Az aranykor lányai és asszonyai társadalmi státuszuk alapján választottak sportágat: a tehetősebbek lovagoltak, vívtak és vadásztak, míg a polgárság tagjai tornáztak és korcsolyáztak, úsztak. De vajon a férfiak hogy engedhették be a nőket a sport világába? Ez is a dualizmusnak köszönhető!
Forrás: Fortepan
Az aranykor polgári és gazdasági fejlődése nem csak megerősítette a nők önállóságát, de arra is lehetőséget teremtett, hogy a nők a szabadidejükben is sokkal több dolgot kipróbáljanak. Ekkortól beszélhetünk női sportéletről, amely Budapesten különösen kiemelkedő volt, köszönhetően a férfi sportmozgalmak erősödésének és az általános magyar sportélet fejlődésének. De hogyan is kezdődött sportos szépanyáink forradalma?
Ki ne ismerné Erzsébet császárné és magyar királyné történetét, aki imádta a testmozgást. Legendás alakját szigorú diétával, kemény lovaglásokkal, komoly tornával és heves, hosszú gyaloglásokkal igyekezett megőrizni az évek múltán is. Gödöllői kastélyát azért is szerette, mert itt bátran hódolhatott szenvedélyének a sportnak, amit a bécsi Burgban nem néztek volna jó szemmel, anyósa és az udvar úgy gondolta, hogy egy hölgynek nem illik sportolnia. Ez a vélekedés általános volt a XIX. század közepén, az arisztokrata családok és a tehetősebb famíliák egyáltalán nem nézték jó szemmel, ha a lányuk valamilyen sportot űzött. A korabeli divat szerinti ruhák nem is voltak alkalmasak a mozgásra, egyedül a lovagláshoz és a vadászathoz készítettek megfelelő toalettet. Persze ezeknél is inkább a divatot és a bájt részesítették előnyben, szemben a kényelemmel. A polgárosodás megjelenésével a divat is elkezdett szelídülni, egyre több nő viselt férfias ruhadarabokat, amelyek már sokkal praktikusabbak voltak a sportoláshoz is. A kiegyezést követően – talán Erzsébet közbenjárásának köszönhetően – a férfi sportot kifejezetten támogatták az udvarból, a női sportok felett pedig szemet hunytak.
A dualizmus sportját két irányzat vetélkedése határozta meg. Egyrészt a német tornamozgalom, amely Clair Ignác Pesti Gimnasztikai Iskolájában vált népszerűvé Budapesten, a másik irányzat pedig az angol mintájú atlétika lett, amit gróf Esterházy Miksa honosított meg Magyarországon. Előbbi jellegzetessége volt, hogy tevékenysége nem a versenyzésre irányult, sőt azt hosszú ideig ellenezte, a tornát, mint pedagógia eszközt alkalmazta és a fegyelmezett, együttműködő csoportmunka elérése volt a célja. Esterházy gróf viszont 1875 tavaszán megalapította a Magyar Athletikai Clubot (MAC), és már május 6-án megrendezték első versenyüket. Ez volt egyébként a kontinens első nyilvános atlétikai versenye. Mindkét nagy egyesület népszerűsítő bemutatókat, versenyeket tartott a vidéki városokban és a fővárosban egyaránt, amelynek következtében egyre több polgári, sőt munkás sportegyesület jött létre a XIX. század végén. A két nagy sportszervezet sikerei nyomán létrejöttek a különböző tematikus sportegyesületek is: például evező és vitorlás klub, korcsolyázó egylet, lovagló és vadászklubok, kard- és vívóegyletek. Ezekbe többnyire férfiak jártak, a nők csak titokban hódolhattak szenvedélyüknek.
A változást az oktatási politika átalakulása hozta meg, amikor a torna bekerült a hazai népiskolákba, mint a pedagógiai nevelés egyik alappillére. Bárczy István nevéhez fűződik a sportok bevonulása a budapesti iskoláiba, és ő volt az, aki kijárta, hogy a leányneveldék is foglalkozzanak a tánccal és a tornával, a testmozgással. Amikor a tanítótestületek s közöttük a modern pedagógiai útján megindult tanárnők, igazgatók s főleg a szülők látták és tapasztalták, hogy a zene ütemeire végzett népies és nemzeti táncok, gyakorlatok milyen vidító és üdítő hatással vannak a leánygyermekekre, a sport terjedése egyértelmű sikert aratott. Ezután már az sem volt ritka, hogy a Városligetben megnyíló műjégen együtt korcsolyázzanak a lányok és a fiúk, mint ahogyan a vívó és a lovagló egyesületek is elkezdték kibővíteni a tagságukat a gyengébb nem köreiből.
A női testnevelés elterjedése magával hozta, hogy egyre több nő dolgozott a női sportiparban: különböző torna-tanfolyamokat végeztek el és azokat a gyakorlatokat oktatták társaiknak: például ritmikus testmozgás (Delsart, Dalkrose, Duncan) legkülönbözőbb válfajai, az orchesztikai testmozgások és táncok. Ezeket már a szegényebb polgári családok nőtagjai is szabadon űzhették, míg a vadászat és a lovaglás egyértelműen az úrihölgyek sportja lett. Érdemes megemlíteni a kerékpározást is, ami az egyik legnépszerűbb tevékenységgé vált a XX. század hajnalán, és magával hozta a bicajversenyek megjelenését is. Két keréken már a hölgyek is közlekedhettek csak úgy, mint a szintén újdonságnak számító autómobilokkal. Az I. Világháború utáni évek hipervékony nőideálja egyértelművé tette a lányok asszonyok számára, hogy nem élhetnek sport és mozgás nélkül, ez a divat pedig ismét újabb lendületet adott a budapesti női sportéletnek.
