Pezsgő megemlékezés egy gondatlan feltalálóról, a szikvízes életpálya-modellről és a fröccs név eredetéről.
Az aranykor éttermeinek, vigasságainak elmaradhatatlan kelléke volt a meleg napokon vagy éppen langyos estéken elfogyasztott hűsítő fröccs, melynek összetétele – kis túlzással – személyenként változott. Egy dolog azonban állandó volt már akkor is: a savanykás fehér borhoz – ilyen-olyan arányban – szikvíz dukált. Ez a buborékos szomjoltó ma már Hungarikumnak számít, noha Jedlik Ányos bencés szerzetes csak a könnyű elkészítésben szerzett elmaradhatatlan érdemeket. Éppen ez a tény világít rá azonban arra, hogy mennyire fontos szerepet is töltött be a magyarság életében a szóda és mennyire tartoztak a városképhez a díszes szódásüvegek vagy éppen a lóval, szamárral baktató szikvízes kocsik.
Szóda nélkül nem volt mulatság
Forrás: Fortepan/ Jáki László
Bár arról nem készültek feljegyzések, hogy a természetes állapotában is pezsgő, savas ásványvizet mióta fogyasztják Magyarországon, illetve Pesten-Budán, az tény, hogy Jedlik Ányost éppen a Balaton környékéről származó, természetes ásványvíz inspirálta az ipari szódakészítés feltalálására. Ugyanis éppen a természetes szénsavas vizet próbálta meg feljavítani vagy éppen kiváltani az általa készített buborékos vízzel.
A széndioxiddal dúsított víz nem a XIX-ik század találmánya. Joseph Prestley már az 1760-as években megfigyelte, sőt elegyítette is a vízzel a pezsgést okozó szén-dioxidot, ám az igazi nagy üzletet mégsem ő, hanem Jacob Schweppe ütötte nyélbe az új találmánnyal. Az üdítőiről ismert család feje eredetileg órásmesterként élte az életét, azonban rájött, hogy egy dugattyús megoldással miként lehet szén-dioxidot juttatni a vízbe és ezzel létrehozta a szóda nagyüzemi előállításának alapjait. A feljegyzések szerint Jedlik tanulmányozta az akkori eljárásokról elérhető leírásokat, ám ő egy olcsóbb és fejlettebb műveletet talált ki. Ő szén-dioxidot fejlesztett, majd ezt vegyítette a vízzel, ami feleslegessé tette a bonyolult, dugattyús szerkezetet. Bár a szerzetes nem állt pénzéhes ember hírében, mégis úgy döntött, hogy létrehozza az ország első szikvíz üzemét Pesten, 1841-ben. Ezzel, és figyelmetlenségével indította hódító útjára a szódát. Ezt kell mondanunk, hiszen Jedlik nem kért oltalmat találmányára, így az élelmes vállalkozók hamar megnyitották hasonló üzemeiket. Egyes becslések szerint az 1800-as évek végére már 4-5000 szikvízüzem működött országszerte, mivel aránylag kis befektetéssel biztos megélhetést nyújtott a családok számára. De Jedlik nem csak az ipari előállítás egyszerűbbé tételében járt élen, hanem a szódásszifont is megreformálta. Ő jött rá ugyanis, hogy az üveg aljáig lenyújtózó adagolócsővel mindig a legtöbb buborékot tartalmazó vizet lehet kinyerni, így gyakorlatilag az utolsó kortyig azonos minőségben élvezhető a víz pezsgése.
A könnyen kezelhető szódavíz és az azzal készült fröccs pedig hamar a magyar kultúra szerves részévé vált. A szikvízgyártók kiváló érzékkel próbálták a leginkább eladhatóvá tenni a portékájukat. A Pesti és Budai városkép szerves részévé vált a házhozszállítást végző lovas- vagy éppen szamaraskocsik látványa, melyek a kapuk alatt tették le az üvegeket tartalmazó ládákat. A kiszállítás többnyire becsületkassza elven működött, mert a szállító fiúk már a ház előtt megtalálták a szóda árát, - az üres üvegekkel együtt - melyet csak zsebre kellett vágniuk. Persze egy ilyen bizalmi állást jól meg is fizettek, így az általában vidékről érkezett fiatalok néhány évnyi munka után szép kis summával térhettek vissza szülőfalujukba. A szódaszállítás akkoriban igen menő állásnak számított.
Szintén fontos volt az üzemek számára a higiénia kérdése, ezért is terjedtek el a könnyen tisztán tartható, csőrös, fém üvegfejek használata. Ezeket az üzemek minden újratöltésnél külön megtisztítottak és évente ki is cseréltek az üvegeken, az üzemek tisztaságát pedig minden évben ellenőrizte a tisztiorvos. Az üvegeken szerepelt az üzem neve is, ám ez nem kizárólag a reklám céljait szolgálta, hanem kötelező előírás is volt, szintén biztonsági okokból.
A motorizáció a szódásokat is elérte
Forrás: Fortepan/ Négyesi Pál
Talán érdemes arra is kitérni, hogy melyik a megfelelő elnevezés a buborékos vízre, a szóda vagy a szikvíz. Nos emiatt felesleges aggódni, ugyanis mindkét név teljesen téves és ugyanazt a terméket takarja. Ugyanis a pezsgővíz első említéseinek idején még úgy gondolták, hogy a buborékok a vízben lévő sziksóból (más néven szódából) jönnek létre, így a szikvíz és szóda név is ebből a félreértésből eredeztethető. Ez is egy kiváló téma lehet egy jó fröccsözés mellé, különösen, ha tudjuk, hogy maga a fröccs szó honnan ered.
A szóda-bor keveréket eleinte német minta szerint spritzernek hívták és ezen a néven készítette el először itthon is Jedlik Ányos egy baráti társaságban. Híres költőnk, Vörösmarty Mihály – aki szintén részt vett az eseményen – azonnal beleszeretett a keverékbe, ám a nevével nem volt elégedett. Mivel nagy híve volt a külföldi szavak magyarításának, ott a helyszínen javasolta, hogy az üvegből kilöttyenő szóda hangját utánozandó, nevezzék az új italt inkább fröccsnek.
