Kis túlzással mindenki gyufával ölt mindenkit vagy éppen saját magát, ám a tűznek ehhez semmi köze sem volt.
Ha megnézzük az 1800-as évek közepének statisztikai adatait, arra az eredményre jutunk, hogy akkoriban a háztartások egyik legveszélyesebb eszköze a gyufa volt. Ám, ha erre a kijelentésre rávágjuk, hogy a tűzveszélyessége okán, akkor igen messze járunk a valóságtól. Az 1840-es évek közepétől rémisztően sok esetben volt az öngyilkosság, sőt a gyilkosság eszköze az Irinyi József által feltalált biztonsági gyufa, de a tűz csak elenyésző esetben játszott szerepet ilyenkor.
Az Orvosi Hetilap 1860-ban cikkezett először arról, hogy az adatokat elemezve a gyufákkal kapcsolatos mérgezések ijesztő növekedését tapasztalják. Ráadásul az akkor még vilany (így egy „l”-lel) néven emlegetett foszfor nem csak a gyártási folyamatokban résztvevő gyári munkások, de olyan magánszemélyek életét is követelte, akik legfeljebb a boltokban és otthonukban kerültek kapcsolatba ezzel az eszközzel. Svédországban ekkor már közel másfél évtizede feltalálták a fehérfoszfor nélküli gyufát, így a lap a hazai lépéseket is sürgetni kezdte.
Az újságokban megjelent anyagok között pedig látványosan szaporodni kezdtek az eleinte véletlennek tartott foszformérgezések. Ilyen esetekben az első tünet a gyomorfájdalom és a hányás volt. Meglepő és semmi mással össze nem téveszthető együttjárója volt a foszformérgezésnek, hogy a kiürült gyomortartalom világított a sötétben, és félreismerhetetlen fokhagymaszagot árasztott. Ezek után láz, vérzések és véres vizeletűrités és aluszékonyság jelentkezett, majd 3-7 nap múlva a beteg elhunyt. A gyári munkásokra jellemző enyhe, de folyamatos mérgezés esetében nyálfolyás, az íny kisebesedése és az alsó álkapocs sorvadása jelezte a betegséget. Ha azonban még a szájsebesedés kezdetén kényszerpihenőre küldték a dolgozót, akkor a tünetek néhány hét alatt elmúltak.
Csakhogy 1891-ben a fentebb már említett lap már sokkalta komolyabban fogalmazott. Eddigre egyértelművé vált, hogy az otthoni mérgezések mögött szinte soha nem a véletlen baleset, hanem szándékosság áll. A cikket jegyző egyetemi tanár egyenesen úgy fogalmazott, hogy a foszfor lett a kor legkönnyebben hozzáférhető és leggyakrabban használt mérge. Az adatok szerint ugyanis 1876 és 1885 között 131 foszformérgezés (önkezű vagy más által elkövetett) történt és ezeknél minden esetben sikerült kizárni a véletlent. Ráadásul ebben az időszakban még az orvostudomány sem volt képes hatásos ellenszert felmutatni, így a beteg élete csak saját (vagy a mérgező személy) alaposságán múlott.
Hogy mennyire a mindennapok részévé vált a foszformérgezés, arra jól rávilágít, hogy az esetek között tésztába, tarhonyába gyúrt és kávéban, levesben feloldott gyufafejek is szerepeltek. A méreg kinyeréséhez ugyanis egyszerűen levágták a gyufák fejét és azt valamilyen italba keverve felhörpintették. Bár a megfelelő folyadékba keverve már 10-15 szál gyufa foszfortartalma is elegendő volt egy emberélet kioltásához, az öngyilkosjelöltek általában ennek többszörösét és az italukba keverték. Ettől kezdve a túlélésre csak akkor maradt esély, ha az illető pálinkába tette a levágott gyufafejeket, az ugyanis csak minimális mennyiségű foszfort tudott kioldani. Ellentétben a tejben vagy valamilyen zsíros ételben oldott méreg szinte minden esetben elérte a hatását. A statisztikák pedig tovább romlottak!
A századfordulóra már a hazai mérgezések feléért a foszfor felelt, és ezekben az adatsorokban már a más anyagok által véletlenül okozott mérgezések is szerepeltek. Az öngyilkosok esetében a gyufafej mérgezés minden más elkövetési módot messze maga mögé utasított, különösen a nők körében. A századforduló környékén évente 17-21 gyufamérgezéses öngyilkosság történt csak a főváros területén. De nem sokkal voltak jobbak a statisztikák Európa más nagyvárosaiban sem. Akadt olyan főváros, ahol a szándékkal bekövetkezett halálesetek (gyilkosság és öngyilkosság) közel 70 százalékában volt az elkövetés eszköze a fehérfoszfor.
Bár a kormányok szóban gyakran ígérték a fehérfoszfor betiltását, a helyzet még nagyon sokáig nem változott. Svédországban például már 1877-ben a féhérfoszfor importjának és használatának teljes tilalmáról készítettek törvényjavaslatot, az üzleti érdekek még jó ideig nem engedték meg a vegyszer használatának betiltását. Erre egészen 1906-ig kellett várni, amikor a berni egyezmény végérvényesen kitiltotta az utcákról a fehérfoszforos gyufákat. Meglepő módon azonban a legfőbb érv még akkor sem az erősen mérgező anyag könnyű hozzáférhetősége, és a vele kapcsolatba hozható rengeteg haláleset volt. A betiltás okaként a munkások veszélyeztetettségét és az anyag tűzveszélyességét nevezték meg. A Monarchia egyébként ezt az iratot csak jóval később, 1912-ben ratifikálta és a teljes gyártási- és forgalmazási tilalom csak 1913. július 1-én lépett életbe. Mintegy nyolcvan évvel a gyufa feltalálása és hetven évvel az első öngyilkosságok után...
