Vajon kicsoda a viccbeli Móricka? Mikor jelent meg az első magyar erotikus lap? Miért volt olyan sikeres a Bolond Istók című vicclap? A pesti humor történelmének nyomába eredtünk.
Forrás: Wikipedia
A budapestiek máig úgy tartják, hogy a pesti humor egy önmagában létező egyedi jelenség, ami a városban lakók sajátja. Ha az utca emberét nézzük, akkor a viccek még mindig menők, ha a kabarékat, akkor a politikai szatíra vagy az önirónia soha nem maradhat el. Az bizony tényleg igaz, hogy a magyar bármennyire is sírva vigad, mégiscsak szeret nevetni hol magán, hol pedig másokon. Kevesen tudják, hogy ez a fajta pesti humor is az aranykorban született. A kiegyezést követően a Deák Párt került hatalomra, amelynek ténykedése nyomán egy évvel később megszületett az első vicclap, a Borsszem Jankó. Ez a politikai élcekben bővelkedő, a kor jellegzetes figuráit folyamatosan megjelenítő kiadvány elsősorban a városi, főleg pesti, nagypolgári réteget célozták meg. Tipikus szereplői voltak a bögyös menyecske és honleány, a tudatlan vidéki mucsai, a rendőr, a köztisztviselő. Bár Arany Jánostól kezdve Mikszáth Kálmánig sok neves művészünk írt a lapba, mégis úgy tartják, hogy legnagyobb értékét a benne szereplő vicces rajzok adták. Ezekkel a magas színvonalú vicces grafikákkal indult útjára a hazai karikatúra-kultúra.
Több versenytárs is megpróbálta a népszerű vicclapot megszorongatni, így például Jókai Mór megalapította az Üstüköst, megjelent a vidéki középosztályt célzó Bolond Istók, a századforduló után pedig a Mátyás diák és a Fidibusz. Talán a legnagyobb sikert a Bartók Lajos által alapított Bolond Istók érte el, híres állandó alakjai: Generál Szakramentovics (a magyarfaló osztrák generális); Móric Paja (a húsosfazékért lelkesedő Tisza-párti képviselő); Federvieh Kóbi (a zsidó revolverzsurnaliszta) voltak. A politikai élclap kíméletlenül ostorozta a Deák-pártot és állandóan izgatott Ausztria ellen. Megvetően írt a közös hadseregről, üldözte az ellenzéknek nem tetsző közéleti szereplőket. A Borsszem Jankó ennek ellenére egészen a XX. század első évtizedéig a legnépszerűbb vicclap maradt, a nagy veszélyt nem a hozzá hasonló politikai humoros élclapok jelentették, hanem az újonnan megjelenő pikáns sajtó. A Magyar Figaro volt az, ami letaszította végül a trónjáról, de ebben a lapban már nem a politikai irományok és viccek domináltak, hanem a rajzokkal illusztrált erotikus jelentek és szerelmi történetek, de olvasható volt benne folytatásos ponyvaregény és verses mese is. Az első világháború után a Borsszem Jankó népszerűsége rohamosan csökken, míg 1938-ban meg is szűnt.
Ebben az időben jelentek meg a viccek máig ismert, állandó szereplői Móricka, Kohn és Grün, kialakult a kabarétréfa műfaja, amely először színpadokon, majd később a rádióban jelent meg. A szakértők szerint ez a fajta ironikus, szatírikus humor elsősorban a kor politikai berendezkedésének, és a város etnikailag vegyes lakosságának volt köszönhető. Ezen a területen óriási érdemeket szerzett Heltai Jenő, ő egyébként a fenti vicclapok közül többet is szerkesztett, vagy újságíróként közreműködött elkészítésükben. A humor, mint tényező átjárta a teljes korabeli irodalmat is, hiszen a századforduló táján és az 1900-as évek első évtizedeiben több olyan művészünk született és nőtt fel, akiknek az életében és munkásságában meghatározó volt a humor. Gondoljunk csak a fent említett Heltai Jenő bohémregényeire, Rejtő Jenő légiós irományaira, Karinthy Frigyes humoreszkjeire vagy Örkény groteszk darabjaira. Ők mindannyian egyöntetűen hozzájárultak a pesti humor fogalmának kialakulásához és folyamatosan táplálták a jelenséget. Sokak szerint a Ludas Matyi – amely már a XX. század közepén jelent meg és az egyik legnépszerűbb vicclap volt a szocialista érában – ugyanezt a századfordulós hagyományt folytatta és ebből táplálkozott, ennek mintájára készültek később az 1900-as évek második felében a rádiós és tv-s kabarék is.
