A mozit is a kávéházaknak köszönhetjük, ahol az első mozgófényképeket, azaz filmeket vetítették.
Filmvetítés a Velence kávéházban, forrás: Hungaricana
Egyetlen olvasónknak sem kell magyarázni azt, hogy a kávéházak milyen fontos szerepet töltöttek be az aranykori Budapest társadalmi és gazdasági életében. Itt találkoztak a gazdasági és politikai élet kiválóságai, a művészek, a polgárok és az egyszerű emberek egyaránt. Nemcsak a jó kávé, a szivarok és a megunhatatlan társaság hozta be az asztalokhoz a vendégeket, de a folyamatos újdonságok is. Alapból a legtöbb kávéházban ugyanis hozzá lehetett jutni a külföldi és magyar lapok, magazinok jó részéhez és itt cseréltek terjedtek szájról-szájra a legújabb hírek és pletykák is. Így nem csoda, hogy a kávéházak tulajdonosai figyeltek fel először az új találmányra, a mozgó fényképre, amelyet a Lumiére fivérek mutattak be Párizsban, először 1895. március 22-én.
Fél évvel az ősbemutató után már Budapesten is lehetett látni mozgó fényképeket, azaz filmet. Sőt a Millenium idején, már a székesfővárosban is megpróbálkoztak az aktuális történések rögzítéssel: először a Műcsarnok megnyitását próbálta Sziklay Zsigmond megörökíteni, de sajnos Ferencz József császár és kíséretének feje lemaradt a fotókról, így használhatatlan lett a film. Persze mindezek ellenére Sziklay elindította az Ikonográfot, ami az első önálló mozi volt Budapesten. Az öccse ehhez a Franciaországból hozta a szükséges eszközöket, de hiába vetítettek naponta többször filmet a szegényes, kényelmetlen helyiségben, az első mozi egy hónap után befuccsolt. Sziklay később úgy nyilatkozott, hogy a Royal Szállóban nyíló új vetítőterem, amelyet a Lumiere fivérek megbízásából Eugen Dupont irányított, tett rosszat az Ikonográfnak, de a korabeli sajtó szerint a hely színvonala nem érte el a kávéházi szolgáltatásokhoz szokott közönség igényszintjét.
Mindezek után nem meglepő, hogy önálló mozik helyett az első vetítések színtere leginkább a kávéházakba tevődött át. Mivel ekkor még nem voltak igazi hosszú filmek és a rövid szösszenetek is többnyire napi történésekkel és vicces jelenetekkel foglalkoztak, kézenfekvőnek tűnt a kávéházi vetítés. A tulajdonosok beszereztek egy-egy mozgófilm-vetítőt, a főpincér pedig felakasztott egy-egy fehér lepedőt a kávéház közepére és már indulhatott is a show. A Royal Szálló fent említett kávézója után többek között a Koch kávéházban (Dob utca), a Reigner sörházban, a Velence kávéházban, a Wekerle mulató vendéglőjének kistermében (Rákóczi út) láthatott a korabeli közönség filmeket. Eleinte ingyenesek voltak a filmvetítések, de miután az érdeklődés folyamatosan nőtt, a kávéházak vezetői is elkezdtek pénzt kérni a különleges programért.
Az egyik legnépszerűbb kávéházi mozi a Velence volt, amely nem számított túl elegánsnak és a szomszédos „Chicago” közönségét várta falai közé. A tulajok, Ungerleider Mór és Neumann József hamar felismerték a filmvetítésben rejlő potenciált és vásároltak is egy kurblis gépezetet. Ezen a szerkezeten egy konyhás fiú vetítette le az éppen beszerezett rövidfilmeket. A sztori érdekessége, hogy ez a konyhás fiú nem volt más, mint Bécsi Józsefnek, a később a hazai filmgyártás egyik kiváló operatőre. A kávéházi vetítések egészen 1904-ig fennmaradtak a Velencében. Később a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy végleg átpártolnak a filmiparba és megnyitották a Velence helyén a Phoenix mozit (1918), amely 1959-től Tisza néven működött tovább.
Valójában a kávéházi mozik egyeduralma nagyjából 1904-ig tartott, amikor már nálunk is egyre elterjedtebbé váltak az egészestés, nagyobb játékfilmek, amiket főként mozikban vetítettek. Ezeket ugyanis a kávéházak már nem tudták megvásárolni, így a kávézás közbeni mozizás már egyre kevésbé volt kifizetődő. A nagyobb filmek beköszöntével a nagyközönség sem a kávéházakban kereste az új filmeket, így lanyhult az érdeklődés is. Ebben az időben azok a kávéházak, ahol nagyon jól ment a filmvetítés, önálló mozivá alakultak, a többiek pedig végleg kiléptek a filmezés történetéből.
