A századfordulós Budapesten elmaradhatatlan ruhadarab volt egy hölgy fejéről a kalap. Malomkerék vagy kicsi cloche, strucctollal díszített vagy bársonyszalagos, mind-mind jelentéssel bírt.

Mai szemmel nézve a kalap egy olyan különleges és ritka ruhadarab, kiegészítő, amelyet csak nagy alkalmakra, elegáns öltözetekhez veszünk fel.  Ha kalap van egy nő fején, úgy érzi, más ember lett, a hétköznapi megjelenéséből átalakul dámává; másképp mozog, másképp viselkedik, felébreszti az elegáns és finom lényét. Az említett kor hölgyei számára viszont mindennapos viseletnek számított, befejezetlennek, szinte csupasznak érezték volna magukat a „főkorona” nélkül. Mindemellet a kalap a rang, a társadalmi helyzet és az alkalom „szócsöve is volt, viseletének hagyománya, sőt szabályos etikettje alakult ki. A korszak kalapdivatja természetesen az európai trendekből inspirálódott, a párizsi „kalapműtermek” stílusát követte, másolta, újragondolta. S hogy mi alapján választottak a hölgyek? A főfedőnek illenie kellett az öltözet stílusához, a színéhez, az alkalomhoz, az arc- és fejformához, a bőr tónusához, az alkathoz és nem utolsó sorban viselője egyéniségéhez.

Nézzük meg a korszak néhány jellegzetes kalapstílusát!

A Girardi

A név egy bécsi színészre utal, akit főként komikusként és énekesként ismert a közönség, ő tette népszerűvé ezt a laza stílusú kalapot. Egy lapos tetejű, kemény szalmakalapról van szó, vízszintes karimával, amelyre gyakran színes selyemszalagot is kötöttek.

A girardi kalap

Forrás: Fortepan/ Shmidt Albin

Eleinte csak férfiak hordták, később nők is viselni kezdték. Könnyed, nyárias darabnak számított, egyszerre volt praktikus és bohém.

A „malomkerék”

Az elegánsabb ruházathoz úgynevezett „malomkerék” típusú kalap dukált. Az Ausztriából beszivárgó szecesszió hatására gazdagon díszítették ezeket a főfedőket: virágokkal, szalagokkal, tollakkal. Ezek a darabok valóban teátrális antrét jelenthettek a viselőjüknek, mondhatni, műalkotásként trónoltak a hölgyek fején.

Forrás Fortepan/ Szűcs Nóra

A „cloche”

Az elnevezés francia, és szó szerint harangot jelent, nem nehéz kitalálni ezek után, hogy hogyan is nézhetett ki az 1920-as évek egyik legdivatosabb kalapja. A kisméretű kalap szorosan illeszkedett a fejre, alapanyaga általában filc volt, de lehetett szalma is. A designt az Art Deco stílus határozta meg, formájában, színeiben és mindemellett a cloche igazán praktikus darab volt, hiszen kalaptű nélkül is a fejen maradt.

Plörőz és egyéb cicomák

Az elegáns fejfedőket gyakran kalaptűvel rögzítették. Ezen kívül fátyollal vagy tüll rátétekkel díszítették.  A plörőz tollcsokrot, tolldíszt jelentett, és egészen színpadias megjelenést kölcsönzött viselőjének. Visszafogottabb és gyakori dísz volt a rózsa, a búzavirág és egyéb virágkompozíciók, és persze a szalagok, selyemből és bársonyból.  A nagyméretű kalapok a korszak során egyre inkább a háttérbe szorultak, végül az I. világháború végképp elsöpörte őket, és a kalapdivatot egy egyszerűbb, praktikusabb stílus irányába vitte.

Pár szó a kalapkészítő mesterekről

A kalapok elkészítése természetesen nagy szakértelmet, sőt művészi érzéket kívánt meg. A XIX. század végén csinos kalapboltokban kínálták a fejfedőket, itt egyébként a tehetséges mesterek segítettek a megfelelő alapanyagok kiválasztásában, a forma kialakításában, így azok a lehető legtökéletesebben illeszkedtek a hölgy fejére és az öltözékhez. Miután a kalap elkészült, a mesterek „gondozták” is a becses portékát, megvásárlás után tisztításra és átalakításra is vissza lehetett hozzájuk vinni. Akkoriban nem került rögtön a szemetesbe egy megunt ruhadarab; a mesterek átalakították őket, új életet leheltek a kissé megkopott vagy divatjamúlt darabokba.

 A korszak kalapszalonjai közül néhányan még ma is működnek. A VIII. kerületi Népszínház utcában ma is megtalálható a Pázmányi Kalapszalon, amelynek cégérén ez áll: „Alapítva 1870”. Ez az üzlet manapság is kínál néhány olyan főfedőt, amely kézzel készült, hagyományos technológiával, és a századforduló divatját idézi.