A Fatér olyan volt, mint egy gengszter-lakótelep, melynek működését a rendőrség tehetetlenül figyelte, sőt...!

A kép csak illusztráció - forrás: Fortepan/KÖLCSEY FERENC DUNAKESZI VÁROSI KÖNYVTÁR / PETANOVITS FÉNYKÉPEK

Ha az 1850-es évek környékén megkérdeztek egy pesti lakost, hogy melyik a város legveszélyesebb környéke, akkor valószínűleg gondolkodás nélkül a Felső-Fatér ugrott volna neki be először. Pedig ennek a helynek sem a neve, sem a rendeltetése nem hangzik ma már veszélyesnek, hiszen a hajón szállító fakereskedők tárolták ezen a hatalmas területen a portékájukat, és emellett fapiacként is működött, ahol a városiak a tüzelőt szerezhették be. A Váci út, Nádor utca, Dunapart és Vígszínház által határolt térségen két ilyen lerakat működött, az északabbra fekvő volt a „Felső” előtaggal illetett Fatér. Ironikus módon éppen a fakereskedők biztonságra való törekvése tette a Fateret a város legveszélyesebb környékévé.

A kereskedők ugyanis képtelenek voltak egy ekkora terület őrzését megoldani, így más megoldás után kellett nézniük. Amikor tudomásukra jutott, hogy néhány tolvaj és útonálló bevette magát éjszakára a farakások közé, ahelyett, hogy a rendőrségre siettek volna, felbérelték a haramiákat az áru őrzésére. A farakások így nagyobb biztonságba kerültek ugyan, mintha a hadsereg őrizte volna őket, ám egy idő után a város összes rosszhírű alakja áthelyezte a Fatérre a központját. Mire a rendőrség észbe kapott, nemcsak a városi emberek, de már a járőrök sem mertek éjszaka a rakások közötti kivilágítatlan utcácskákra  merészkedni. 

Nappal a haramiák – ha éppen nem „üzleti” úton jártak, akkor – a környék kocsmáiban mulatták az időt, mert a jelenlétük ártott volna a fapiac üzletmenetének, míg éjszaka úgy tértek haza a rakások közé, mintha csak egy gengszter-lakótelepen lettek volna. Persze a vérük itt sem engedte, hogy éjszaka nyugalomban őrködjenek a farakások biztonsága felett. A korabeli újságok is több esetben számoltak be olyan szerencsétlenekről, akik vagy túl tapasztalatlanok vagy túl részegek voltak, ahhoz hogy felmérjék a veszélyt, és keresztülvágtak az éjszakai fatéren. Pénzzel a zsebében egyikük sem jutott soha keresztül a placcon. De a vonattal a környékre érkezők sem voltak sokkal nagyobb biztonságban. Őket csinos lányok környékezték meg, majd egy pásztoróra reményében a farakások közé csalták őket. A kimenetel ebben az esetben is az előzővel megegyező volt.

Ma talán már meglepő, hogy a rendőrség milyen tehetetlenül figyelte az itt zajló eseményeket, ám a helyzet eléggé sajátos volt akkoriban. Ugyanis a szabadságharc leverése után a városi rendőrség élére korábbi titkos rendőrök (Prottmann József, Thaisz Elek) kerültek, akiknek nem volt a polgári rendőrség működtetéséhez szükséges kapcsolatrendszere. Ők úgy gondolták, hogy a mulatozó emberek biztosan nem szervezkednek a hatalom ellen, így komoly kapcsolatokat ápoltak a mulatóhelyeket is üzemeltető alvilággal. Így már érthető, hogy az olyan látszatra hatalmas razziák sem vezettek eredményre, ahol még a honvédség segítségét is kikérték, hiszen már a kezdés előtt napokkal leadták a drótot az alvilágnak.

Meglepő módon nem is igazán a rendőrség vetett véget a gengszterparadicsom működésének, hanem a város növekedése. Ugyanis az 1850-es évekhez képest a századforduló idejére a város mérete jócskán megváltozott, és egy ekkora terület, mint a Fatér, nem maradhatott beépítetlen. A térség szélein egymás után nőttek ki a földből az új épületek, melyek egyre jobban csökkentették a haramiák mozgásterét és komfortérzetét. Emellett a Fatér lassan már a városra nézve is veszélyessé vált. Egyrészt a rengeteg száraz fa a házak közelsége miatt már komoly tűzveszélyt jelentett, másrészt ezen a területen voltak a város ivóvíz ellátásáért felelős kutak is. Az V. kerület elöljárója egy időben rendeletben kötelezte a szennyvízszállítást végző iparosokat, hogy a szállítmányukat a félreeső Fatéren borítsák ki. Ez nem is jelentett problémát addig, míg az emberek a Duna vizét itták, ám egyre nagyobb gond lett, ahogy a hangsúly a Fatér kútjaira helyeződött. A két indok közül végül mégis a tűzveszély okozta a Fatér végét, ugyanis a nyolcvanas években kigyulladt Bécs egyik hasonló területe, és a tüzet csak nagy nehézségek árán sikerült megfékezni. A város vezetői valószínűleg ezután döntötték el véglegesen, hogy az addigra már a városon belülre került falerakatot végérvényesen fel kell számolni.