Gyermekmunka, fekete pedagógia, horror-mesekönyv, avagy gyermeknevelési érdekességek az aranykorból. Így éltek a XIX.-XX. század fordulóján a gyerekek.
Forrás: Fortepan, Fodor István
Bár a nevelési szakirodalmak egyöntetűen állítják, hogy az 1800-as évek végére a gyermekek helyzete is sokkal jobb lett a családokon belül, mint korábban, a manapság jellemző gyermekközpontú társadalmi beállítottságig még hosszú éveket kellett várni. Ebben az időben a gyermeket státusztól függően elvárt koloncnak, helyettesíthető természetes jelenségnek, eredendően rossz léleknek, kis felnőttnek tartották értékes személy helyett. Mindemellett a szülők és gyermekek közötti szoros érzelmi kapcsolat sem volt jellemző egyik társadalmi osztályban sem, a parasztok és a szegény munkások főként a magas gyermekhalandóság miatt nem alakítottak ki szoros kapcsolatot csemetéjükkel, míg az arisztokrata szülők gyakran napokig nem találkoztak utódjaikkal, hiszen dajkák és nevelők viselték gondjukat. A ma ismert családmodell leginkább a polgárosodással párhuzamosan kezdett kialakulni, a városi, tehetősebb rétegek körében változott meg a felnőtt-gyermek viszony a legelőször. Íme néhány érdekesség az aranykorból, ez történt volna veled is, ha ekkor születsz!
Fogamzásgátló helyett csecsemőgyilkosság
Mai szemmel nézve elborzasztó, hogy volt idő, amikor az emberek a csecsemők halandóságát használták családtervezésre. Az 1800-as évek derekán a paraszti családokban nem volt ritka a 10-15 gyermek sem, hiszen ezt az élet természetes velejárójának tartották. A gyerekek negyede úgysem élte meg az első évét sem, másik negyedük pedig még 10 éves kora előtt meghalt. Ha valahol túl sok éhes gyerekszájat kellett etetni, akkor az újszülöttre „kevésbé vigyáztak”, így elmondható, hogy a betegségek mellett a szülők gondatlansága okozta a legtöbbször a kicsik halálát. Természetesen a gazdagabb családoknál ez a szokás nem volt jellemző, ott inkább dajkaságba adták a nem kívánt gyermekeket, például a megesett grófkisasszonyok ivadékait.
A gyermekmunka a legkifizetődőbb robot
Az ipari fejlődés és polgárosodás azonban nemcsak előnyökkel járt a gyermekek szempontjából, ugyanis a kapitalizmus magával hozta a gyermekmunkát. A gyárak és a parasztok már egészen kicsi kortól kezdve foglalkoztatták a gyermekeket sokszor éhbérért vagy ingyen. Ezt szabályozandó Magyarországon 1884-ben hoztak egy törvényt, melynek értelmében 10 év alatti gyerekek egyáltalán nem dolgozhattak, 10-12 év között pedig csak akkor, ha a munka mellett az iskolát is tudták látogatni. A kisebbek munkaidejét napi 8 órára korlátozták, míg a 14-16 évesek esetében a felső határ 10 óra volt. A törvényt Magyarországon is igyekeztek kijátszani az üzemtulajdonosok, így fordulhatott elő, hogy az 1900. évi népszámlálás adatai szerint 493 898 7-14 év közötti gyermek dolgozott.
A gyerek fenyítve jó, azaz a fekete pedagógia
Ebben az időszakban általánosan elfogadott nézet volt, hogy a gyerek eredendően rossz és csak fenyítéssel, veréssel és szigorú neveléssel érhető el, hogy hasznos, jó felnőtté váljon. Ennek következtében mind a szülők, mind a nevelők, mind az iskolai tanítók rendszeresen büntették a gyerekeket. Ezt a gyakorlatot 1977-ben egy német pedagógus-kutató, Katharina Rutschky említette ezen a néven, ugyanis korábban a poroszos nevelés elengedhetetlen részének tekintették. Szvorényi József, XIX. századi magyar nevelési tanácsadó még a szakmunkáiban is megemlékezik a jókor és jó helyen kivitelezett ütés eredményességéről. S bár az iskolákban a vesszőzés, a körmös, a megszégyenítés is gyakori fegyelmezési módszernek számítottak, mégis azt kell mondanunk, hogy a modern kori, humánus nevelési felfogásokat is jórészt az iskoláknak köszönhetjük. Ezen intézmények emberségesebb tanítói nyomán terjedtek el ugyanis leginkább a modern kori nevelési elvek.
Horrorisztikus mesék a kicsiknek
A megfélemlítést nevelési eszközként egyébként nemcsak fizikai szinten használták ebben a korban, hanem pszichikai vonalon is. Jól példázza ezt a kor egyik legnépszerűbb mesekönyvének számító „Kócos Peti”, amely mai szemmel nézve minden jó érzésű szülőt elborzasztana. Történt ugyanis, hogy Dr. Heinrich Hoffmann, a frankfurti elmegyógyintézet főorvosa 1845 karácsonyára ijesztően illusztrált, verses mesekönyvet írt hároméves Carl fiának, természetesen pedagógiai célzattal. Ugyanakkor a horrorisztikus történetek olyannyira jól sikerültek, hogy a magánkiadást nemsokára újabb kiadások követték és több nyelvre is lefordították a munkát. A sztorik ténylegesen rémisztőek: az egyikben egy fiú teljesen lefogy és meghal, miután visszautasítja a levesét, egy másik gyermek pedig a kutyaharapás okozta fájdalomtól ágynak esik, ugyanis rosszul bánt egy kutyával és az bosszút áll rajta. Egy újabb „rossz gyerek" sokat szopta a hüvelykujját, ezért levágták azt. A címadó Kócos Peti bűne pedig az, hogy nem vágja le a körmét, nem fürdik és nem fésülködik. Büntetése határozott és kegyetlen: mindenki gúnyolja és kiközösíti őt, azaz megvonják tőle a szeretetet.
