Mázsás dívák, frivol filmek és a legkiválóbb prímások szórakoztatták a közönséget a városon belüli sztráda legszebb napjaiban.
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
A Rákóczi utat ma sokan városon belüli sztrádának nevezik, nem is alaptalanul. Ma – különösen a Keleti és a Blaha Lujza tér közötti szakasz – valóban úgy fest, mint egy autópálya, ahol senki sem szeretne megidőzni, kirakatokat nézegetni. Pedig ez az út egykor maga volt az élet, a lüktetés. Egymást érték az orfeumok, kiskocsmák és elegáns kávéházak, a lóvasút zörgése pedig vidám zajjal keveredve hirdette itt az életet.
Az út kialakulása az 1600-as évekre nyúlik vissza, amikor a pestet védelmező városfal egyik, hatvan felé nyíló kapujától vezetett keresztül a városon. Ennek megfelelően az 1800-as évek előtti térképeken Hatvaner Strasseként kell keresnünk. 1804-ben már új néven, Kerepescher Strasseként ismerték a városlakók és mai elnevezését csak 1906-ban kapta meg, amikor az egykori fejedelem hamvait itt szállították a Szent István Bazilikától az addigra felépült Keleti pályaudvarig. Bár az első épület, a Szent Rókus kórház már 1711-ben megépült, a környék igazi fellendülése inkább az 1800-as évek derekától datálható.
A növekvő város egyre kiterjedtebb kereskedelmi forgalmat bonyolított, és a Kerepescher Strasse az egyik legjelentősebb útvonalnak minősült. Egymás után nyíltak a fogadók a kereskedők és az utazók részére. 1840-ben kőburkolatot és gázlámpás világítást építettek, majd 1868-ban megindult a lóvasúti közlekedés az addigra igazán jelentőssé váló úton. Az igazi aranykor azonban a Keleti pályaudvar 1884-es átadása után következett. Ekkor sorra épültek itt a bérpaloták és a bérházak, majd a Millennium évében, 1896-ban megjelentek az első fontosabb vendéglátóhelyek és ekkor épült a Metropol szálloda is.
A Rákóczi út 58. alatt található hotelt 26 éven keresztül vezette Petanovics József, aki olyan közkedvelt személyiség lett, hogy még kuplét is énekeltek róla. A szállót kiváló elhelyezkedése és elsőrangú konyhája tette kedveltté. Az első világháború utáni időszak volt a Metropol fénykora, ekkora már kávézója, sörözője és kerthelyisége is várta a betérőket. A kávéházak közül mindenképpen említést érdemel az eredetileg Elite néven megnyílt Ostende, melynek építkezése egy évvel megelőzte a szállóét. A 20-as szám alatt (A mai Kazinczy utca sarkán) található kávézó ezüst díszítéseivel és sok tükrével igazán minőségi atmoszférát teremtett, akik cigány- és dzsessz zenék hallgatásával tölthették itt az idejüket. Előbbi műfajban kizárólag az ország legjobb hírű prímásai léphettek fel az Ostende színpadán.
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
1896-ban nyitott meg a 63-as szám alatt a Parisienne, Löbl Izidor tulajdonlása alatt. A mulató épülete is ekkor készült el, a többemeletes bérház kedvéért le kellett bontani az addig itt álló Makk-hetes kocsmának helyt adó földszintes házat. Ez a kocsma az ország egyik legolcsóbb és legjobb konyhával rendelkező ivója volt, így kénytelen kelletlen átköltözött a Rottenbiller utcába. Érdekesség, hogy ez utóbbi épület még ma is áll, és a Rottenbiller utca bérházai között ez az egyetlen földszintes építmény. Löbl szeretett volna emléket állítani az országos hírű kocsmának, így az egykori Parisienne homlokzatán ma is minden díszítésben látható egy makk hetes kártyalap.
A mulató igazán jól kivitelezett és átgondolt tervek alapján épült. Süllyeszthető színpada és hatalmas tánctere akkoriban ritkaságszámba ment, mint ahogy a saját céllövöldéje is. Itt, a ruhatár közelében bárki kipróbálhatta az ügyességét egy flóbertpuskával és a legügyesebbek ingyenes italkuponokkal lettek gazdagabbak. Az üzletmenet azonban nem állt túl erős lábakon és négy év alatt három tulajdonost fogyasztott el az ingatlan. 1900-ban Folies Moderne néven egy aránylag gyümölcsöző, öt éves időszaknak vágott neki a Rákóczi út 63, ám 1906-ban már újra bérlőt kellett keresni. Ekkor érkezett Lakner Lajos, aki Nemzeti Orfeumra keresztelte a mulatót, és ennek megfelelő revüműsorokat állított színpadra, többek között külföldi művészekkel és idomított állatokkal. Emellett este tizenegytől – a hely szellemének megfelelően pikáns, egyesek szerint egyenesen pornográf – filmeket is vetítettek. Szintén nagy hírre tett szert a Szövetség utca sarkán épült Wekerle kávéház, ahol egészen meglepő ételekkel is találkozhatott a nagyérdemű.
Glaser Fülöp 1899-ben, nem sokkal a megnyitás után orfeummá alakította az épületet, ahol felesége vezette a konyhát. Az asszony kreativitásáról rengeteg legenda kering, de tény, hogy sem előtte, sem azóta nem lehetett pörköltet (nokedli helyett) mákos tésztával enni. Szintén sokan jártak ide az orfeum „dívája” Szigeti Gizi miatt, aki a maga 100 kilogrammjával és rettenetes hangjával egészen egyedi jelenség lehetett. Hírnevét erotikus mozgása és hihetetlen szomjúsága is növelte. Szinte önmagában is műsorszámnak minősült, amikor Gizi egy-egy este elfogyasztott vagy két tucat sört...
