Itt a tavaszi nagytakarítás ideje, ami az aranykorban talán még fontosabb volt, mint manapság. Régi praktikák és trükkök, különös takarítási szokások a nagypolgári életből.
Fotó: Fortepan/ Ebner
A tavaszi nagytakarítás mind vidéken, mind pedig a városokban kiemelt szerepet játszott az elmúlt évszázadokban. Mivel akkoriban egy háztartást jóval nehezebb volt kezelni és vinni, mint manapság, a teljeskörű takarításra évente csak egy-két alkalommal került sor, viszont akkor jóval alaposabban csinálták, mint manapság. A legszembetűnőbb, hogy a XIX. században nemcsak a magánlakásokban, lakott palotákban tartottak tavaszi nagytakarítást, de a közintézményekben is, amelyek ilyenkor rendre be is zártak. Az akkori újságokban számos hirdetmény olvasható, miszerint mikor takarítják az Operát, a városligeti Vurstlit vagy éppen a New York kávéházat. Ilyenkor pár napra, akár két hétre is bezártak a szóbanforgó intézmények, hiszen a nagytakarítás nemcsak portörléssel és szőnyegporolással járt, de ilyenkor végezték a tisztasági festést, a szükséges apróbb renovációs munkákat is. A takarítást egyébként mind a polgári lakásokban, mind pedig a közintézményekben igyekeztek húsvét előttre időzíteni, hogy a nagy ünnepet már megújult környezetben várhassák. A városvezetés igyekezett egyébként támogatni a nagytakarítókat, ilyenkor gyakrabban vitték el a szemetet és lomgyűjtő gyűjtőpontokat hoztak létre városszerte.
A nagypolgári lakásokban és a palotákban gyakran tartottak úgynevezett tavaszi takarító hetet, amikor minden bútort kicipeltek a szabadba, hogy leporolják és átviaszolják őket, a szőnyegeket kilógatták az ablakba, illetve jól elporolták az udvari porolókon. A fapadlót fényesítőpasztával vikszolták újra, a falakat lepókhálózták, átfestették, a cselédek lakrészét, a kiszolgáló helyiségeket, fürdőket, illemhelyet átmeszelték. A kályhákat is ekkor tisztították meg a téli koromtól, javították ki a samot belső hibáit. Ilyenkor rendeztek extra nagymosást is, ahol a téli és nyári holmi is újjászületett hasonlóan a háztartási textilekhez és ágyneműkhöz. A gangos házak udvarán eleve porolók, kutak és mosóalkalmatosságok szolgálták az ottlakók ezirányú igényeit. Az egész folyamatot a gazdagabb polgári családokban a háziasszony felügyelte, a cselédek pedig végrehajtották. Az előkelő arisztokratáknál a házvezetőnő vagy a komorna irányította a nagytakarítást, míg a szegény családoknál a nőtagok maguk álltak neki a takarításnak. Bár nálunk csupán a szokásjog és az illem várta el, hogy tavasszal mindenki nagytakarítson, Amerikában egészen a XX. század elejéig például városi rendeletekben szabályozták még a magánlakások kötelező takarítását is.
Fotó: Fortepan/ Hanser Mária
Bár akkoriban még nem volt olyan széles kínálat a tisztítószerekből, de tavasszal az elérhető termékek reklámjai igencsak megszaporodtak a különböző lapokban. Népszerű volt például az Aeroform takarító és fertőtlenítőszer, amit még a spanyol nátha ellen is hatásosnak véltek. Sokan vásárolták az OTI takarítószereket és a Cleanex-et, amihez szinte minden kisboltban hozzá lehetett jutni. A takarítószett alapját adta a mosószappan, a lúg, az ecet és a szóda. Előbbiek a mosásban, a folttisztításban jeleskedtek, míg az ecetes vízzel az ablakokat fényesítették, a szódával a moshatatlan textileket és bútorkárpitokat tisztították. Zsír és olajfoltokra krétaport és pipaagyagot tettek, az igen gyakori tintafoltokat citrom- vagy hagymalével próbálták eltüntetni. Keményítésre reszelt és felfőzött burgonyát, rizst használtak, a foltos háztartási edényeket szódabikarbónával dörzsölték át, az ezüst- és fém evőkészleteket pedig homokkal, hamuval fényesítették.
