Bukósisak helyett hordott kalap, háborúzó szabóságok és szigorúan meghatározott öltözék. Ilyen dolgok határozták meg a férfiak öltözködését a 1800-as évek végén, Budapesten.
A 19-ik századi Budapest romantikája a csodás épületeken, az épülő Andrássy úton és műjégpályán túl elsősorban a hibátlan és ízléses öltözékben grasszáló dámák és úriemberek felidézésével élhető át legjobban. De vajon mit viseltek, és hol vásároltak a kor úriemberei?
A férfi viseletek komoly evolúción mentek keresztül az 1800-as évek derekán. Az addigi magyaros formájú, túl díszített ruhákat fokozatosan egyszerűbb és - angolszász befolyásra – gyakorlatiasabb ruhadarabok váltották fel. Az addigi Kazinczy vagy éppen Zrínyi kabátokat folyamatosan az öltönyök, szmokingok és frakkok adták át a múltnak. A zsinórozott, paszományos és díszgombokkal bőven ellátott kabátok egy darabig még a kiemelt ünnepeken megjelentek, de egyre inkább előtérbe került a visszafogott elegancia. A ’60-as évekre az úriemberek búcsút intettek az ingen található fodroknak, és a csizmát is a cipők kezdték helyettesíteni. Ekkor kezdett terjedni a kabát alatt viselt mellény és a hozzá kötött nyakkendő, míg a kiegészítők közül előretörtek a sétapálcák, a kesztyűk és a díszzsebkendők. A fejre a csákók helyére kalapok kerültek, és kialakult, hogy milyen eseményre melyik fejfedőt illik választani. A legelegánsabb ruhákhoz feltűnt a cilinder, míg a szmokinghoz a homburg dukált. A hétköznapi megjelenés alapja a keménykalap lett, majd a huszadik század elején elterjedt a lapos, nagykarimájú szalmakalap, különösen a meleg napokon. 
A keménykalap
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Talán kevesen tudják, hogy a keménykalap eredetileg az úri közönség lovas kirándulásain terjedt el, mivel erős anyaga és gömbölyű kialakítása nagyszerűen védte a fejet (akár egy bukósisak), miközben aránylag elegáns darab tudott maradni.
A 19-ik század utolsó évtizedeiben alakultak ki azok a férfi viseletek, melyek a mai napig az elegáns megjelenés alapjainak számítanak. Ekkor kezdte hódító útját a frakk, a szmoking, a zsakett, és egyre elterjedtebbé vált az öltöny viselete. A legelegánsabb nappali viselet a zsakett volt, mely kinézetre erősen emlékeztet a frakkra, de a nadrág és a mellény nem kötelezően volt fekete színű, illetve az ing visszahajtott ujjú. A zsaketthez színes nyakkendőt és szintén színes csokornyakkendőt is lehetett választani. Ha egy úriembernek egy esti eseményen kellett megjelennie, akkor kizárólag a frakk jöhetett szóba. Ehhez kötelező volt a fekete nadrág, a szimpla kézujjas ing és a fehér csokornyakkendő.
Eredetileg a frakk kímélésére találták ki a hosszú farkak nélküli szmokingot, melyet - ahogy a nevéből is sejthető – dohányzáskor hordtak. Ilyenkor a mellényt is le lehetett venni (szintén a füsttől kímélendő), helyette pedig spanyolövet kötöttek a derekukra. A szmoking abban is különbözik a frakktól, hogy vannak oldalzsebei is, a dohányzás kellékeinek tárolásához. A későbbiekben a szmoking elfogadottá vált az esti rendezvények ünnepi viseleteként. A frakk és a zsakett kötelező kiegészítője volt a fekete cilinder, a rojtos végű fehér sál és a hasonló színű kesztyű.
A legelegánsabb fejfedő a cilinder
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A szmokinghoz viszont homburg kalapot hordtak. Ez egy egyszerű szabású, karimáján mindenhol felhajtott és egyetlen horpadással készült fejfedő volt. A kevésbé elegáns, hétköznapi eseményekhez két- vagy háromrészes öltönyt hordtak, általában keménykalappal. Az öltönyökkel kapcsolatos legfontosabb szabály az volt, hogy derékövet kizárólag a kétrészes öltönyökhöz vettek fel, mert egyébként a mellény fennakadt volna rajta és nem tudta volna követni a derék vonalát. A háromrészes ruhához így kizárólag nadrágtartó viselése volt elfogadható.
A ruházati divatról a férfiak eleinte a szabóiktól vagy a szájhagyományból informálódtak, mivel Magyarországon 1829-ben jelent meg az első divatrajz újságban, és egészen a ’30-as évek végéig kellett várni az első divatlapra. Ebben az időszakban a szabók nem csak követték, hanem alakították is a divatot. Az újságokba szánt modelljeiket leskiccelték, majd hivatalos rajzolónak adták át, mivel az akkori közízlés csak a kiváló minőségű grafikákat fogadta el. Bár a Szabadságharc ideje alatt eltűntek a divatlapok, az ’50-es évek elején újra megjelentek a kínálatban. Akkor a divatot elsősorban a Váci utcai Alter és Kiss szabóság irányította, akik fél évente Párizsba utaztak a legújabb trendek tanulmányozására, és a királyi udvar is őket foglalkoztatta beszállítóként. A másik jelentős cég 1858-ban nyitotta meg üzletét, két Kisséktől kiugrott szakember alapításában. Monaszterly és Kuzmik Párizs mellett Londonban is gyűjtöttek ihletet. Bár nekik is voltak kiváló rajzaik és leírásaik, az első klasszikus divatlap 1866-ban jelent Magyar Bazár néven a német Der Bazar magyar változataként.
