A cselédlányok élete nem volt könnyű a fejlődő Budapest aranykorában, az agresszió és a szexuális kiszolgáltatottság csakúgy a mindennapok része volt, mint a háztartás egyszerű feladatai.

A XIX.-XX. század fordulójára a cselédség önálló társadalmi réteggé nőtte ki magát Budapesten, köszönhetően annak, hogy a polgárság és az arisztokrácia körében egyfajta státuszt jelentett cselédet tartani. A gazdagabbak teljes szolgálószemélyzetet alkalmaztak minden feladatra a szakácsnőtől kezdve, a nevelőnőn keresztül a mindenes cselédlányig, míg a szegényebb polgári családok egyetlen vidékről feljött cselédre bízták a háztartás körüli teendőket.

Forrás: Fortepan/ Jankovszky György

Kosztolányi Édes Annájából és Márai Egy polgár vallomásai című munkájából jól kirajzolódik a cselédek sorsa, ami bizony nem volt túl kecsegtető. A vidékről a fővárosba kerülő elszegényedett lányok csak a stafírungjukat szerették volna összegyűjteni még a házasság előtt, de helyette sokszor csak a nincstelenséget, a szexuális kiszolgáltatottságot vagy rosszabb esetben a prostitúciót kapták ajándékba.

Forrás: Fortepan/ Schmidt Albin

A cseléd és a gazda viszonya ugyanis nagyon messze állt a mai munkáltatói-foglalkoztatott kapcsolattól. Egy általános cseléd mindenféle háztartásbeli teendőt elvégzett, a mosástól kezdve a főzésig, takarításig. Az asszonya semmiben nem vett részt, ugyanakkor rajta verte el a port, ha éppen összeveszett az urával. A munkaideje is végtelen volt, hiszen együtt lakott a családdal. Ha nem volt nevelőnő a gazdájánál, akkor éjjel ő kelt a gyerekekhez, reggel ő ment a piacra és az étkezéseket is mind ő készítette elő. A lakhatás, étkezés és ruházkodás költségeit bizony beleszámolták a munkabérbe, így valódi pénzt már nem igen kellett fizetni a polgári családnak. A cselédek a jobb háztartásokban laktak külön cselédszobában, a szegényebbeknél viszont a konyhában egy kinyitható ágyon vagy a fiókban aludtak.  

De mindezek a körülmények csupán kényelmetlenségnek tűnnek az általános kiszolgáltatottság mellett. A cselédekre ugyanis úgy tekintettek, mint egyfajta, hasznos háziállatra, amely a család minden igényét kielégíti, legyen szó bármilyen igényről. Általánosan elfogadott szokás volt, hogy a fiús családoknál, csinos és fiatal lányokat alkalmaztak házicselédnek, akik rendszeresen kiszolgálták az ifiurak szexuális igényeit is. Így az édesanyjuk megnyugodhatott, hogy fiacskái nem járnak bordélyba és kétes erkölcsű nőkhöz, míg az édesapjuk hajlandó volt fizetni a megesett lányoknak a gyerektartást, hiszen ez olyan férfias hibának számított. A cselédek egyébként soha nem emelkedtek fel uraikhoz, legjobb esetben is csak valamilyen kisiparos, postás vagy hivatalnok feleségeként léphettek előre a társadalmi ranglétrán. Rosszabb esetben viszont a jövőjüket a prostitúció jelentette, sokan lettek vendéglátósok lebujokban és szórakozóhelyeken, innen pedig csak egy lépés volt, hogy konzumlánynak álljanak. Az I. világháború előtti években a fővárosban nyilvántartott prostituáltak kétharmada hosszabb-rövidebb ideig cseléd volt előzőleg. Fenn is maradt az egyik legnépszerűbb cselédelhelyező neve, Laczkó Péterné, aki a munka nélküli cselédlányokat rendszeresen prostituálta.

 A kiszolgáltatott életkörülmények miatt a cselédlányok gyakran váltak áldozattá: egyrészt belebetegedtek a körülményekbe, másrészt kirabolták vagy megölték őket. Az egyik leghíresebb XX. századeleji rémtörténet szerint négy rabló tört be a Brandl házaspár otthonába, ahonnan többezer koronát raboltak el, mivel a lakás nem volt üres, így megölték

Kiss Etel cselédlányt és a család két kisgyermekét is megsebesítették. A kor másik hírhedt sztorijában, a Mágnás Elza gyilkosságban szintén a cselédek a főszereplők, de ebben az esetben pont ők rabolták ki és ölték meg asszonyukat. Bár a legtöbb sajnálatosan végződő esetről nincs tudomásunk, az biztos, hogy a cselédek élete nem volt leányálom a fejlődő Budapesten, ennek ellenére mégis évről évre több ezer lány érkezett vidékről a fővárosba, hogy szerencsét próbáljon.