Az aranykor sötét oldala, amikor Budapesten is tomboltak a nemi betegségek, nem kímélve szegényt és gazdagot egyaránt!

Fotó: Fortepan/ Hetényi Zsuzsa 

A századforduló és az aranykor nem csak hihetetlen gazdasági és kulturális fejlődést hozott a székesfőváros számára, hanem a bujakór gyors és széleskörű terjedését is. A XIX. század második felében és a XX. század elején a nemi betegségek ugyanis egyfajta járványként végigsöpörtek a városon, nem kímélve szegényt és gazdagot, írástudót és analfabétát, családos és független embereket. De vajon mi állt ennek a folyamatnak a hátterében, miért tette tönkre Wesselényi Miklós báró, Ady Endre, Munkácsy Mihály és még sok más ismert ember életét valamilyen gyönyörök útján szerzett betegség, amelyeket akkoriban egyöntetűen bujakórnak hívtak?

Általánosságban elmondható, hogy a szifilisz, a tripper és az egyéb nemi betegségek egyidősek az emberiséggel. Egészen a XIX. századig ezeket a különböző fertőzéseket egyetlen betegségnek hitték, és szifilisznek vagy bujakórnak hívták őket. Az elképzelések szerint a nők ragasztották át ezeket a férfiakra, s ezt a hiedelmet csupán csak a modern kori tudományos felfedezések változtatták meg a XX. század eljövetelével, amikor felfedezték például a szifiliszt/vérbajt okozó baktériumot. Egy biztos, hogy az aranykorban a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan virágzásnak induló kulturális és szórakoztató ipar nem tett jót az emberek egészségének. A XIX. század végén és a XX. század első felében rengeteg ember fertőződött meg nemi betegséggel Budapesten. Egy kimutatás szerint az alsóbb osztályokból kikerülő nők közel fele érintett volt: a varróleányok 43%-a, a pincérnők 42%-a, a gyári munkásnők 38%-a és a cselédek közül is minden harmadik. Nem csoda, hogy a kor művészeinek jó része is a szifilisztől vagy valamilyen más nemi úton elkapható fertőzéstől szenvedett. A helyzetnek nem használt a prostitúció sem, hiszen a kéjnők voltak a gócpontjai a terjedésnek. A családos emberek pedig a mulatókból magukkal vitték a fertőzést a hitvesi ágyba, ahol veszélybe került a hűséges feleség és olykor a születendő gyermek is. A nemi betegségek egyfajta népbetegségként fordultak elő, 7%-os halálozási aránnyal. Az ezeréves ünnepségek és a városba áramló turisták ezrei szintén nem tettek jót a helyzetnek, olyannyira elfajult a szifilisz és társai terjedése, hogy még a fővárosi vezetésnek is foglalkoznia kellett a témával.

Fotó: Fortepan/ Hetényi Zsuzsa 

Természetesen először az orvostársadalomnál csapódtak le a betegek, akik eleinte nem igazán találtak fogást a fertőzéseken. Próbálták a betegséget kezelni higannyal, jód és arzénkúrával, különböző ecsetelő folyadékokkal, kenőcsökkel, diétával. A XX. század első évtizedeiben a bulvárlapok legnagyobb hirdetői a bujakórt kezelő orvosok és klinikák voltak, akik gyógyulást ígértek a pacienseknek. Ekkor dobták piacra az Ehrich-féle mágikus golyókat és a csodának hitt, ám kérészéletű Salvarsant is a legveszélyesebb betegség, a szifilisz ellen. De a vérbaj végső megoldását a második világháború után forgalomba került penicillin hozza el, mindaddig a megelőzés volt az egyetlen hatékony módszer. Ezért is lettek népszerűek a condomok, amelyek részben megoldást nyújthattak a nemi betegségek ellen. A századfordulón Európa egyetemein és így Budapesten is az új igényeknek megfelelően reformterveket dolgoztak ki az orvosképzéssel kapcsolatban, mely szerint külön tantárgyban és képzésben kell foglalkozniuk a medikusoknak a bujakórral és a bőrbetegségekkel. Az új tantervet 1901-ben vezették be Magyarországon.

Mivel a századforduló minden eddiginél komolyabb fertőzési hullámot indított el, ezen túl egyéb intézkedéseket is hozott Budapest vezetősége. Így például összeírták a prostituáltakat és kéjnőket, valamint kötelező orvosi szűrésre kötelezték őket. Míg 1894-ben 1115 bejegyzett prostituált volt Budapesten, a Főváros Statisztikai évkönyve két évvel később már 1331-re kéjnőről számolt be. Ugyanakkor a becslések szerint a valós adat a bejegyzettek tízszerese lehetett. Érdekes elképzelés volt Ferenczi Imre 1917-es munkája, amelyben azt részletezte, hogy a fővárosi lakáskérdés rendezése miként oldaná meg a problémákat. Budapesten ebben az időben a népességnek 33'9%-a lakott aggályos sűrűségben, azaz 3—4-ed magával egyetlen szobában, és további 36'1%-a pedig zsúfoltan, azaz szobánként 5 és többedmagával. Elképzelései szerint a szegények közös szobában élése, a közös ágyhasználat és az ezzel járó rossz higiénés viszonyok, valamint a közösködéssel párhuzamosan kialakuló nyitottabb szexuális élet volt az okozója minden járványnak.

Egy biztos, hogy a különböző nemi betegségek, és köztük az igen veszélyes szifilisz terjedését nem sikerült megfékezni és csak a penicillin megjelenésével sikerült hatékonyan gyógyítani, Emiatt lehetséges, hogy az aranykornak létezett egy sötét oldala is, amely a hihetetlen fejlődés és pezsgő kulturális élet velejárója volt.