Az aranykorban két polgármestere volt egyszerre Budapestnek
2019. október 09. írta: BP Romantikája

Az aranykorban két polgármestere volt egyszerre Budapestnek

1872-ben egyesült Budapest, amelyet ettől fogva két vezető irányított: a főpolgármester és a napi ügyekért felelős polgármester.

rath_karoly1897-32.JPG

Ráth Károly - forrás: Wikipedia 

Budapest 1872 decemberében jött létre Buda, Pest és Óbuda egyesülésével, az erről szóló törvény pedig karácsony előestéjén 23-án lett hatályos, miután a császár, Ferenc József szentesítette azt aláírásával. A három városrész küldötteiből alakult meg a várost irányító 34 fős bizottság, akik rohamtempóban készítették el az új város igazgatási szerkezetét, jelölték ki a kerületeket. Az új törvény szabályozta a városvezetés struktúráját is, mely szerint Budapest élén minden esetben két fő tisztviselő állt: egy fő- és egy sima polgármester. Előbbi elsősorban reprezentációs feladatokat látott el, illetve az uralkodó és az országos törvényhozás felé képviselte Budapestet, míg a polgármester a város közigazgatási feladatait irányította, szerepe a mai főpolgármesteréhez volt hasonló. Az uralkodó jelölte ki minden esetben azt a 3-3 személyt, akiket alkalmasnak tartott a két pozícióra, és belőlük választotta meg a választmányi bizottság a főpolgármestert és polgármestert. Az új főváros születését egyébként baljós előjelek kísérték, 1872 őszén kolerajárvány kezdődött, amelynek 2000 halottja volt, és az újdonsült város emellett igen komoly pénzügyi nehézségekkel nézett szembe első éveiben.

 

Ilyen körülmények között vállalta el a főpolgármesteri tisztséget Ráth Károly 1873-ban, aki ekkorra már komoly jogi karriert tudhatott maga mögött. Szoros kapcsolatok fűzték Budapesthez, hiszen itt szerezte jogi diplomáját és a királyi táblai jegyzője is volt. A hatgyermekes boldog családapa mindig is fontosnak tartotta lakóhelyének sorsát. Már ügyvédként is részt vett a pesti városi politikában, 1865-ben például Lipótváros képviselőjének is jelölték, de megbízását igen rövid ideig látta el, ugyanis kinevezték a korona ügyészének, majd bírájának. A császár megbízható embereként nem volt kérdés, hogy az uralkodó őt is a három lehetséges főpolgármesteri jelölt közé választja az egyesülést követően, végül Ráth Házmán Ferencet, Buda addigi polgármesterét és Havas Sándort győzte le a szavazás során. Budapest első főpolgámestere 24 évig volt hivatalban, és hivatali ideje alatt hihetetlen fejlődésen ment keresztül a főváros.

 

Ebben a sikerben azonban komoly szerepe volt a mellette tevékenykedő, mindennapi feladatokat irányító Kamermayer Károlynak is, aki szintén szorosan kötődött Budapesthez. Itt született egy polgári család sarjanként, s mivel egészen fiatalon már önmagát kellett eltartania, a fiatal Kamermayer Buda városigazgatási hivatalához csatlakozott napidíjas titkárként, itt tanulta ki a városvezetés csínját-bínját. Később főjegyzővé és pesti tanácsnokká nevezték ki, ebben a pozícióban a város a közegészségügyi és köztisztasági ügyeiért felelt. Polgármesterként nevéhez fűződik a közvágóhíd megépítése, a különböző hivatalok, ügyosztályok megszervezése, korszerűsíttette a városi közúthálózatot, s hivatali ideje alatt szépen fejlődött a város víz- és csatornahálózata is. Ő is 1896-ig maradt hivatalában, de ezután nyugdíjazását kérte.

kamermayer_karoly_1873.jpgKamermayer Károly - forrás: Wikpedia

A két első polgármester sikerét igen nehéz volt a következő generációknak túlszárnyalni. Ráth Károlyt Márkus József, Fülepp Kálmán, Heltai Ferenc és Bárczy István követte a főpolgármesteri székben az I. Világháború végéig, de egyikük sem maradt túl sokáig hivatalában. Közülük Márkus József és Bárczy István polgármesterként is működött még a főpolgármesteri kinevezésük előtt, mellettük még Halmos János töltötte be az operatív irányítói posztot a monarchia idején. Az I. Világháborút követően felbomlott a monarchia és a városvezetés megválasztásának mechanizmusa is megváltozott. Az uralkodó helyett a kormányzó jelölte ki a lehetséges főpolgármestereket és polgármestereket, akik közül szintén a város választott vezetése szavazta meg a végleges vezetőket. 1920-44 között mintegy 9 polgármester és 7 főpolgármester váltotta egymást a főváros vezetésében. Közülük talán Ripka Ferencet érdemes kiemelni, aki 12 éven keresztül volt főpolgármester, és ezzel a leghosszabb hivatali időt tudhatta magáénak. A város mindennapjait irányító polgármesterek közül pedig Sipőcz Jenő töltött ki hasonlóan hosszú időtartamot, aki két ciklusban, 1920-32 között állt Budapest élén.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2815185226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása