Alig pár év alatt szabadult ki az orvosi felügyelet alól a fehér méreg, hogy hónapok alatt elárassza a pesti éjszakát. Titkok a renomé dobozka körül.
Kokain hirdetés gyermeki fogfájásra ajánlva
Ha azt gondoljuk, hogy a kábítószerfogyasztás és elsősorban a kokain élvezete napjaink problémája, akkor nagyobbat nem is tévedhetnénk. A fehér méreg már az 1800-as évek derekán megjelent Pesten, de igazi problémát csak az 1920-as években kezdett el okozni. A kokain hazai „életútja” pár év késéssel követte az amerikai és a nyugat-európai mintákat, a veszélytelen fájdalomcsillapító/hangulatjavító gyógyszertől, az orvosi felügyelet mellett szedhető tucatgyógyszeren keresztül az üldözött illegális szerig. De nézzük részletesen.
Az 1800-as évek utolsó negyedében Amerika kokain lázban égett. Ebben az időszakban a mellékhatásokat még nem ismerték – vagy nem akarták felismerni – így semmilyen tiltás sem vonatkozott erre az anyagra, ugyanakkor kedélyjavító és fájdalomcsillapító hatása miatt igen kedvelt volt az orvosi világban. 1886-ban kedvelt ital volt a kokainnal feleresztett szikvíz, mely elsősorban az alkoholt elutasító közösségek (ezek előretörése hazánkban is erre az időszakra esett) egyik kedvenc itala volt. Ekkoriban a morfiumot tartották a legveszélyesebb kábítószernek, és a harcot is elsősorban ellene hirdették meg. A morfium igen erőteljes fájdalomcsillapítóként kezdte pályafutását és eleinte az orvosi körökben vált a bódultságot keresők kedvencévé, majd – mivel tilalom még nem sújtotta – rajtuk és a gyógyszergyárakon, patikusokon keresztül került az utcára. A kokaint pedig eleinte csodaszernek kiáltották ki a morfinisták leszoktatásához.
Hogy ez mekkora tévút volt, arról már 1887-ben magyar nyelven is jelentek meg orvosi értekezések. Az ilyen anyagok azt állították, hogy a kokain adagolása csak igen ritkán szünteti meg a morfium iránti sóvárgást, viszont szépen sorjáztak az olyan esetek, amikor utóbbi is kiváltotta a függőséget. Ezeknek a dokumentumoknak azonban nem lett túl sok foganatja és egyfajta hidegháború alakult ki kokain fronton. A századforduló közeledtével ugyan egyre többen titulálták veszélyes méregnek, sőt gyilkosnak a fehér port, ennek ellenére szinte mindenki fiókjában ott lapult egy-egy adag belőle. Sok esetben orvosi lapok ajánlották az anyag használatát mindenféle bajokra. Például volt olyan, aki szerint az influenza leghatásosabb ellenszere a kávéporból, tejcukorból és kokainból készült burnót. Akkoriban az volt a vélekedés, hogy a kokain csak túladagolás esetén okozhat problémákat, így orvosi felügyelet mellett biztonságosan szedhető.
Ez nagyjából így zajlott az 1920-as évekig, amikor is a szer végképp felkerült a tiltólistákra és az illegalitásba szorult. Az immár kártékony anyagként való újra felbukkanásának sarokévei 1923-24 volt. Ezekben az években szaporodtak el gombamód a túladagolásos esetek, a droggal kapcsolatos bűncselekmények és ennek nyomán a rendőri akciók is. Míg 1914-ben úgy tartották, hogy a kokainizmus csak néhány európai nagyváros problémája, tíz évvel később már Pesten is kialakult ez a „kultúra”. Jellemző eset, hogy éppen a leginkább veszélyeztetett városokból (Párizs, Berlin) érkező ügynökök (valójában dealerek) ismertették meg újra a gyanútlan mulatozókkal az anyagot, és az első adag után már semmi sem volt többé ingyen. Az anyag hamar sikeres lett, mivel az utána jelentkező másnaposság közel sem volt olyan brutális, mint más szerek esetében, és könnyen hozzá lehetett jutni. A hosszútávon jelentkező mellékhatások pedig még alig voltak ismertek. A 20-as évek közepén a gazdag társaságokban és a velük érintkezésbe lépők (táncosok, prostituáltak, stb.) körében igazi sikké vált a kokain fogyasztása. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a hölgyek kicsiny szelencéjét, melyben az anyagot tartották „Renomé doboznak” nevezték, mivel nem volt „menő”, aki nem élt a kokainnal. Sokan ártalmatlan fehér port hordtak maguknál, csakhogy a látszatot fenn tudják tartani. Bár az orvosok már a kezdetektől sem vettek részt az anyag terjesztésében, a patikusok már korántsem mutatkoztak ennyire erős jellemnek és a felajánlott komoly pénzeknek nem tudtak ellenállni. Így fordulhatott elő, hogy egyes razziákon a férfivendégek zsebében patikai csomagolásban találták meg a fehér mérget. De az „ügynökök” sem tétlenkedtek, így a legtöbb mulató és vendéglátóhelyen – kis túlzással - elegendő volt csak a hüvelyk- és mutatóujj közötti területhez érinteni az orrot, és máris került elő valahonnan egy kicsinyke csomag.
A helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor Magyarország 1933-ban ratifikálta a kábítószerellenes Genfi Egyezményt. Már a következő évben felállt a Kábítószereket Ellenőrző Központi Szerv, mely a drog árusítását, vásárlását és használatát is igyekezett visszaszorítani. Ettől az időszaktól kezdve a kokain pedig legalább az elegáns szalonok és éttermek nyilvános termeiből eltűnt...
