Az aranykor legnagyobb családi viszályának lezárását testesíti meg a Wenckheim-palota, ami ma a főváros központi könyvtárának ad otthont.

A Wickenheim Palota, ma Szabó Ervin Könyvtár központi épülete 1910-ben - forrás: Firtepan/Budapest Főváros Levéltára, Klősz György felvétele

Ha valaki az Egy magyar nábob regényt olvassa a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (központi épület), akkor nem is sejti, hogy az épület falai még többet mesélhetnének a műben szereplő történetről. Jókai Mór ugyanis a Wenckheim család hetedhét országra szóló viszályát vette alapul, amikor megírta a testvére gyerekeit kisemmiző öreg nábob meséjét. Ennek a „koporsós botránynak” pedig éppen az a Wenckheim Frigyes és Wenkcheim Krisztina tett pontot a végére, akik megépíttették fővárosi rezidenciájuknak a Szabó Ervin könyvtár mai épületét. De hogy is kezdődött ez a különleges történet, aminek a végén létrejött Budapest egyik legszebb neobarokk palotája?

A Wenckheim dinasztia azon ősi német nemesi családok közé tartozott, akik a törökök elleni háborúkban komoly szerepet vállaltak. Ennek folyományaként jelentős birtokokat szereztek Magyarországon is II. József és Mária Terézia jóvoltából. A regék szerint a családalapító ősnek, Wenck lovagnak maga a magyar királynő adományozta a heim szótagot a családnév kiegészítéseként pont azért, hogy a németül „innen való/otthonból jövő” jelentéssel bíró szavacska révén otthonosabban érezze magát Magyarországon. Ennek a mesének egyébként nem sok valóságalapja lehet, hiszen a család német bárói és grófi ága egyaránt ez a nevet viseli. Az azonban bizonyos, hogy a XVIII. század végére a Magyarországhoz kötődő ág jelentős birtokokkal rendelkezett Kígyós, Gyula, Székudvar és Aradszentmárton területén.

Ezeken a javakon tört ki az itteni család belháborúja is a XIX. század elején, amikor az örökség Wenckheim József Antalra és öccsére, Ferencre szállt. Előbbi ugyanis kisajátította magának a jobban jövedelmező birtokokat, míg a fiatalabb testvérnek csupán a gyulai uradalom maradt. Igen ám, de tehetős József Antal gróf hiába nősült meg kétszer is, a feleségei korán meghaltak, és nem sikerült utódot nemzenie, így Ferenc fiai abban reménykedhettek, hogy végül úgyis ők örökölnek majd mindent a nagybátyjuk halála után. De ez nem így lett: Wenkcheim József Antal ugyanis harmadszorra is megnősült, és elvette a nálánál több évtizeddel fiatalabb, Scherz Krisztinát. A rokonok a frigy láttán meg voltak győződve arról, hogy az öreg csak az öröklődés biztosítása miatt kötötte össze az életét egy nemesi ranggal nem bíró alacsony származású leánnyal, aki ráadásul még sokkal fiatalabb is volt nála. Azt nem tudni biztosan, hogy ténylegesen küldtek-e koporsót a féltékeny családtagok az öreg vőlegénynek nászajándékba, de Jókai ténylegesen ebből a családi botrányból merítette az ihletet az Egy magyar nábobhoz és az öreg főnemes alakját Wenckheim József Antalról mintázta.

Végül a harmadik házasságból megszületett a várva várt örökös, Wenckheim Krisztina is, aki szülei korai halála után 4 évesen az ország legtehetősebb árvájának számított. Az 1860-as években még a császári pár, Sisi és Ferenc József is meglátogatta a leányt a kígyósi rezidencián, és számos főrendi ifjú harcolt a kezéért és vagyonáért. De ő végül a haragos unokatestvérek egyik fiát, Wenkcheim Frigyest választotta, akivel boldog házasságot kötött, és 7 gyermeket szült neki. A korabeli lapok szerint Krisztina nemcsak a szíve szavát követte ezzel a friggyel, hanem édesapja végakaratát teljesítette, aki így kívánt véget vetni a családi örökösödési háborúnak. Végrendeletében előírta a leányának, hogy a testvére utódjai közül válasszon magának férjet, de a szíve parancsa szerint. A végakarat nyomán kötött házasság csodálatosan sikerült, a grófi házaspárt mindenki szerette és tisztelte: komoly jótékonysági munkát végeztek és számos épület nekik köszönheti megszületését, így az ókígyósi kastély és a fővárosi Szabó Ervin könyvtár palotája is.

Ez utóbbit a korszak egyik legkedveltebb kastélytervezője, Meinig Artúr álmodta meg a XIX. század végén kiépülő, mágnásfertálynak is nevezett pesti terület szélén. A neobarokk, pompázatos palota minden igényét kielégítette a régivágású arisztokrácia életét élő Wenckheimeknek, csodálatos báltermében még az uralkodó is többször megfordult. Krisztina és Frigyes rengeteget tartózkodott a fővárosi palotában, elegáns bálokat adtak és előkelő vendégeket fogadtak. Az épületet azonban a Világháború után, a Tanácsköztársaság idején kisajátítottak a proletármúzeum számára, majd itt működött a Budapestet megszálló román hadsereg központja is. Talán ez a szomorú fordulat vezetett oda, hogy a háború után a Wenckheim örökösök nem igazán használták saját célra az épületet, hanem bérbeadták azt különféle polgári szervezeteknek, hol művész egyesület, hol pedig az újságírók szövetsége használta termeit. Végül 1927-ben Budapest vezetése úgy döntött, hogy a fővárosi könyvtár számára megvásárolja a neobarokk építményt, és négy évre az ügylet után már át is adták azt az olvasóknak. A Szabó Ervin Könyvtár azóta is itt működik, és a sok évtizedes gondos fenntartás és időnkénti felújítások révén ma is bármelyik könyvtárlátogató megcsodálhatja az egykori Wenckheim-palota eredeti építészeti megoldásait és elmélázhat az egykori családi viszály szerencsés végének eme remekén.