Az ország első csokoládégyára, a Stühmer az aranykorban épült fel Budapesten és világhírűvé tette a magyar édességeket.
Stühmer Frigyes - forrás: Wikipedia
Bár a spanyol és portugál felfedezők jóvoltából a XVIII. századra Európa népei megismerték a kakaóbabot és a csokoládét, Magyarországon egészen a XIX. századig ezek igen ritka ínyencségnek számítottak. Nálunk nem is igen gyártottak csokoládét, maximum a cukrászdákban lehetett kakaóval készült édességeket és forró italokat kapni. Az édességek piacát a különböző cukorkák uralták, amelyek szintén nem tartoztak a legszínvonalasabb készítmények közé. Ilyen körülmények között érkezett hazánkba a német Stühmer Frigyes, aki a neves Schulze cégnél tanulta ki a cukorkakészítés mesterségét, de emellett több csokoládéüzemben is dolgozott Hamburgban és Prágában. Egy magyar barátja rábeszélésére jött Magyarországra, és először egy kicsi műhelyt bérelt a szentkirályi utca 8-as szám alatt. A korabeli híradások szerint az ifjú mesternek az volt a célja, hogy megszabadítsa a magyarokat a rossz minőségű, egészségre veszélyes anyagokat tartalmazó cukorkáktól. Eleinte döcögősen indult az üzlet, de 1879-ben olyan nagy sikert aratott a székesfehérvári országos kiállításon termékeivel, hogy még a császár, Ferenc József is kitüntette az iparost. Ezután a megnőtt igényeknek megfelelően egyre nagyobb volumenű lett a gyártás és 1883-ban a kézi műhely helyén megnyílt az ország első gőzgéppel működő cukorka és csokoládégyára. Az itt készülő cukorkák, táblás csokoládék, kakaóporok és nugátok, pralinék és bonbonok felvették a versenyt bármelyik svájci cég készítményeivel. Országosan és Európa nagyvárosaiban sorra nyíltak a Stühmer boltok, ahol gyönyörű dobozokban és igényes csomagolásban sorakoztak a finomabbnál finomabb édességek. A feszített munkatempó és a rohamos bővülés sajnos nem tett jót a tulajdonosnak, aki 1890-ban, egészen fiatalon elhunyt.
Munkáját két évtizeddel később kisebbik fia, Géza vitte tovább, aki a II. világháborúig tovább gyarapította a családi vállalkozást. Az 1920-as évekre a háború okozta alapanyaghiány, a kereslet csökkenése, a gyárban történt sajnálatos halálos balesetek és a Tanácsköztársaság terrorja rendkívül rossz helyzetbe hozta a Stühmer céget. A csődtől egyedül a tulajdonosok leleményessége mentette meg a gyárat, akik teljesen új termékpalettát fejlesztettek ki, és a csomagolások megtervezését olyan világhírű művészekre bízták, mint Lukáts Kató, Jeges Ernő. A 30-as években dobták piacra a Frutti karamellát, a Zizi drazsét, a Ropp ostyaszeletet, a Bronhy és Gripp cukorkákat, illetve a pöttyös dobozos "E" kakaót. 1941-ben megérkezett az alapító dédunokájáról elnevezett Tibi csokoládé is. Különleges, a világon egyedülálló termékük volt az 1934-től gyártott, úgynevezett "porcelánozott" csokoládéfigura, amely máig kurózumnak számít. A sikeres fejlesztések nyomán lehetőség nyílt arra, hogy új, modern gyárat építsen a Stühmer család, amely 1943-ban készült el a Vágóhíd utcában.
Forrás: Ferencvárosi Gyűjtemény
Sajnos a háború és a kommunista rendszer azonban megakasztotta a gyár fejlődését, 1948-ban a Stühmert is államosították, a tulajdonosok pedig külföldre menekültek. Az állami csokoládégyártás tulajdonképpen az egykori Stühmer gyárra alapulva indította el a termelést, jórészt az ő megszokott termékeikkel. Később a rendszerváltás után az eredeti tulajdonosok kanadai leszármazottai megpróbálták visszavásárolni a család egykori vállalkozását, sikertelenül. A vágóhíd utcai üzem a Stollwerck, majd 2002-től a Bonbonetti Choco Kft. tulajdonába került, a márkanevet pedig egy kisebb egri vállalkozás szerezte meg.