A test- és szépségápolás fejlődése a pezsgő, polgárosodó Budapesten, avagy hogyan jut el a városlakó a heti egyszeri fürdéstől az Odol és Caola márkák használatáig és a villamosszikrával működő kozmetikai eljárásokig.

Forrás: Fortepan - Privát fotó és filmgyűjtemény, Urbach gyűjtemény 

A XIX. században hazánkban is sokáig a heti egyszeri mosdás volt szokásban, de télen, amikor a fürdés a megfázást is magával hozhatta, megesett, hogy hónapokig nem fürödtek az emberek. Az ötvenes évekig hajat is csak két-háromhetente mostak, télen a fent említett okokból jóval ritkábban. Testápoló híján a kiszáradt bőrt disznózsírral kenegették, a szappant is zsírból, házilag főzték, míg a tehetősebbek francia kölnivel próbálták elfedni a bűzös testszagot. Az iparosodással, a jólét megteremtésével és a polgárság erősödésével azonban az 1800-as évek végére elterjedtebbé vált a fürdőszoba és a folyó víz, különösen a városi nagypolgári és arisztokrata lakásokban. A lehetőség tehát már megvolt arra, hogy a higiénia nagyobb szerepet játsszon az emberek életében. Ennek ellenére azonban az I. Világháborúig ezen a téren jelentős változás nem igen történt. Hiába volt folyóvíz a legtöbb nagyúr otthonában, hiába alkalmaztak cselédeket, akik megtölthették a fürdőkádakat és beszerezhették a piperecikkeket, ha még mindig elavult tisztálkodási nézeteket vallottak eleink. Az 1800-as évek második felében az arisztokraták megbotránkozva hallgatták, hogy Erzsébet királyné rendszeresen, szinte naponta használja a Burgban kialakított, modern fürdőszobáját. Hiszen ők még úgy tartották a túl sok fürdés felpuhítja és károsítja a bőrt. A nők a híres-neves loknis frizurákat sem tették szívesen tönkre heti hajmosással, inkább a hintőporokban és a petróleumos hajtisztításban hittek, amelyek nem szedték szét a több órás procedúrával megalkotott loknis hajkölteményeket. A városlakók sem voltak másként a testápolással, Márai az Egy polgár vallomásaiban eleveníti fel gyermekkora fürdőszobás emlékeit: a polgárok a fürdőt többnyire mosásra, tárolásra, szappanfőzésre és egyebekre használták és csak szilveszterkor vagy jeles alkalmakkor fürödtek benne rendeltetésszerűen. Ez a korszak gyakorlatilag az I. Világháborúig tartott, amikor Magyarországon is beköszöntött a XX. század tisztálkodási és szépségápolási forradalma.

A közművek megjelenése Budapesten is magával hozta a fürdőszobák általános elterjedését és a tudományos kutatások is ekkor kezdtek rávilágítani arra, hogy a járványokért főként a nem megfelelő higiéniai viszonyok felelnek. Egyre fontosabbá vált a rendszeres kézmosás, felsőtest-mosás, a heti többszöri teljes testes fürdés, ami magával hozta a kozmetikai igények kiszélesedését. A XX. század első felében indultak el hódító útjukra a különböző kozmetikai szolgáltatások: a pedikűr, manikűr, kozmetika, fodrászat stb. Az 1900-as évek első évtizedében kezdődött a hivatalos kozmetikai képzés is, amely már oklevéllel ruházta fel a végzett szépítészeket. A 20-as évek valóban nagy változásokat eredményeztek úgy a világ asszonyainak, mint a magyar nőknek az életében. A parfümök, a különböző szappanok, a krémek és a sminktermékek begyűrűztek a mindennapokba és általános fogyasztói cikkekké váltak: egy magára adó városi nő naponta sütötte a haját, utcára csak rúzsozott ajakkal lépett, bőrét pedig cologneval locsolta. Megjelentek a különböző tisztálkodási márkák: így a polgárok képviselői már naponta fogat mostak fogkefével és Odol szájvízzel öblögettek, Elida szappannal mosakodtak, mindemellett a disznózsírt felváltották a bőrápolók terén például a Pond’s márka készítményei. Ebben az időben már nemcsak a magyar, de a nemzetközi márkák termékei is elérhetővé váltak Budapesten, így minden akadály elhárult a magyar hölgyek elől, hogy kövessék nyugati vagy amerikai társaikat a szépségápolás terén. A villamosság terjedése magával hozta a különböző gépek megjelenését, és az új találmányok bizony begyűrűztek a kozmetikai iparba is. Nem kevés korabeli reklámot találunk a két világháború közötti világ kedvenc szépítészeti eljárásáról, amelynek keretében villamosárammal szépítették, „rázták meg” a hölgyeket, hogy bőrük feszesebbé és rózsásabbá váljon.