Létezik, hogy egyetlen leejtett legyezővel összetörjük valaki szívét? A békebeli időkben ez bizony nem volt ritka, csak ismerni kellett hozzá a legyezők nyelvét.

Lehet csipkés, tollas vagy gyöngyös, esetleg papírból, az biztos, hogy a békebeli elegáns hölgyek ruhatárának elengedhetetlen kelléke volt a legyező. Minden bizonnyal jó szolgálatot tett a mocsaras fővárosban a rovarok ellen, vagy nyáron a hőségben, de tény, hogy a szerelmi életben is óriási érdemeket szerzett. A gardedámok tekintete által féken tartott főúri vagy polgári ifjúság ugyanis csak ezen kis tárgy segítségével kommunikálhatott korzózás közepette avagy az aktuális bálokon. Nem kétséges, egy magára valamit is adó úri kisasszonynak ismernie kellett a legyezők nyelvét, ha egy kis izgalomra, flörtre vágyott. De nézzük csak mit lehet tudni a legyezőkről!

Forrás: Fortepan/ Karabélyos Péter 

Már az ókori Egyiptomban is ismerték, bár ott még inkább a hűsítőnek használták a fáraók a tollas, pálmás, óriás alkalmatosságokat. Népszerűségét a piramisok maguk alá temették, hogy pár száz évvel később egyenesen Kínából térjen vissza a legyező a Földközi-tengert övező Európába és afrikai gyarmatokra. A XVII. századra oly népszerű lett, hogy már nemcsak a nők, de férfiak is használták. Ekkor kezdett el kialakulni a legyező nyelv is, amely tulajdonképpen egy nonverbális kommunikációs forma volt a két nem képviselői között. Olykor politikai célokra is használták a legyezőt, nem hiába tiltotta be az udvarában használatát XV. Lajos francia király. A franciáknak egyébként is fontos tárgya volt a legyező, még Algíria gyarmatát is egy félresikerült legyezős arculcsapásnak köszönhetik állítólag.

Az európai társadalmakban a legyező a jómód és a rang szimbólumává vált, állítólag Joseph Addison brit esszéista, újságíró mindössze néhány pillantással meg tudta állapítani a legyezőjét használó hölgy hangulatát és érzéseit. Mint mondotta: „A nőknek, ahogyan a férfiaké a kard, a legyezőjük a fegyverük, és olykor bizony többet elérnek vele.” A XIX. századra kialakult a legyezővel való flörtölés gyakorlata és egyre szélesebb lett „nyelvezete”. Bár a történészek kételkednek benne, de sokak szerint a legyezőhasználat és a legyezőnyelv a szigorú erkölcsű Spanyolországból származott. A legyezők népszerűvé válásához hozzájárult az is, hogy egészen a viktoriánus idők végéig a nők nem ismerkedhettek és beszélhettek szabadon.

Forrás: Fortepan/ Jankovszky György

Pontos jelentése volt a zárt és nyitott legyezőnek, és annak is, hogy az adott hölgy milyen testrészét vagy az arcának mely részét érintette vele. Így a nyitott legyező megpihentetése a jobb orcán igent jelentett, míg ugyanez a balon nemet. Ha valaki zártan leejtette a legyezőjét, az egyértelmű elutasítást jelzett. Ha egy hölgynek nem volt ínyére az adott férfiú közeledése, akkor elkezdte pörgetni a bal kezében a legyezőt, jelezve, hogy hagyják békén. Külön mozdulatok jelentették azt, ha valaki foglalt vagy házas volt. Természetesen a bátrabbak még pikáns mozdulatokat is tehettek, az ajkak közé csúsztatott legyező: „Csókoljon meg!” mondatot jelentett. A becsukva tartott legyező: ”Szeret engem?” kérdést feltételezett, ha pedig egy hölgy csukott legyezővel a szívére mutatott, az bizony felért egy fájdalmas szerelmi vallomással.

Egyébként nemcsak a legyező mozgatása, hanem a viselete is jelentéssel bírt. A leányok jobb karjáról lecsüngő, összecsukott legyező azt jelentette, hogy férjet keresnek, míg ugyanez a legyezőviselet a bal karon arra figyelmeztetett, hogy a kiasszonyt már eljegyezték. A bálok előtt az ifjak gyakran nézték szerelmesen a kiválasztott leány ablakát, hiszen a legyezővel onnan is üzenni lehetett. Mikor az ifjú megpillantotta az erkélyen a menyasszonyát, aki gyorsan legyezgette magát, biztos lehetett abban, hogy arajelöltje ott lesz a bálon. Ezzel szemben a zárt legyező és a mozdulatlanság azt jelezte, hogy a menyasszonya otthon marad. A gardedámok jelenléte minden bizonnyal kedvezett a legyezőhasználatnak, ha például az úrilány az arc elé tartott egy félig nyitott legyezőt, akkor arra figyelmeztette a párját, hogy „Vigyázz! Figyelnek bennünket!”

A cikkhez felhasználtuk az Arcanum Digitális Tudománytár anyagait forrásként.