Ha a kávéházakra gondolunk, gyakran jutnak eszünkbe hírességek, akik a maguk idejében talán csak különc figurákként üldögéltek az asztaloknál, mára azonban a nagymúltú vendéglátóhelyek büszkeségeivé váltak.
Szinte minden kávéház, mely komoly múlttal rendelkezik, büszkén hirdeti azoknak a híres törzsvendégeknek a névsorát, akik az évtizedek vagy nem egyszer az évszázadok során törzshelyükként emlegették az adott kávézót. Minél hosszabb múltra tekint vissza a hely, annál impozánsabb a vendégek névsora is, mely nem egyszer különböző korok jellemző figuráiból áll össze. Furcsa belegondolni, hogy azok az emberek, akiket ma a legnagyobb zsenikként vagy éppen a legjelentősebb politikusok között emlegetünk, annak idején talán még teljesen ismeretlenek voltak. Lehet, hogy a legnagyobb írók, költők és festők csupán excentrikus figurákként kortyolgatták kávéjukat egy sarokasztalnál, miközben kezük egy szalvétára vette a sorokat vagy a későbbi mesterművek vázlatait. De az is lehet, hogy a világ történelmét megváltoztató politikusok és forradalmárok is csak szegény diákok voltak, akik legfeljebb lánglelkükkel és állandó vitázó kedvükkel tűntek ki a többi vendég közül. A kávéházak legendáját pedig éppen ez alapozta meg: egyszerre voltak a nyugalom szigetei, sokszínű fórumok vagy éppen csak egy olyan hely ahová egy kávé áráért a legszegényebbek is behúzódhattak a cudar idő elől.
Persze az olyan helyeknek, mint a párizsi Le Procope-nak annyira hosszú a hírességekből álló névsora, hogy szinte ők maguk sem tudják követni. Nem csoda, hiszen ez a kávéház már akkor túl volt a századik születésnapján, amikor a forradalmár Robespierre először lépte át a küszöböt. Ő és későbbi forradalmár társai, Danton és Marat gyakran beszéltek itt eszméikről, mielőtt a város forradalmi lángba borult volna. De ugyanígy kedvelte ezt a helyet Voltaire is, akiről feljegyezték, hogy napi 40(!) kávéját előszeretettel keverte csokoládéval is. De később itt volt a törzshelye Humboltnak és George Sandnak is.
A francia forradalmárok törzshelye, a Le Procope
Bár később nyitott meg, de három év múlva a háromszázadik születésnapját ünnepli a velencei Caffé Florian is. A lagúnák városában a Szent Márk téren találjuk ezt a kávéházat, mely egykor Casanova törzshelyéül is szolgált. A csélcsap ifjún kívül olyanok látogatták ezt a helyet, mint Goethe, Lord Byron vagy éppen Charles Dickens.
Casanova törzshelye a Caffé Florian Velencében
Talán valamelyik vendég adta az ötletet annak a görög üzletembernek, aki negyven évvel később Rómában megalapította a Caffé Grecót, mely szintén a mai napig üzemel. Ghoete, Byron és Casanova itt is mindennapos látogatóknak számítottak, de Ibsen, Andersen és Stendhal is gyakran kortyolgatta itt a feketéjét. A zene világából is sokan jártak a „göröghöz”, közöttük olyanok, mint Wagner, Mendelssohn vagy éppen Liszt Ferenc.
Persze hazánkban is több olyan kávéház található, melynek kora hírességei a törzsvendégeinek számítottak. Feljegyezték például, hogy a Britannia Szálló kávéházában Móricz Zsigmond olyan gyakran fordult meg, hogy a szállóban saját szobát tartottak fenn neki. A Művész kávéházban Mándy Ivánnak saját asztala volt, de gyakran fordult ott meg Pilinszky János is. Ennek ellenére a leghíresebb művész kávéház mégis a New York volt, ahol szinte felsorolni sem lehet a híres vendégeket. Szeretett ide járni Weöres Sándor, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula és Molnár Ferenc is.
Bár a magyar kávéházi kultúra éppen tetszhalott állapotát éli, ám hamarosan talán újra elfoglalhatják az őket megillető helyet a közéletben és a művészetekben. Talán az a fura, fiatal férfi, aki legutóbb a szemben lévő asztalnál firkált az egyik szalvétára, egyszer talán ugyanúgy szerepel majd a dicsőség táblán, mint a fentebb felsorolt hírességek.
