Pletykálkodó úrihölgyeknek és morcos anyósoknak kötelező volt a lornyon, míg az öregurak, katonatisztek láncon csüngő monoklit viseltek az aranykori Budapesten. De honnan jött ez a haszontalan divat?
Fotó: wikipedia
Az aranykori elegáns Budapesten egy magára adó úrihölgy nem jelenhetett meg a színházban vagy az operában lornyon nélkül. A francia eredetű nyeles szemüveg ugyanis ekkorra elengedhetetlen ékszerré avanzsált, és inkább a díszítési funkciókat szolgálta, mint sem gazdája éleslátását. Állítólag a legyezőhöz hasonlóan valóságos szabályrendszer fűződött a használatához, de egy biztos, hogy tudálékos, okos vagy éppen morcos arckifejezést kölcsönzött viselőjének.
A rossz nyelvek szerint az oldalsó nyél még a titkos pillantásokat és a leselkedést is lehetővé tette, így a pletykafészkek kedvenc viseleti tárgya volt. A szemüveg és annak különböző fajai – monokli, cvikker, lornyon – igen divatosak voltak a XIX. században, csupán a XX. század közepén tűntek el végleg a viseletből, lévén, hogy inkább szépek voltak, mint praktikusak. Ugyanakkor az aranykorban a felsőbb osztályok kiváló tagjai szívesen viselték őket, hiszen nem kellett a kezüket más egyébre használni, mint valamilyen okuláré tartására.
Maga a szemüveg valamikor az ókorban született, állítólag már Néró császár is smaragd köveket tartott a szeme elé a különféle gladiátor viadalokon. A rossz nyelvek szerint ezzel nem sokat használt a rövidlátásának, ugyanakkor a nap ellen tényleg hasznos lehetett. A középkorban a szegényebb rétegeknek és főuraknak sem igen volt szüksége szemüvegre, hiszen úgysem olvastak, a hétköznapokban pedig még rövidlátóként is jól elboldogultak. Igazán a szem problémái csak a szerzeteseknek jelentettek gondot, akik napjaik jó részében kódexeket másoltak. Állítólag a szemüveget egy Roger Bacon nevezetű XIII. századi angol filozófus és természettudós találta föl, de ő inkább csak nagyítólencséről beszélt, esze ágában sem volt azt az arcra illeszteni. Ez utóbbi igény minden bizonnyal tényleg a kolostorokban merülhetett fel, ahol kényelmesebb volt az írás-olvasás, ha nem kellett még a nagyítót is tartani. A szemüveg tényleges atyjának Alessandro delta Spinát tartják némelyek, egy olasz dominikánus szerzetest, de annyi biztos, hogy az első csiszolt üvegszemüveg Muránóban készült, szintén Itáliában. A magyar nyelv pápaszem kifejezése pont erre a korai történeti vonalra utal, hiszen a középkorban tényleg csak az egyházi emberek hordtak szemüveget.
Ennek a gyakorlatnak a Napkirály vetett véget, aki felismerte a szemüveg trendi jellegét. Ráadásul a túldíszített, többféle módon is hordható alkalmatosságok jó szolgálatot tettek az udvari leselkedéseknél, pletykák kinyomozásánál is. Így alakult ki a női nyeles szemüveg neve is, a Lorgnette, ami franciául szem sarkából, oldalról, titkon vagy lopva-nézegetést jelent. Ennek magyar megfelelője a lornyon. A sokszor igen díszes tárgy hódító körútra indult a hölgyek között, Spanyolországban a legyezőhöz hasonlóan külön etikett-szabályrendszert alkottak hozzá. Különféle díszítésekkel, a valódi használhatóságot mellőzve, sokszor csiszolatlan üvegből ékszerészek készítették. A hölgyek derékláncon vagy a nyakukban egy nyakláncon lógva hordták, a XX. század hajnalán pedig a kesztyűjükbe rejtve tárolták.
Fotó: Fortepan
A férfiak a lornyon helyett a monoklit vagy annak csiptetős változatát a cvikkert részesítették előnyben. Ezeket a szem elé tartva vagy a szemgödörbe behelyezve viselték. A XIX. századi főúri ruhának szerves része volt az aranyláncon lógó monokli, különösen abban az esetben, ha tényleg baj volt az illető látásával. A századfordulóra viszont lassan kikopott a férfidivatból ez a használati tárgy, egyedül a katonai egyenruháknál tartotta egyeduralmát. Az II. világháború előtt szinte nem volt olyan tiszti egyenruha, amihez ne tartozott volna monokli vagy cvikker. Az okuláré valódi hasznosságát a tengerentúlon ismerték fel, ahol a keskeny szemüveges elnök, Abraham Lincoln nemcsak divatossá, de széles körben elfogadottá tette ezt a tárgyat. Budapesten azonban a szegényebb rétegek egészen az 1800-as évek végéig csupán csak vándorkereskedőktől szerezhették be a szükséges okulárét. Ezeknek a használhatóságát próbával ellenőrizték, hiszen az üvegcsiszolás és az így kialakuló gyújtótávolság mértékegységét, a dioptriát csak 1875-ben határozták meg. Addig a véletlenre volt bízva, hogy melyik szemüveg lencséje milyenre sikeredett. A dioptria megjelenésével a szemüveg mindinkább hasznos, funkcionális viselet lett és lassacskán kikopott a divatból a lornyon és a monokli is, mivel ezek kevésbé kényelmes változatok voltak. Az 1900-as évek közepén már tényleg csak ékszerként bukkan fel egy-egy díszes lornyon némely delnő kesztyűjében vagy szütyőjében kivételes alkalmakkor.
