszett a Pest szó, mivel a német dögmirigy és kártevő szavakra emlékeztette. A nyelvújítás idején több változat is elhangzott – így például Bájkert, Dunagyöngye, Etelvár, Hunvár és Honderű – de végül a mai Budapest nyerte meg a csatát.

vajdahunyad_1907_k.jpg

Nosztalgia és stílustanulmány 1907-ből - A Vajdahunyadvár és a csónakázó tó

Forrás: Fortepan

 

  1. Budapest a föld alatt is izgalmas!

Tudtad, hogy Budapest alatt van a világ legnagyobb geotermikus barlangrendszere? Még csak ki sem kell menni a városból, ha barlangtúrára vágyunk: a Pál-völgyi, Mátyás-hegyi és Szemlő-hegyi barlangok meglátogatása egyedi és ajánlott program mindenkinek, pár percre a belvárostól.

  1. Forró víz zubog a Hősök tere alatt.

Ki gondolná, hogy a Hősök tere alatt egy kút található, pontosan 140 évvel ezelőtt, 1877-ben Zsigmond Vilmos bányamérnök talált itt hévizet, a 74 fokos gyógyvizet több mint 800 méter mélyről hozták a felszínre. 1884-ben egy gyönyörű épület épült a kút fölé, Ybl Miklós tervei alapján, de sajnos ezt a milleneumi építkezések során elbontották. Ma már csak egy egyszerű réztábla mutatja a téren a kút egykori helyét. Ha kíváncsiak vagyunk az elbontott Gloriette kút épületére, akkor látogassunk el a XII. kerületi Széchenyi-hegyre, ahová áttelepítették és ahol kilátóként ma is látogatható.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6512308397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

háromperhármas 2017.03.16. 14:56:58

A VII. kerület egy részét nem azért nevezték Chicago-nak, mert hasonlított rá, - ez egyáltalán nem igaz - hanem azért, mert ezen a környéken igen sok "gengszter" élt, és magas volt a bűnesetek száma - úgy mint Chicago-ban.

Lady Ann 2017.03.16. 19:08:56

A geotermikus helyett a hidrotermális szó szerencsésebb lenne a barlangos bekezdésben.
És érdemes megnézni őket :)

gemini62 2017.03.16. 19:09:13

Az eredeti magyarázat a helyes!

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.03.16. 19:09:35

@háromperhármas: az említett ok miatt van újvárosban is egy városrész amit csikágónak hívnak, nem hivatalosan.

Wandál 2017.03.16. 19:09:42

@háromperhármas: ezt te tudod rosszul, és a blogger jól... Ajánlott irodalom: Békés Pál: Csikágó

w

maczuda 2017.03.16. 19:09:47

@háromperhármas: én is így tudtam. Azóta is rászolgál a nevére :-D na jó talán már picit jobb a helyzet.

n3spr3ss0 2017.03.16. 19:10:01

@háromperhármas: Ez nem így van,a cikkben leírtak a valósak.

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2017.03.16. 19:10:08

A Hősök tere alatt a kút megvan még, működőképes is, csak az Ismeretlen katona sírja előtti aknafedlap alatt lehet lemenni hozzá.

2017.03.16. 19:10:22

@háromperhármas:

Így igaz!

Ráadásul volt/van egy másik városrész, aminek pedig a Dzsumbuj a neve.
Ez pedig a Róbert Károly körút - Lehel út és a Dózsa György út Váci út közötti terület.

jajjlajos (törölt) 2017.03.16. 19:11:32

pontosan 240 évvel ezelőtt, 1877-ben Zsigmond Vilmos bányamérnök talált itt hévizet

Talán csak 140 évvel?

Metálvörös 2017.03.16. 19:11:35

Az az 1877 elég lesz 140 évvel ezelőttnek is :)

n3spr3ss0 2017.03.16. 19:11:38

A Hősök terén a kút csak 140 éves,nem 240.

BP Romantikája 2017.03.16. 19:13:07

Javítottam a tévedéseket! Köszönöm mindenkinek!

Wandál 2017.03.16. 20:11:10

@Látens Inszinuáció: a Dzsumbuj a 9ben van/volt, a 13 hires resze a Tripolisz volt, de az is jo messze onnan, amit irtal kb duna plaza magassaga a vaci es beke ut kozott...

w

kék madár 2017.03.29. 18:25:41

a vilag masodik es a kontinens elso foldalattija
süti beállítások módosítása