Kéjes szórakozás – az aranykori hölgyzenekarok
2020. január 23. írta: BP Romantikája

Kéjes szórakozás – az aranykori hölgyzenekarok

Húsz évig jelentették a frivol éjszaki szórakozás csúcsát ezek a fiatal lányok, bár zenélni minimálisan sem tudtak.

fortepan_32099.jpg A kép csak illusztráció, forrás: Fortepan, GGAABBOO

1912 júniusát mutatta a naptár, amikor Pest éjszakai életében lezárult egy korszak. Ekkor kezdték meg a Ringer vagy korábban Kálvin Kávéház bontását a Kálvin téren. A Ringer két dologról volt híres: az egyik, hogy a legrosszabb hírű alakok mulatták itt az idejüket, a másik pedig a hölgyzenekar fogalmának feltalálása.

            Első olvasatra a kettő nem tűnik összefüggő fogalmaknak, ám valójában nagyon is azok voltak. A hölgyzenekarok ugyanis csak nevükben és (többnyire) kinézetükben voltak ártatlanok, tevékenységüket több, mint 20 éven át üldözte az ország rendőrhatósága. Ám végül két évtized után nem a kemény fellépés vagy a hatósági szigor tűntette el az addigra 100 számra létező női bandákat, hanem az, hogy egyszerűen eljárt felettük az idő. De hogyan is festett egy ilyen csapat?

            Bár a hölgyekből álló zenekar fogalma nem volt ismeretlen az 1800-as évek vége előtt sem, a hírhedté váló „hölgyzenekarok” 1890 környékén tűntek fel a pesti éjszakában. Annak ellenére, hogy a kávéházak éjfél után a legkevésbé sem bizonyultak hölgyeknek való helyeknek, akik ennél korábban távoztak ezekből a mulatókból, soha nem ismerhették meg ezeket a „muzsikus” dámákat. Az ő fellépéseikre ugyanis általában hajnalban került sor. Ilyenkor a színpadra nyolc-tíz igen szemrevaló, fehér ruhába és színes szalagokba öltözött fiatal lány vonult be, akik maguk voltak az ártatlanságok. Őket egy prímás nő követte, aki vagy szintén nagyon ártatlannak vagy éppen ellenkezőleg, igen kihívónak látszott. A lányok kezükbe vették a zeneszerszámaikat és játszani kezdtek.

            Egészen pontosan imitálni kezdték a zenélést, de a hegedűik vonóit jó előre zsírral vagy szappannal bekenték, hogy hangot még véletlenül se adhassanak ki. A zene megszólaltatása ugyanis egy függöny mögött elrejtett tehetséges, de kevésbé látványos zenekar dolga volt. Az ős playback előadások ideje alatt a legcsinosabb és legkacérabb hölgy, az ún. tányéroslány körbejárta a vendégeket, és a kezében tartott tányérra begyűjtötte a hölgyzenekarnak szánt adományokat. A szolidabb helyeken itt véget is ért a műsorszám, ám ezekből elég kevés létezett a pesti mulatóvilágban. A b verzióban a tányéroslány szívesen fordította oda a farát is az éhes férfikezeknek, és a műsor végén a zenekari tagok is elkeveredtek a vendégek között, hogy más fajta szórakozást is nyújtsanak a számukra. Azt ma már nem tudni, hogy mennyi ideig mentek ezek a műsorok titokban, , de annyi bizonyos, hogy a kriminalizációt egy újságcikk indította el 1891 májusában.

            A szóbanforgó anyag a Zenelap nevű újságban jelent meg, ahol a szerző azon kesergett, hogy ezek a figuránsnők (a zenét csak imitáló, közben más tevékenységet folytató hölgyek) lassan kiszorítják a korábban egyeduralkodó és tehetséges cigányzenekarokat a mulatóhelyekről. A cikk részletesen leírta a hölgyzenekarok működését és ezzel megnyitott egy csapot. Ettől kezdve már nem lehetett a nyilvánvaló (és tiltott) prostitúció tényét a szőnyeg alá söpörni. A város rendőrfőkapitánya, Török János néhány héten belül előállt egy rendelettel, mely az ilyen zenekarok működését megpróbálta ellehetetleníteni.  

Ennek értelmében azok a mulatóhely tulajdonosok, akik 1891. július 1. után zenekarokat akartak alkalmazni, hatósági engedélyt kellett kiváltani a karmester, és annak lakhelyének megjelölésével. A karmester előéletének és zenei képzettségének ellenőrzése alapfeltétele volt az engedély kiadásának. Tilos volt a zenekarban olyan figuránsnőket alkalmazni, akik nem rendelkeztek megfelelő zenei képességekkel és előélettel, és a banda tagjai számára kerülendő volt a kacér viselkedés.  

Az elmélet szép volt, azonban bírósági eljárásra csak elvétve került sor. A rend őrei vagy nem akarták vagy nem tudták betartatni a fentebb ismertetett előírásokat, és az üzlet soha nem látott virágzásnak indult. A zenekarok olyan szinten szaporodtak el, hogy tagjaik 1896-ban már egyesületet is alapítottak. A „Zenésznők otthona” nevű kezdeményezés célja, hogy a tagok által befizetett díjakból a kiöregedett(!) hölgyeket segítse meg az új életük megkezdésében. Valójában a századfordulón már nem is volt olyan éjszakai mulatóhely, amely nem tartott műsoron hölgyzenekart. Végül ez a látványosság és szórakozási forma több, mint 20 év után magától veszítette el a vonzerejét, és az 1910-es években lassan eltünedeztek a színpadokról a figuránsnők. Az egyik utolsó hely, mely a végsőkig kitartott az ilyen műsorszámok mellett, a cikk elején említett Ringer volt. A kávéház 1912-es lebontásával pedig a hölgyzenekarok léte is a feledés homályába merült.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5315401126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.03.04. 14:18:19

:-)))) Mekkora baromság! Kb. olyan, mint a pankráció. :-)