Miként vált egy osztrák szék kötelező kávéházi kellékké? Egy kis thonet-történelem Metternichtől, Viktória királynőn át egészen a haza bölcséig, Deák Ferencig!

Forrás: Wikipedia

A századfordulós Budapest hangulatát alapvetően meghatározták a kávéházak, ahol a társasági és művészeti élet szerveződött. A kávéházak hangulatát pedig a benne helyet foglaló vendégek mellett a berendezés adta, különösen az aranykorban oly népszerű thonet-székek, amelyeket ma is igen kedvelünk. Ha valaki manapság azt a feladatot kapja, hogy rendezzen be egy aranykori hangulatú éttermet vagy kávéházat, az biztos, hogy thonet-bútorokat fog választani. Mindemellett az igazsághoz hozzátartozik az is, hogyha korabeli fotókat tanulmányozunk a XIX. századi Budapest népszerű kávéházairól, nem mindegyik használt thonet-bútorokat. De vajon miért is volt mégis olyan népszerű a monarchiában, így Magyarországon is a thonet-szék?

A hajlított formáiról ismert széktípusokat egy német bútorasztalos, Michael Thonet álmodta meg, aki már az 1830-as évektől foglalkozott a fahajlítással. A hajlított falemezekből, farudakból álló bútorokat, illetve az eredetileg hajlított bükkből készült székeket egyfajta gőzölési módszerrel készítette. Az asztalos csodás munkáira Metternich herceg figyelt felt még az 1800-as évek első felében, aki Bécsbe hívta a tehetséges mesterembert. Első jelentősebb munkája a Lichteinstein-palota felújítása során a fa intarziák elkészítése volt. 1849-ben a fiaival alapította meg a Thonet céget, amelyben már a hajlított székek sorozatgyártásával is kísérletezett. Első nagy megbízását a bécsi Daum kávéháztól kapta, az ide tervezett 4-es típusú ülőalkalmatosságot ma is Daum-székként ismerik világszerte.

A cég fejlődését alapvetően egy magyar megrendelés alapozta meg, hiszen az Angol Királynő szálló 400 darab thonet-széket rendelt a vállalattól. Magát a szállót az 1838-as nagy árvíz után alakították ki a Kemnitzer féle „cifra-kávéház” épületében, a mai Deák Ferenc utca 1. szám alatt. Mivel az újjáépítés utáni átadás egybeesett Viktória királynő megkoronázásával, a tisztelet jeleként róla nevezték el az új szállodát. Nem sokáig díszítette azonban a Duna-partot az új épület, mert 1849 májusában, a szabadságharc alatt, Buda ostroma idején teljesen szétlőtték. Az új palotát már Hild József tervei szerint építették fel, a földszinten pedig az addig teljesen ismeretlen Thonet székekkel és pamlagokkal rendezték be az éttermet és a kávéházat. A hazánkban még újdonságnak számító, csavart, hajlított bútorokat így elsőként itt láthatták a fővárosiak. Az 1940-ben lebontott szálló egyébként arról lett híres, hogy itt lakott élete végéig Deák Ferenc, aki minden bizonnyal szívesen üldögélt az osztrák cég faszékein.

A Magyarországról származó jelentős bevétel tette lehetővé az új gyártási folyamatok kialakítását és az újszerű katalógusok elkészítését a Thonet vállalatnál. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a monarchia területe igen gazdag volt bükkfában, így a nyersanyag beszerzése sem jelentett gondot. Ezután a márka szárnyalása töretlen volt, nem csak Európában, de a tengerentúlon, Amerikában is hihetetlen népszerűvé vált. Ebben közrejátszott az is, hogy székeit lapra szerelve részenként lehetett szállítani, a háttámla kialakítása révén számtalan betétet lehetett használni, így a design-variációk száma végtelen volt, ráadásul az áruk is kedvezőnek bizonyult. Mivel a székek és pamlagok stílusa szorosan illeszkedett a kor divatirányzataiba és az áruk is kedvező volt, a monarchiában rengeteg vendéglátóhelyet, éttermet és kávéházat rendeztek be Thonet darabokkal. Emellett a polgári otthonokban is megjelentek ezek a bútordarabok, a legnépszerűbb és a legismertebb a 14-es modell lett, amelynek lábait is egy hajlított bükkrúd köti össze és a támláját is két hajlított fakeret adja.